A tanár úr a tanári kar ikonikus alakja. Készülő interjúsorozatunk kezdeteként őt kérdeztük többek között az űrlényekről, a tanári pályájáról és az osztályfőnökségről.
Először is azt szeretnénk kérdezni, hogy hogyan lett a Tanár Úrból tanár (úr)?
Ez igazából anyukám álma volt. Anyukám közgazdász volt, de mindig is tanár szeretett volna lenni, és – ahogy az lenni szokott – ezáltal mind a húgom, mind én tanárszakra keveredtünk. Végül csak én lettem tanár – a húgom introvertáltabb típus, ami nem feltétlenül jön jól ebben a szakmában. Szegeden, ahol kistanár voltam, a Deák Ferenc Gimnáziumban kaptam állást. Ez egy amerikai alapítványi iskola volt, és teljesen más volt, mint egy átlagos gimnázium – roppant felszerelt volt, és nagyon érdekes programokat szerveztek mindig. Így igazából azonnal a legjobb helyre, a legjobb környezetbe kerültem. Később volt egy törés az én pályámban is, de tanár így lettem.
A Tanár Úr rengeteg kirándulást szokott szervezni az iskolában. Esetleg tudna picit mesélni ezekről?
Én még egy bezárt országban nőttem fel, nem voltak nyitva a határok, nem nagyon lehetett utazni. Ezekkel a tanulmányi utakkal valójában az én gyerekkoromat kárpótlom kicsit. Általában úgy indulnak, hogy engem érdekel valami, én szeretnék látni valahol valamit.Innen már adódik, hogy akkor ezt megmutassam másoknak is. A CERN is ilyen – eredetileg egy tanári továbbképzésre mentem ki, mivel nagyon érdekelt akkor ez a téma. A csillagászat is egy hobbi számomra. Az én gyerekkoromban nem volt rendes távcső, vagy elérhetetlen árú volt, és ezért csak később, felnőttként kezdtem ezeket a dolgokat megtapasztalni. És akkor ez olyan, hogy ha már én csinálom, akkor miért ne vigyek magammal másokat is? Vagy a vízivándor táborok. Én vízpart mellett nőttem fel, nekem az evezés egy abszolút természetes dolog. Felnőttként viszont azt vettem észre, hogy az ember nem megy el csakúgy evezni – ez egy társas tevékenység. A mai, digitális világban pedig nagyon nehéz ilyen aktivitásra befűzni embereket. Így kezdtem el ezt meghirdetgetni az iskolában. Ezek a táborok számomra egyfajta önkifejezés. (És úgy vagyok vele, hogy ameddig jönnek velem, addig csinálom.) Sosem unalmas: mindig valami más aktualitáshoz kötöm, illetve a tudomány is mindig más - másak a kérdések, a szempontok. Idén például napfogyatkozás lesz Valenciában, arra is megyünk egy 11 fős csapattal. Azok, akik velem jönnek szintén hobbijuknak érzik a területet, ezért nyilván pozitívan állnak hozzá. Hála ennek nem nagyon szembesültem nehézségekkel – a fizika mindenkit összehoz.☺
A Tanár Úr mindig nagyon stílusosan, igényesen szokott megjelenni. Mi a legfőbb stílusinspirációja, mitől tartja fontosnak az igényes megjelenést?
Ebből a szempontból picit én is alkalmazkodom, hiszen pályakezdésem óta nagyon lazult ez a dolog. Ma már arra néznek furcsán, aki köpenyben jelenik meg, ezek úgymond az utolsó mohikánok. Pedig az öltözet egyfajta tekintélyt is adhat, meg hát hasznos is a fehér köpeny: én például állandóan azzal küzdök, hogy a ruházatom fehér krétaporos. Öltönyöket vagy sportzakót az ember emiatt nem is nagyon vesz föl, pedig nekem ez abszolút stílusjegyem lenne. De hát ez a krétapor... Nyilván ebben az igényességben és a kiöltözésben sem szabad szélsőségekbe esni, de fontosnak tartom, hogy megadjuk a tiszteletet az iskolának, a helyzetnek, és hogy úgy valahogyan összeszedettebben jelenjünk meg egymás előtt.
