Címkék
2024. augusztus 29., csütörtök
Velencei gólyatábor
2024. augusztus 25., vasárnap
Bringástábor a Cserhátban
A Bükk és az Őrség után Szedenik Enikő tanárnő szervezésében idén immár harmadik alkalommal pattantak nyeregbe a rákóczis diákok, hogy felfedezzék Nógrád vármegye dimbes-dombos tájait. Az egyhetes táborban a résztvevőknek több mint 200 kilométert kellett tekerni a legtöbbször nem túl jó minőségű közutakon, ráadásul ezúttal a személyes csomagjait mindenki vitte magával bringástáskákban.
Bár volt nem kevés technikai probléma, defekt, leeső lánc, a tábor végig jó hangulatban telt, mindenki jól érezte magát. A napi tekerések után érdekes előadások voltak, tárlatvezetések, vagy frissítő fürdőzés a bánki tóban, este pedig társasjátékozás, kártyázás, élménybeszámoló éjszakába nyúlóan. A csodálatos útvonal Somoskőújfaluról indult és Balassagyarmaton ért véget, érintette többek között a somoskői várat, az ipolytarnóci ősmaradványokat bemutató parkot, a Szécsényi kastélyt, Hollókőt, Felsőtoldot, Terényt, Bánkot.
A táborozók – többek között - részleteket tudhattak meg Dr. Krepuska Géza hősies cselekedeteiről, bepillantást nyerhettek a miocén kori állatvilágba, alkalmuk volt egy éjszakát a Hazatérés házában eltölteni, közösen készíthettek csodálatos paprikáskrumplit, ellátogathattak Magyarország első biciklis múzeumába, felkapaszkodhattak a Szanda vári romokhoz, megmászhatták az Isten tenyere kilátót, és megmártózhattak a nyírjesi tavakban is. Sőt, több esetben még rendőri felvezetést is biztosítottak a számukra a forgalmasabb utakon!
Nagy élmény volt!
Díjátadás-kiemelkedő eredmények
A tanév utolsó napjai sok esetben már nem annyira a tanulásról, mint inkább az értékelésről, összegzésről, lezárásról szóltak. Így volt ez...
-
Október 17-én tartottuk az idei gólyabált. A rendezvényről itt írtunk részletesebben: gólyabál_2024_rfg A bejövő osztályok bemutatkozó műs...
-
2024 júniusának közepén 21 osztály ment osztálykirándulásra. A 11.HR és a 11.T osztály mentek a legmesszebb, ők Prágába kirándultak. A legné...
-
Osztálykirándulás helyszínek-2025 Idén májusban voltak az osztálykirándulások. Május 15-17. között 21 osztály ment kirándulni. Négy oszt...