Gólyatábor (2022)

   A gólyatábor szervezésében dökösként vettem részt. A tábor nagyon jól volt szervezve, és tele volt programokkal. Nagyon élvezetes volt mind segítőként, mind gólyaként szerintem. Rengeteg csapatépítő programot tartottunk, és emellett szabadidőnk is akadt bőséggel. A társaság nagyon jó volt és összetartó. Aki esetleg jövőre szeretne részt venni a gólyatábor szervezésében, az jelentkezzen dökösnek! 😁

  Nagy Tamás (11.A)

Urbango program

  Az osztályunk, a 7.T szeptember 23-án, pénteken az Urbango keretein belül csoportprogramon vett részt, amit a Városligetben rendeztek. A két és fél órás elfoglaltság – egyfajta kincskeresés – legfőbb célja a csapatmunka és a nyomozói készségek fejlesztése volt, eközben természetesen egy kellemes délelőttöt töltött együtt az osztályunk.

  Pénteken éppen hogy elkezdődött a harmadik óra, az osztályunk már készen állt az indulásra a Városligetbe. Négy 7-8 fős csapatba voltunk beosztva, amely mindegyikének volt egy tanár segítője, aki a játék folyamán segítette (és fegyelmezte) a csoportot. Egy csapatban mindenkinek megvolt a feladata a “szerepe” szerint, ezeket mi magunk osztottuk be egymás közt, így egymásra voltunk utalva, garantálva a csoportmunkát. Mindenki kapott egy vizes tetoválást, ami a szerepeinket jelképezte. Az alábbiak voltak a szerepek:

– 2 Térképész (a térképészek voltak felelősek az ott megkapott játéktér térképeiért, ők navigálták a társaságot)

– 1 Mesélő (ő felelt a játék azon paklijáért, ami érdekességeket írt le az egyes műemlékekről, épületekről állomásokhoz köthetően, így ezeket felolvasva a csapatnak a tagok együtt fejthették meg, melyik része hordozza bizonyos rejtvények megoldását)

– 1 Telefonos (az ő telefonjára töltötték le az Urbango applikációt, amelyben meg lehetett válaszolni az állomások kérdéseit)

– 1 Játékmester (nála volt a játék feladatainak a paklija)

– A többiek a Felderítők (ők az érzékszerveikre hagyatkozva segítették a csapattársaikat)

  Az utat az iskolától villamossal és metróval tettük meg, amely nagyjából fél órát vett igénybe. Mire odaértünk, már ott várt ránk az Anonymus szobornál az egyik programszervező, hogy átadja nekünk a szükséges csomagokat, és tájékoztasson bennünket a szabályokról. A csomag tartalmazta a paklikat és néhány szükséges elemet bizonyos feladatokhoz.

  Miután mindent tisztáztunk, mind a négy csapatot elküldte négy különböző kiindulási pontra, ahol figyelmesen átnézhettük a csomag tartalmát, kioszthattuk a szerepeket és megbeszélhettük a stratégiánkat.

  Az első pár állomás feladványa kicsit bonyolultan ment, kellett egy kis idő, mire belerázódtunk a feladatokba, de ezután azok már nem voltak olyan idegenek, mondhatni rutinosan mentek. A csapatunk éppen, mikor sínre került, egy másik csoporttal találta szemben magát a harmadik állomásnál a 16-ból, amely egyet jelentett – csatáznunk kellett.

  A csatázás azt jelenti, hogy amikor két csapat egyszerre jut oda egy bizonyos feladat megoldásához, akkor az állomás helyszínén a két segítő tanár vezénylésével egy csomagból azonos kérdésekre kell választ adni. Amelyik csapat hamarabb eltalálja választ, az továbbmehet, a másiknak pedig plusz 5 percig kell az állomáson maradnia. Szerencsénkre, a mi csoportunk az előbbi tábort erősítette, így hamar továbbállhattunk.

  A mesélő és akár a játékmester paklijai közt is lehettek olyan kártyák, amik megtévesztették, félrevezették a csoportokat, így is segítve, hogy ne tolongjanak annyian egyes állomásokon. Minket is sikerült megtévesztenie, nem is kicsit.

