Múlt hét pénteken az osztályunk betekintést nyert a Vígszínház falai mögé. Körbevezettek minket, a színpadon keresztül egészen a színészek öltözőjéig. A színház egy új oldalát mutatta meg nekünk. Az egzotikus hatást még rejtelmesebbé tették a hosszan lelógó kötelek és reflektorok, na meg a színpad alsó szobái. Az ember nem is hinné, mennyi energia, munka és készülődés megy egyetlen darabnak a létrehozásába. A színház csak úgy, mint Budapest bármelyik jelentősebb épülete, hosszú múltra tekint vissza. Még a Monarchia idején építették 1896-ban, csaknem egy év alatt. A kor színházi előírásainak híven szempont volt, hogy tűz esetén a nézőközönség gond nélkül el tudja hagyni az épületet. Ez eléggé nagy fejtörést okozhatott, mivel közel 1700 főt befogadó nézőtérrel rendelkezik. Számomra a látogatás során egyértelművé vált, hogy ennek a helynek az egyik legfőbb ékessége nem a színpadjában vagy a falaiban rejlik, hanem abban, hogy összeköttetésként szolgál a jelen és a múlt között, tisztelegve a kultúra és a dráma nagyjai előtt. Ezt sajnos sokszor elfelejtjük, amikor éppen a városon sietünk keresztül, de emlékeztessük magunkat ilyenkor, hogy Budapest egyik legnevezetesebb színháza pont a villamosablak túloldalán lehet.
Szöveg: Horváth Ábel, 11.HR
Fotók: Madarász Liza, 11.HR
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése