Címkék

2024. augusztus 25., vasárnap

Bringástábor a Cserhátban

 

A Bükk és az Őrség után Szedenik Enikő tanárnő szervezésében idén immár harmadik alkalommal pattantak nyeregbe a rákóczis diákok, hogy felfedezzék Nógrád vármegye dimbes-dombos tájait. Az egyhetes táborban a résztvevőknek több mint 200 kilométert kellett tekerni a legtöbbször nem túl jó minőségű közutakon, ráadásul ezúttal a személyes csomagjait mindenki vitte magával bringástáskákban.

Bár volt nem kevés technikai probléma, defekt, leeső lánc, a tábor végig jó hangulatban telt, mindenki jól érezte magát. A napi tekerések után érdekes előadások voltak, tárlatvezetések, vagy frissítő fürdőzés a bánki tóban, este pedig társasjátékozás, kártyázás, élménybeszámoló éjszakába nyúlóan. A csodálatos útvonal Somoskőújfaluról indult és Balassagyarmaton ért véget, érintette többek között a somoskői várat, az ipolytarnóci ősmaradványokat bemutató parkot, a Szécsényi kastélyt, Hollókőt, Felsőtoldot, Terényt, Bánkot.

A táborozók – többek között - részleteket tudhattak meg Dr. Krepuska Géza hősies cselekedeteiről, bepillantást nyerhettek a miocén kori állatvilágba, alkalmuk volt egy éjszakát a Hazatérés házában eltölteni, közösen készíthettek csodálatos paprikáskrumplit, ellátogathattak Magyarország első biciklis múzeumába, felkapaszkodhattak a Szanda vári romokhoz, megmászhatták az Isten tenyere kilátót, és megmártózhattak a nyírjesi tavakban is. Sőt, több esetben még rendőri felvezetést is biztosítottak a számukra a forgalmasabb utakon!

Nagy élmény volt!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Diáknapi eredmények

  Rákóczi-(osztály)kvíz Első helyezett: 10.A-16 pont Második helyezett: 11.B és 11.T-15 pont Negyedik helyezett: 9.C, 9.NY, 10.B és 11.C-14 ...