A Tanár Úr valamelyik órán említette, hogy az életpályája sok szinten rokonítható Krasznahorkaiéval. Esetleg tudna kicsit mesélni erről?
Én ugyanott, Gyulán születtem. Az a vidéki Magyarország, amit ő leír, nekem nagyon ismerős. Tizennyolc év közöttünk a korkülönbség, de azokat a jellegzetes neveket, amiket megemlít én még részben ismertem. Ezek ilyen ikonikus alakok voltak, csak akkor még nem tudtuk, hogy azok – általa lettek igazán azzá. Akkor még csak azt tudtuk, hogy ezek furcsa emberek, furcsa szokásokkal. Mára már regényhősök, akik megtestesítenek egy, az akkori vidéki Magyarországra nagyon is jellemző életformát. Mára ez a tanyavilág már csak nyomokban létezik, de a mentalitás még abszolút megmaradt.
Egyébként Krasznahorkait én is csak mostanában kezdtem el olvasni – amikor a Sátántangó megjelent, még csak 18 éves voltam, nem voltam erre még fogékony. Számomra a legfőbb kérdése az, hogy mi az élet értelme. Most éppen A magyar nemzet biztonságát olvasom, ebben is ezt a kérdést teszi fel különböző aspektusokból. Fizikusként ez engem is nagyon érdekel: a modern fizikának a legfőbb kérdései, hogy honnan jöttünk, és hova tartunk – mondjuk a CERN is lényegében ezzel foglalkozik.
Ön a 8.HR osztályfőnöke – milyen új kihívások érték az osztályfőnökség során?
Nekem az osztályfőnökség új dolog, sosem gondoltam volna, hogy az leszek – talán azért, mert nem volt folytonos a pályafutásom, emiatt pont kihagytam azokat az éveket, amik erre a legalkalmasabbak lennének. De mindig ki akartam próbálni egyszer. Nekem a gimnáziumban ritkán jó osztályközösségem volt. Az ember, mint osztályfőnök, valami ilyesmit szeretne megvalósítani: egy olyan osztályt, ahol az emberek felelősek egymásért, kisegítik, megvédik egymást, ahol mindenki hozzáteszi a hasznos részét. A mai világ már sokkal inkább individuumokra épül: a klikkesedés is mai divat, hogy az emberek nem „pazarolják” az energiájukat akárkire, csak arra a körre, amely hasonlóan gondolkozik, mint ők. (Ez pont ellentétes azzal, amit én gondolok, viszont tudomásul vettem, hogy a világ változik, és nem idealizálhatok egy harminc évvel ezelőtti állapotot.) Valahogy a kettő között próbálok lavírozni: az individuumok maradjanak meg individuumoknak, de azért ők is lássák, hogy valamilyen szinten a többi csoporttal is kell tartani a kapcsolatot. Még ha ezek nem is lesznek olyan életreszóló kötelékek – azért mégiscsak egy osztály vagyunk. Ezen még kicsit dolgoznom kell, de azt gondolom, jófele tartunk ebben a dologban.
Mit üzenne az osztályának ezen az interjún keresztül? :)
Fedezzék fel egymásban az értékeket. Mert, és ez nem csak valami elcsépelt mondás: mindenkiben van valami érték. Csak legfeljebb még nem jöttünk rá, hogy a körülöttünk lévőkben egytől egyig mi az érték – de hogy van, az egészen biztos. És ha ezeket az értékeket megbecsüljük a másikban, akkor ezt vissza is kapjuk. És ezáltal lehetünk egymással szemben sokkal kedvesebbek és elfogadóbbak.
A Tanár úr óráin gyakran van szó a tudomány aktuális fejlődéséről. Mit gondol a Tanár úr az AI-ról a tudományban és a művészetekben?
Kezdetben, amikor megjelent az AI, én nem igazán néztem és nem igazán támogattam. Az ember azt gondolja, hogy elveszi tőlünk az önálló gondolkodás képességét, az én hitvallásom pedig pont az, hogy találjunk ki új dolgokat. Aztán megváltozott a véleményem, beláttam azt, hogy egy őskövület leszek, ha az AI-jal nem foglalkozom, mert ha a diákjaim használják és én nem, hátrányba kerülök. Az AI-t viszont jól kell tudni használni és mindig kritikusnak kell maradni. Szerintem az AI manapság már művészetben és tudományban is kihagyhatatlan. A fizikában sok a nyitott kérdés, amikben az AI is segíthet tájékozódni és akár sarkallhatja a művészetet arra, hogy jobb legyen.
