Címkék

2025. június 21., szombat

Díjátadás-kiemelkedő eredmények

 

A tanév utolsó napjai sok esetben már nem annyira a tanulásról, mint inkább az értékelésről, összegzésről, lezárásról szóltak. Így volt ez idén is.  Régi rákóczis hagyomány, hogy a legkiválóbb eredményeket elérő diákok és felkészítő tanáraik az iskola menzáján jutalomtortában részesülnek. Idén erre június 16-án hétfőn került sor.


A június 18-i sport és egészségnap zárásakor számos oklevél és emléklap átadására került sor. Nagy tapsot kaptak a tankerület kiváló tanulója címet elnyerő rákóczis diákok. Idén az alábbi tanulókat díjazták:

Besenyei Zalán 11.HR
Buday Virág 11.HR
Donaldson-Huszay Zoé 8.T
Pacskovszki Alíz 11.B
Pálinkás Petra 10.T
Tagscherer Nikolett 12.A
Tóth Lujza 11.B

Kihirdetésre került az osztályok közötti verseny eredményei is. Az évfolyamok győztesei az alábbi osztályok lettek:

7-8. évfolyam: 7.T
9. évfolyam: 9.T
10. évfolyam: 10.T
11. évfolyam: 11.B

Az iskolai verseny abszolút győztese a 7.T osztály lett, amely egy szabadnapot kapott a következő tanévben.

Elismerő oklevelet vehettek át a 9.C osztályból Illés Laura és László Natasa. Csakúgy, mint Kerekes Ábel a 10.B-ből és a felkészítő tanára Párdányi Borbála tanárnő. Ábel a Barcsi Országos Angol Versenyen a harmadik helyen végzett.

              
 
Nagy tapsot kaptak a 12.B osztály diákjai, akik a tavalyi győzelmük után idén másodszor is elhódították a rákóczi kupát, és ezzel kiérdemelték a legjobb rákóczis focicsapat címét. A döntőben a 10.HR csapata felett diadalmaskodtak.


Végül átadásra kerültek a diákönkormányzat elismerései is. A 2024-2025-ös tanévben a rákóczis diákok Dr. Freiné Tuba Eleonóra, Doórné Pintér Mónika tanárnőknek, illetve dr. Havassy András, Papp Imre és Garamvölgyi Péter tanár uraknak adtak át elismerő oklevelet.


Minden díjazott diáknak és pedagógusnak gratulálunk!

2025. június 9., hétfő

105 éve kötötték meg a trianoni békét

 

Iskolai emlékműsor a nemzeti összetartozás emléknapja alkalmából

2010 óta június 4-e a nemzeti összetartozás emléknapja. 1920-ban a trianoni békediktátumban Magyarország területének két harmadát, lakosságának pedig a felét elveszítette. Idén a 10.B osztály készítette az iskolai emlékműsort. Az általuk készített rádiós műsor ide kattintva hallgatható meg:emlékműsor A műsor elkészítésében Párdányi Borbála tanárnő és Gyurkovics Tamás tanár úr segítő támogatása mellett az alábbi diákok vettek részt:

Kovács Kinga
Pilipovic Maxim
Pletser István
Polhammer Panni
Tóth Nóra
Vincze Gabriella
Installáció az aulában. Készítették a 11.B osztály tanulói

Az emlékműsorban elhangzik az alábbi mondat is:

„A közös múltunk tesz minket ugyanannak a közösségnek a tagjává, és amellett, hogy a közös múltunkra együtt emlékezünk, az is fontos, hogy tudjuk pontosan, mire emlékezünk.”