  Az állomások maximum fél kilométer távolságra helyezkedtek el egymástól, szóval, ha valaki egynél hosszabb időt töltött ott, akkor is volt ideje behozni a lemaradást, ha sietett. Bár voltak egymáshoz igazán közel esők is.

   Akadtak olyan feladatok, amiket kihagytunk, mert szimplán az alkalmazás kérdéséből megfejtettük, de segítséget is lehetett használni, ha valaki nagyon elakadt.

  A feladványok túlnyomó része izgalmas és abszolút logikusan kikövetkeztethető volt, ám voltak olyanok is, amelyek jobban próbára tettek minket, olyanok is, amelyeknél segítséget kellett használnunk. Eközben végig ügyelnünk kellett az időre, mivel megoldásaink helyessége mellett az idő volt a legfontosabb tényező.

  A vége felé közeledve, úgy az utolsó 5 állomás feladatai már nem fogtak ki rajtunk, csak a gyors gyaloglásba fáradtunk bele, időbe telt egyes állomásokat megtalálni. De ez nem volt különösebben gond, a liget nagy részét felfedeztük, és rengeteg érdekességet láttunk. A burjánzó növények és a felújított, kulturált részek lenyűgözőek voltak – ez minden fáradtságunkat kompenzálta. Nagyon jó volt, hogy közösen dolgoztunk, ez felélesztette bennünk a csapatszellemet, és közelebb hozott minket egymáshoz. Minden csapattag máshogy segítette a munkát, így rendesen megoszlottak a feladatok. Jobban megismertük egymást.

  A program végére már eléggé kimerültünk, így igazán jólesett a nyeremény csoki. A csapatok hasonló eredményekkel zártak, és sorrendtől függetlenül mindenki nagyon jól érezte magát. Én személy szerint nagyon tudom ajánlani, ahogy biztosan a többiek is. Összehozott bennünket az iskola falain kívül is, és nagyszerű élményeket szereztünk, amikre jó lesz később visszagondolni. 

  Köszönjük szépen!

  Kun Léna, Karáth Emil

Városismereti séta

  Kedves Rákóczisok!

 A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) városismereti sétát szervez iskolánk diákjai (9-12. osztály) részére a Rákóczi környezetében. Építészet iránt érdeklődők és kíváncsi, nyitott tanulók részvételére számítunk szeptember 28-án, szerdán 14 órától. Olyanok is csatlakozhatnak, akik a program többi részében nem tudnak részt venni. A program kb. 60 perces, gyülekező a bejáratnál!😊

  Fábián Nikolett tanárnő (szervező)

Vízitúra élménybeszámoló

 

A csoport Győrben

  Idén második alkalommal is meg tudtuk rendezni a Rákóczis vízitúrát, most a Mosoni-Dunán eveztünk, a kísérőink Párdányi Borbála, Vámos Krisztina és Lehel voltak. A kalandok már a Keletiben kezdődtek, ugyanis vágányzár és egy baleset miatt az ország egyharmadában nem rendesen közlekedtek a vonatok, úgyhogy az útvonal: metróval Kelenföld, vonattal Biatorbágy, vonatpótló busszal Herceghalom, vonattal Bicske, vonattal Hegyeshalom, vonattal Rajka (ha jól emlékszem). Ezután átsétáltunk Rajkán, egy csendes kisvárosnak látszott átlagos épületekkel, csak egy ház lógott ki a sorból, a várostól odébb feküdt. 2 méter magas, vastag betonkerítése volt kamerákkal, medencével és 3 terepjáróval az udvaron, érdekes volt.

  Miután valahogy megérkeztünk, elfoglaltuk a tábort, katonai sátrakban aludtunk, majd próbaevezést tartottunk, hogy kitaláljuk a megfelelő ülésrendet a kenukban, ez nem volt egyszerű, de a harmadik napra nagyjából sikerült. A kenukban hátul ül a kormányos, aki irányít és figyel az egyensúlyra, elöl ül a vezérevezős, az ő tempójában kell mindenkinek eveznie (mint kiderült, ez sem egyszerű feladat). Utána fát gyűjtöttünk az esti tábortűzhöz, ami ugyanis elengedhetetlen a táborhoz.

  Eközben rendőrök elkezdték megállítani az autókat a tábor melletti úton, ekkor már gyanakodtunk, hogy valami történik. Később megjelent a TEK is, 28 TEK-es autót számoltunk. Reggel 7 felé még egy robbantást is hallottunk. A helyiek azt mondták, hogy egy szlovák bérgyilkos lakott a betonkerítéses házban, aki korábban a városban lakott, és a szomszédjának a postaládájába egy töltényt tett figyelmeztetésként, meg lerobbantotta a házának a tetejét. Mindenképpen izgalmasan indult a tábor, nem sokan mondhatják el magukról, hogy a szomszédjukból a TEK-esek vittek el valakit.

  Vacsora után megérkezett a táborba egy kutya, de nem egyedül jött. Mario hozta, aki egy nagyon furcsa háromkerekű szerkezettel érkezett a kempingbe. Vele hamar komolyabbra fordultak a témák, ugyanis kiderült róla, hogy Németországból jött és világszerte fákat ültet öngyilkosságok elkövetése után, és az áldozatok családjainak segít. Ő is megpróbált végezni magával, de visszahozták, úgyhogy azóta gyalog járja a világot, és felhívja az emberek figyelmét erre a problémára. Az útja során minden nap készít egy videót, ezekben a videókban említ meg minket[i]. Este rendkívül hideg volt, egyeseknek megérte elég ruhát hozni a négyrétegű öltözködéshez a hálózsák mellett.

  Másnap átmentünk egy holtágfélébe, ott gyakoroltuk tovább az evezést, a kormányosok pedig a kormányzást. Ekkor elmehettünk boltba is, ami, mint tudjuk, a tábortűzön kívül a másik elengedhetetlen program a táborban. Megvásároltuk a legszükségesebb dolgokat: szalonnát, rágcsát, üdítőt és egy kis pillecukrot is, 6 zacskóval. Vacsora után ismét tábortűz, már Mario nélkül, ő  reggel továbbindult Ausztriába. Úgyhogy magunk voltunk, sütögettünk, zenét hallgattunk, beszélgettünk, este ismét nagyon hideg volt.

Borulás csak kajakkal történt az ilyen akciók közben (Ő a túravezető, neki sikerült a hajón maradnia, amikor mi próbálkoztunk, akkor fürdött meg valaki)

  Aztán Mosonmagyaróvárra mentünk, a kempingben volt két macska, az egyik tudott egeret fogni, a másik meg csak volt. A hely tulajdonosa Rudi bácsi, ő maga a kemping, ha bármi kellett, hozzá fordultunk és megoldotta. De ehhez először összebarátkoztunk vele, a túravezetőnk azt javasolta, hogy vegyünk egy sört Rudi bácsinak a barátkozás előremozdítása érdekében. Ezt természetesen megtettük. Így adott fát a tábortűzhöz, de megkérdezte, hogy mire kell nekünk annyi fa, erdőtüzet szeretnénk? Mondtuk, hogy természetesen igen. Tőle kaptunk nyársakat meg tárcsát is, ezeket először el kellett mosni. Miután 25 percig sikáltuk a mosogatószerrel, a túravezető elmondta, hogy ő hogyan szokott "mosogatni": a tárcsát beteszi a folyóba, majd a parkolóból sóderrel dörzsöli, szóval így mostuk el a tárcsát, a tisztasága egy magyar kórházéval vetekedett. Az esti tábortüzezés hamar úgy nézett ki, mint Gordon Ramsay – A pokol konyhája legújabb epizódja, 3-5 főszakács volt egyszerre a tűz körül, és próbáltak valami értelmezhető ételt elkészíteni. Csináltunk főt tojást, tojásrántottát, a tükörtojás annyira nem sikerült, de a főfogás nyilvánvalóan a Lehel Burger volt. Ez úgy készül, hogy a zsömléket először szalonnazsírban kisütjük, majd teszünk bele szalonnát, virslit, majd paprikát ugyanúgy zsírban kisütve (az eredeti Lehel Burgert sajnos vagy nem sajnos nem kóstoltam meg, mivel már a zsírban sült zsemle is sok volt nekem).

