Címkék

2026. június 9., kedd

Díjak, elismerések

 

Júniusban már inkább az értékelésé, a díjazásé, az eredményhirdetésé, az összegzésé és lezárásé a főszerep, nem pedig a szigorúan vett tanulásé. Az idei tanévben is sok kiváló verseny-és tanulmányi eredmény született, ezekből következik most egy rövid képes beszámoló. 

Hagyomány szerint az ebédlőben (amely tavasszal nagy változáson ment keresztül, hiszen szabad szedéses szuper menzává alakult😀) került sor a legkiválóbb eredményeket elérő diákok és felkészítő tanáraik jutalom tortázására. Idén ez június 9-én kedden történt.

Sporteredményeik miatt II. kerületi Diákgyőztes címet kaptak az alábbi diákjaink:

Angyalos Maja 7.HR

Boros Lilla Lotti 10.C

Boros Villő Szófia 11.C

Erdei Tündér Nóra 8.T

Oláh Marcell 7.HR

Pap Ákos 12.B

Szirtes Kira Dorottya 10.C

Bessenyei Zalán a biológia OKTV-n 3. helyet szerzett, felkészítő tanára Rusvai Márta tanárnő volt.

A Tankerület kiváló diákja címet idén a következő tanulóink érdemelték ki:

Balogh Lili 12.A

Gyenge Csaba 9.A

Hegedűs Benjámin 11.C

Hild Janka 8.T

Kiss-Bíró Lili 12.T

Kun Léna 10.T

Pernecker Dóra 10.A

Tarján Janka 11.HR

A Közép-Buda kincsei rajzpályázat első helyezett Fári Borbála 9.A osztályos tanuló lett. Dicséretben részesültek: Pintér Anna Dorka és Pazicski Ádám 10.A.


Minden diákunknak és a felkészítő tanároknak szívből gratulálunk!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Díjak, elismerések

  Júniusban már inkább az értékelésé, a díjazásé, az eredményhirdetésé, az összegzésé és lezárásé a főszerep, nem pedig a szigorúan vett tan...