 

A közös emlékezéshez elengedhetetlen a nemzeti múltunk alapos ismerete. Ez a tragikus trianoni békeszerződésre különösen igaz. Sajnos itt még sok a tennivaló, hiszen a magyarok többsége csak felszínes tudással rendelkezik a magyar történelemnek erről a meghatározó eseményéről. Ahogy az egy tudományos konferencián nemrég elhangzott „a Trianon100 MTA–Lendület Kutatócsoport egy korábbi felmérése szerint a megkérdezettek 98 százaléka szerint igazságtalan volt a békeszerződés, emellett viszont egy másik kutatásban csak a 7 százalékuk tudott választ adni arra, hogy mikor írták alá a szerződést, Magyarország területének hány százalékát érintette, és hány magyar került így hirtelen idegen földre.”  Részletesen lásd:Miért fáj Trianon? 
Köszönjük a 10.B osztálynak, hogy tényszerű, pontos emlékműsorukkal segítették a közös múltunk megismerését!


2025. június 7., szombat

Talpuk alatt

 

Több másik osztály után a 11.B is eljutott a Nemzeti Táncszínházba a Talpuk alatt című komplex táncszínházi nevelési előadásra, amely a hagyományok megőrzésének és továbbörökítésének témáját járja körbe. A háromórás programban zseniális színészek, táncosok és zenészek szerepelnek, és vonják be a fiatal nézőket a cselekmény alakításába. Az eredmény egy izgalmas, minden esetben egyedi közös produkció, ahol a gimnazisták is szereplők, és gondolataikkal, valamint véleményükkel aktívan tudják befolyásolni és alakítani az eseményeket. Mindenkinek szívből ajánljuk ezt a csodálatos programot!




Következzen néhány vélemény az osztály tagjaitól:

Kreatív, érdekes rendezés, szimpatikus színészek. 

Nekem nagyon tetszett, szívesen néznék ehhez hasonló darabot. 

Jól szervezett program volt és nagyon cuki volt Bambusz.

Kreatív interaktív program. Ajánlom. 

Tetszett maga az előadás, bár volt pár pont, ahol kínos élményt éltem át. A csoportfeladatban remekül éreztem magam.

Nagyon tetszett, hogy interaktív volt az előadás, és nagyon jó hangulatú volt. 

Ötletes volt. 

A feladatok élvezetesek voltak, és vicces volt visszahallani a hangunkat.

Egyedi, érdekes, szórakoztató, kutyás. Bambusz volt a fénypontja. 

Nagyon kreatív, kedves szervezők, szereplők. 

Szerintem ötletes volt, de én jobban szeretem a hagyományos előadásokat.

Tetszett, hogy nem megszokott darab volt és mi is be lettünk vonva. Látszott, hogy nagyon tehetséges táncosok voltak. 

Jó élmény volt.

Jó volt a történet! 

Nagyon jó volt, élveztem! 

Nagyon élvezetes volt, jó volt, hogy mi is része voltunk az előadásnak! 

Nagyon szuper, elgondolkodtató volt! 

Nagyon tetszett, izgalmas volt! 

Érdekes volt, a főszereplő alakítása kifejezetten tetszett.

Nagyon szuper és elgondolkodtató volt.

Nekem nagyon tetszett, érdekes volt, és tetszett nagyon a saját színdarabunk.

Nagyon kedves színészek, az interaktív előadásmód zseniálisan volt kihasználva. Nagyon szívesen mennék máskor is! 


Fotó: Hortobágyi Péter és Pálffy Mariann


2025. június 6., péntek

Diákgyőztesek és kiemelkedő sporteredmények

 

Június 2-án került sor a Diákgyőztes pályázat díjátadó ünnepségére. A II. Kerületi Önkormányzat minden évben megjutalmazza azokat a kerületben élő és tanuló diákokat, akik tehetségük és szorgalmuk által kiemelkedő eredményeket érnek el tanulmányi, sport vagy művészeti versenyeken. Az idei rákóczis díjazottak az alábbi tanulók voltak:

Abonyi Donát 
Badinier Maxim Ábel 
Badinier Olivér Márk 
Bartal Benedek Brúnó 
Bálint Andor Borisz 
Borsány-Gyenes Anna 
Demeter-Nyitrai Dávid 
Erdei Zsombor 
Ertl Dániel 
Jeney Máté 
Juhász-Sala Patrik 
Mók Dorottya 
Nagy Dóra 
Pálfi Szonja 
Pálinkás Petra 
Roszik Ádám 
Tari Flóra 
Váradi Ádám 
Varga Domonkos

Május 24-én a Strandröplabda Országos Diákolimpia "A" kategóriás, VI. korcsoportos versenyén 3. helyezést ért el a Boros Villő Szófia (10.C) - Boros Lilla Lotti (9.C) páros.  A kiemelkedő eredményt több mint 100 páros részvételével, maratoni 12 órás versenyen érték el.