  Másnap a kenukkal mentünk egy kört a város körül, ez nagyon érdekes volt, főleg a kenucsúszdák. Nem olvastad félre, léteznek kenucsúszdák, ezek betonból vannak kiépítve, 5-10 méter hosszúak, és le lehet rajtuk menni a kenuval, utána viszont erőteljes hátraevezés javasolt, ha nem szeretnénk arccal tompítani az esést a végén lévő betonfalon. A városban megálltunk fagyizni egy kávézóban, jó volt a hely, csak az áraikból 2 Teslát fel lehetne küldeni a Vénuszra és vissza. Miután visszaértünk a szállásra, ismét bolt, tábortűz. A fához kitaláltuk, hogy raklapokat fogunk felaprítani, ehhez a túravezetőtől kaptunk egy baltát és egy fűrészt. Hamar beláttuk, hogy a balta nem úgy működik, mint az amerikai filmekben, hogy kettőt csapunk valahova és már szét is esik, inkább 10 ütés egy 2 centis lyukat eredményez, meg egy nagy sebet a kezeden. A fűrész már jobban megfelelt a feladatnak. Az esti extrém hideg mérséklődött, az esti extrém témák viszont nem, ezt tovább ne is taglaljuk. Este kaptunk egy még egy vihart is, de a sátor bírta, érdekes volt, hogy amikor az esőben kint felejtett szalonnáért valakit kiküldtünk. Ő látott rohanni egy teljesen meztelen csávót a kempingben, de nem derült ki, hogy ki volt az. És még el sem jutottunk Novákpusztára.

A nyárs méretét megfelelően kell megválasztani

  Következő nap eleveztünk volna Novákpusztára, de néhányan mindenfelé elszórták az evezőjüket meg a mentőmellényüket, úgyhogy nagyon súlyos árfolyamon 40 fekvő vagy felülésért kaphatták vissza. A novákpusztai hely története: egy holland hippi házaspár elment kempingezni egy napra, majd kitalálták, hogy maradnak egy hétre, majd megvették az egész kempinget. Utána a haverjaik is idejöttek és vettek egy szigetet, az lett Taka Tuka Island (ez nem jelent semmit csak jól hangzik), építettek egy világítótornyot, fúrtak egy kutat, és tartottak egy feszivált, ezt az egészet egy GoGetFunding kampánnyal fizették. Mi csak a kempingbe mentünk, de ott is akadtak kalandok bőven. Először kipróbáltuk a majomhintát, az egy olyan dolog, amibe bele lehet kapaszkodni, és ellendülni a vízbe. Utána a kapaszkodó lóg a víz fölött, ezért egy 3 méteres bambuszrúddal nyúltunk érte. Mivel a hippik vegetáriánusok, valaki rögtön mellettük nyitott egy helyet, ahol a piaci rést kihasználva extra húsos ételeket lehet enni, nagyon finom volt a 4 húsos pizza. Ezután elmentünk a leghosszabb bolttúrára, egy laza 40 perces séta volt, csak oda. Mi viszont nem boltba mentünk, hanem megnéztük a lézervágót, hiszen itt az is van. Ez egyébként érthető, mivel lézervágó nélkül nem lehet élni (3D nyomtató csak otthon volt a helyi főnöknek), éppen egy WC táblát készített, amikor odaértünk, de sajnos valami probléma volt a lencsével, úgyhogy nem tudta befejezni. Az esti tűzrakáshoz meg kellett keresni a hely főnökét, akit a bundesliga-hajról lehet felismerni, viszont mások is voltak a kempingben, úgyhogy nem maradt tűzrakóhely, de a hippik, akik tényleg nagyon jó arcok, azt is megoldották nekünk, kaptunk ugyanis egy kerti konyhát gázégővel, azon is nagyon kaotikus körülmények között tudtunk nagyon finom hamburgert készíteni, kaptunk egy kevés olajat, úgyhogy mindent abban sütöttünk.