Mit ajánlana egy olyan diáknak, aki az iskolán kívül is szeretne fizikával foglalkozni?
Olvassanak sokat, sok forrásból, legyen bennük egy egészséges kételkedés, kritikai szemlélet. A tudományban a kritikai szemlélet a túlélés eszköze. Beszélgessenek másokkal a tudományról. Beszélgessenek emberekkel, akiknek mások a szemléleteik: Einstein barátai sem voltak mind fizikusok, átvett dolgokat más tudományterületekről is. Ne legyünk csőlátásúak, nyissunk más tudományok felé, akkor is, ha a fizika érdekel leginkább.
Mi a legkülönlegesebb emléke a tanári pályájáról?
Amikor a mostani 12.b-t átvettem egy nagyon szigorú tanártól elég frusztrált állapotban voltak, volt bennük egy ellenszenv a tantárgy iránt. Egyszer órán aktuális témáról, földönkívüliekről beszéltünk: Mexikóban találtak földönkívülieket és arról vitatkoztunk, hogy ez igaz vagy nem. Ezzel a témával egy olyan diákot is meg tudtam fogni, aki egyáltalán nem figyelt előtte órákon és máig szoktunk beszélgetni például a holdraszállásról. Azt gondolom, hogyha valaki szívből mond dolgokat és hisz is abban, amit mond, annak meg lesz a közönsége.
Merényi tanár úr az osztályfőnök-helyettes az osztályában. Hogyan jön össze a fizika és az ének, hogyan dolgoznak együtt a tanár úrral?
Engem mindig érdekelnek a más típusú emberek, Merényi Péter az ellenpontom és ez nekem jó, mert amit ő tud, amik az erényei azok az én gyengeségeim és fordítva. Én jó szervező vagyok, ezeket a dolgokat én elviszem. De ha olyan feladat van, ahol például az osztálynak kisfilmet kell készíteni, azt átadom a Tanár úrnak, az az ő művészi vonala. Az ellentétek vonzzák egymást. Az a jó, ha egy olyan valaki van mellettem, akivel megosztjuk a feladatokat. Nagyon jól működnek a dolgok, én szeretnék egy osztályfőnökhelyettessel végigmenni és úgy gondolom, Merényi Tanár úr ki fog tartani mellettünk a szalagavatóig, ballagásig.
A diákok is készültek kérdésekkel:
Mi a legleleményesebb puskázási technika, amin valaha rajtakapott valakit?
Én ugye a formsot szerettem használni dolgozatoknál és az a kellemetlenség ért, hogy az általam előre bejelölt válaszokat valaki, aki nálam jobban ért hozzá elő tudta hívni. Ezt akkor vettem észre, hogy egy nehezebb dolgozatnál olyanok írtak kiválót, akiknél valószínűleg nem volt mögötte valós teljesítmény.
Mi a Tanár úr kedvenc autója?
Én nem annyira autópárti vagyok, a motorokat szeretem. Autóból a Ferrarit emelném ki, de én nem tudok olyanra vágyakozni, ami nem elérhető. A mai autógyártást nem szeretem, az elektromos autózást pedig zsákutcának tartom. Motorok közül a Harley Davidson a kedvenc gyártóm, nagyon stílusosak és nem arra mennek rá, hogy mi divatos, hanem időtálló terveket alkotnak.
Hisz az űrlényekben?
Természetesen hiszek. Amíg be nem bizonyítják az ellenkezőjét, addig miért ne? Abban, hogy nem civilizált életforma van a világegyetemben, abban száz százalékig biztos vagyok, nem ez az igazi kérdés, hanem az, hogy vannak-e még tudatos fajok rajtunk kívül. Lehetnek sokkal fejlettebb civilizációk is nálunk, akiknek mi vagyunk primitívek, ezt is el tudom képzelni.
Az interjút készítették: Lukács Sára és Tóth Lujza 12.B, fotó: Radócz Emma 11.T
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