A Szertorna Diákolimpián "A" kategóriás, VI. Korcsoportos Országos Döntőn iskolánk csapata a kiváló 10. helyen végzett.

A csapat tagjai:

Ipacs Anna Szonja 12. C

Hernádvölgyi Dalma Regina 12.HR

Mátyás Nóra Mária 9.T

Gratulálunk a díjazottaknak és a felkészítő testnevelőknek!




2025. június 5., csütörtök

Asztrofizikai előadás

 

Az Univerzum nagyléptékű fejlődési modellje. Dr. Frei Zsolt előadása / Fizika Fakultáció 

A tanév végére időzítve Gönczöl Zoltán tanár úr felkérte Dr. Frei Zsolt Széchenyi-díjas fizikust az aktuális tananyaghoz (Csillagászat és Kozmológia) kapcsolódó előadás megtartására. Az akadémikus már többször járt nálunk hasonló invitálásra, tavaly a gravitációs hullámokról tartott pazar előadást.

Gönczöl Zoltán tanár úr beszámolója következik:

 "A kozmológia az Univerzum keletkezését és sorsát kutatja, gyakran az ősrobbanás-elmélettel azonosítják, ami helytálló megállapítás. Dr. Frei Zsolt mostani előadása nagyobb ívű volt a tavalyinál, ugyanis egy totál képet adott a jelenlévőknek a modern csillagászat kezdetétől (1980) a legmodernebb (Large Synopic Survey Telescope – Chile 2025.) égi szkenner távcsővel zárva az előadást. A következő 10 év fő kutatási területe számára ehhez a „céltávcsőhöz” kapcsolódik, amely minden 24,5 magnitúdónál fényesebb (szupernóvák, változócsillagok, kisbolygók, gravitációs lencsék) átmeneti jelenséget rögzíteni fog, 3 naponta megismételve a teljes égbolt szkennelését. Az azt követő 10 évre is van terve, újra visszatér a gravitációs hullámok detektálásához, de már a világűrbe telepített mérőrendszerrel, aminek a tervezett indulása 2035. Hihetetlen, hogy ilyen ambíciókkal és ilyen hosszútávra tervez egy ilyen nagy kaliberű asztrofizikus. Ez a jelenlévő 40 diáknak is „átjött” akik jellemzően a 7.HR , 9.HR. 10.HR illetve a 9.C, 10.A és 10.B osztályokból jelentek meg, kiegészítve az idei és a jövő évi fakultációs csoportokat. Az előadás végén nagy lelkesedéssel kérdeztek a diákok, feleslegesen izgultam előzetesen, mert a kérdésekre szánt 15 percből 30 lett. Nagyon sokat jelent nekik (ezek szerint) ha néha neves külső előadót is beszervezünk a mindennapos iskolai életet felrázandó…"

A közönség soraiban foglalt helyet Jakab Zétény is: „Eljött hozzánk Dr. Frei Zsolt, aki egy hihetetlenül híres asztrofizikus és kozmológus. Bemutatta az univerzumot és annak kutatását mind a múltbeli eszközökkel, mind a jelen fejlődő technológiájával. Szó esett még a távcsövek fejlődéséről, fekete lyukakról, a vörös eltolódásról és a sötétanyagról is. Nagyon lenyűgöző volt az előadás, egyszerre izgalmas és követhető, mégis nagy mennyiségű információt adott át.”

Jakab Zétény 10.A






2025. június 3., kedd

Középiskolai diákprojektverseny

 

Az öt rákóczis csapat nagyon szépen szerepelt a május 31-én megrendezett országos döntőben.  A projektek rövid bemutatása következik.