  Novákpuszta után Dunaszeg felé vettük az irányt, ott az első próbetétel az volt, hogy a hajókat át kellett vinni egy gáton. Ez még kerekkekkel sem egyszerű feladat, de több csoportnak sikerült kézben átvinni a csónakokat. Itt eljutottunk a tábor legutolsó tábortüzéhez, amihez a fát a közeli erdőből kellett gyűjteni. Viszont az összes ilyen csoportnak itt volt az utolsó éjszakája, és mindenkinél volt tábortűz, úgyhogy az erdőben megfelelő fát találni is nagy feladat volt, de sikerült. Az utolsó esti sütögetés közben beszélgettünk, vicceket meséltünk.

  Reggel utoljára vízre tettük a csónakokat, Győr volt a cél, ott a vízitelepen kiraktuk a hajókat és gyalog bejártunk a belvárost. Mivel vasárnap volt, majdnem minden be volt zárva, de végül találtunk egy fagyizót, ami nyitva volt. A hazafele vonatút sokkal gyorsabbnak érződött, mint az odavezető út, de lehet, hogy ez azért volt, mert egy óra alatt megtettük az odafelé hétórás utat.

  Ez a cikk is olyan hamar véget ért, mint maga a tábor, a lényeg, hogy mindenki nagyon jól érezte magát és rengeteg új élménnyel gazdagodtunk. Remélem, sikerült egy kis ízelítőt adnom a tábor hangulatából, bár így is sokmindent ki kellet hagynom, mint a 150 Ft-os, CBA-s kóla ízű szénsavas üdítőitalt, meg a hajlakkal fülbemászóirtást, vagy hogy miként jutottunk el hajnali egykor a bolygóművekhez, meg egyebeket, amiket csak azok tudnak, akik eljöttek a táborba. Bízom benne, hogy felkeltettem az olvasók érdeklődését a tábor iránt, és jövőre is ilyen jó hangulatban tudjuk megtartani ismét.

  Halmos Balázs

Az útvonal

---

[i] Mario vlogja, a tábor idejéből (angol):

·         Day 402, Hello Hungary. Online:

https://www.youtube.com/watch?v=q-v4szy6gB4&ab_channel=TreesofMemory - 2022. 07. 19.

·         day 403 on the road of the death. Online: https://www.youtube.com/watch?v=jxZIAz_91IY&ab_channel=TreesofMemory - 2022. 07. 19.

 

 

Vízitúra a Mosoni-Dunán

  A júliusi kenutúra volt az idei nyár egyik legjobb programja. Annak ellenére, hogy kicsit izgultam az indulás előtt, egyáltalán nem bántam meg, hogy gólyaként csatlakoztam a Rákóczis túrához. Bár már többször kenuztam, először voltam kormányos. Először csillogtattam meg konyhaművészetemet is, de remélem, nem utoljára. Remek embereket ismertem meg, megyek jövőre is.

  Pap Ákos (9.B)

Beszélgetés Suri Zoltánnal, az iskola nyugdíjba vonult gondnokával

  Suri Zoltánt minden tanár és diák ismeri. Vagyis majdnem mindegyik, az idei gólyákat leszámítva. Suri Zoltánnál jobban pedig senki sem ismerte a Rákóczi épületét, hiszen 17 éven keresztül a jelenlegi iskolaépület karbantartásáért felelt. Abból az alkalomból beszélgettünk vele, hogy idén júniusban ment nyugdíjba.

  Hogyan került a Rákócziba?

 Pontosan emlékszem, 1992. február 18-án volt. A kőbányai Orion (televízió)gyárban dolgoztam akkoriban. Rábukkantam egy újsághirdetésre, és technikusként kerültem a gimnáziumba. Egy kis idő után, azt hiszem 1994-ben, amikor az akkori gondnok összeveszett az igazgatóval, és távozott az állásából, a gimnázium gondnoka lettem.

  Milyen állapotok fogadták akkor?