Fábián Nikolett tanárnő egyik csapata, az Eleven kör a döntőben III. helyezést ért el. Az Eleven kör (Eleven Circles) a 9. C osztály 11 egészség nagykövetének létszáma okán adott projektcím és csapatnév. A csapat tagjai kortárs segítőként a rákóczis diákok egészségének megőrzése érdekében tevékenykednek havonta egy akcióval, célul tűzték ki az egészségtudatosság fejlesztését. Faliújságok, plakátok, röplapos cikkek, smoothie kóstoló, Instagram oldal mutatja eddigi tevékenységüket. Legközelebb az iskolai Egészség- és Sportnapon láthatjuk majd őket. A projektversenyen 2 fő: Illés Laura és László Natasa képviselte teamet.

Négy másik rákóczis csapat dicsérő oklevélben részesült.

Egy 11.T-s diákokból álló csapat A tudatos élelmiszerfogyasztás nyomában című prezentációval foglalta össze a kutatómunkáját. A csapattagok egyénileg figyelték, monitorozták, mérték az élelmiszerek vásárlásával, fogyasztásával, az ehhez kapcsolódó hulladék mennyiségével és újrahasznosításával kapcsolatos szokásokat a saját családjukban. A közös tapasztalatok tükrében sikerült akciótervet megfogalmazniuk azzal kapcsolatban, hogy a tizenéves fiatalok hogyan tudnak változást elérni. A cél a fenntarthatóbb, tudatosabb viszonyulás ezekhez a mindenkit érintő folyamatokhoz. A projektverseny a kutatócsoport munkáját Kiss-Bíró Lili, Rammacher Ádám és Sipos Ábel mutatták be. Mentoruk Fábián Nikolett tanárnő volt.

A Spare-Tartaléknak lenni elnevezésű projektet Matyasovszky Lilly 11. A, Kőrösi Kristóf, Bajai Soma Merse és Gerecs Marcell 11. HR osztályos tanulók mutatták be, a csapat mentora Szabó Emese tanárnő volt. Henrik (Harry) herceg önéletrajzi könyve 2023. január 10-én jelent meg Spare (Tartalék) címmel. A projektcsapat szerepjátékkal, a királyi család tagjainak bőrébe bújva kereste a választ a következő kérdésekre: 1. Hogyan változtatja meg a testvéri rivalizálás az egyén személyiségét? 2.  Jó terápia-e személyes és családi problémákról beszélni a nyilvánosságnak? 3. Milyen érzés, mikor tőlünk függetlenül megszabják az életünk útját, például szüleink, vagy az a közeg, amibe születünk? A projekt a zsűritől dicséretet kapott.

A 12 nyilas elnevezésű helytörténeti és iskolatörténeti projekt fókuszában a XII. kerületi nyilasok második világháború alatti rémtetteinek vizsgálata és az ezekre történő emlékezés kérdése állott. A projekt során a rákóczis diákok találkoztak a kérdést a regénye központi témájául választó kortárs íróval, Zoltán Gáborral is. A dicsérettel jutalmazott projektet a döntőben Bod Péter és Madarász Gréta 10. HR és Lukács Sára és Pacskovszki Alíz 11. B osztályos tanulók mutatták be. A team mentorai Hortobágyi Péter és Kiss Adrienn voltak.

Dicsérő oklevelet érdemelt az a szájhigiénia projekt, amelynek a tagjai a 10.T osztályból kerültek ki, és amelyik mentora Rusvai Márta tanárnő voltak. Csapattagok: Sárosi Csongor, Pálinkás Petra, Tari Flóra, Virga Emma, Pőcze Annamária, Mók Dorottya Blanka, Koltai Lili, Becher Flóra Júlia, Neumann Marcell Milán, Kiss-Pável Máté.

Gratulálunk valamennyi csapatnak és felkészítő tanárnak a kiemelkedő eredményekhez!







Díjátadás-kiemelkedő eredmények

  A tanév utolsó napjai sok esetben már nem annyira a tanulásról, mint inkább az értékelésről, összegzésről, lezárásról szóltak. Így volt ez...