 Meglehetősen kaotikus. Emlékszem egy tűzvédelmi ellenőrzésre, amikor a tűzoltóval felmentünk az iskola padlására. Tele volt oda hányt poros, sérült osztálytablókkal, a tűzoltó kis híján hanyatt esett megdöbbenésében. A tablók közül idővel sok megsemmisült.

  Melyek voltak egy átlagos tanév különösen nehéz időszakai?

  Az évnyitó, a ballagás és az évzáró. Különösen a régi épületben (2005 előtt), amikor lift nélkül kellett mindent felcipelni a salakos iskolaudvarra. Egy ideig az átköltözés után is az udvaron folytak ezek a rendezvények, és az állandó bizonytalanság, hogy lesz-e eső vagy sem, bizony elég idegőrlő volt. Az év vége, az érettségi időszaka is sűrű volt, ráadásul akkorra már mindenki elfáradt, többet idegeskedett.

  Mi egy iskolagondnok feladata nyáron, amikor nincs gyerek az épületben?

  A bejövő osztályok termeit ki kell festeni, a diákszekrényeket ki kell pofozni (ez sokszor nem nagyon látszik meg), a zárakat egytől egyig végig próbálni, hogy működnek-e. A függönyöket kitisztíttatjuk, néhány helyiségben vakszolunk, és ha marad idő, akkor a termekben a padok meglazult csavarjait is meghúzzuk, leszedjük a lejövő padszegélyeket. Nem unatkozunk.

  Van-e emléke egy-egy diákról?

 Megmondom őszintén, főleg azokról, akikkel valamilyen probléma volt. Amelyik úgy szétrúgta a szekrényét, hogy nem lehetett vele mit csinálni, vagy aki összetörte az egyik padot a teremben. Nem olcsó mulatságról van egyébként szó: a szekrényeket blokkban lehet venni, egy négyes blokk jelenleg kb. 170 000 Ft. Egy hármas pad tetőlapja is több mint 10 000 Ft.

  A feladatköréből fakadóan gyakran a rend őreivel is együtt kellett működnie.

 Igen, mondhatom, hogy rendszeresen találkoztam a rendőrség képviselőivel. Ha egy-egy magasabb rangú látogatónk volt, miniszterelnök, miniszter vagy államfő, mindig kikérdeztek, bejártuk együtt az épületet. A nagy érettségik előtt is szokás volt, hogy hajnalban megjelentek, és átvizsgálták az épületet, hogy nincs-e benne bomba. A kilencvenes évek közepén egyébként rendszeresek voltak a bombariadók, és mindig jöttek a tűzszerészek. Erről eszembejutott egy mulatságos történet, amit akkor azért nem annak éltünk meg. Két kutyás csapat is kijött, és nem tudtak egymásról. Az egyik járőr a tanáriban elrejtett egy robbanóanyag tesztelésre használt anyagot, és erről nem tudott a másik csapat, aminek az egyik kutyája felfedezte. Volt nagy riadalom, izgalom, amíg ki nem derült, miről is van szó.

  Vannak az épületnek rejtett zugai?

 Nem sok. Két irattár, az egyik az elsőn, a másik a földszinten, a negyedik emeleti gépészet, és a kazánház. Meg egy-két apró raktárhelyiség. Érdekes még, hogy az aulában és a menzán padlófűtés van.

  Hány diákszekrény van az iskolában?

  414

  Hány kulcs van a kulcscsomóján?

  Várjunk, megszámolom… Pont negyven, és mindegyikről tudom, mit nyit!

  Hány igazgató alatt dolgozott gondnokként?

  Négy.

  Mi a hobbija?

  Kertészkedés, borászat-szőlészet.

  Mi a kedvenc étele?

  Hát… Talán a lecsó.

  Mivel fognak telni a nyugdíjas évei?

 Szeretnék sokat olvasni, érdekelnek a történelem titkai, és persze sok időt szeretnék tölteni a kis kertemben.

  Hortobágyi Péter

Bringatábor (videó)

 

Máltai utazás

  Június végén az osztállyal Máltára repültünk! Rengeteg programban volt részünk, amelyek mind nagyon élvezetesek voltak, az elején egy kis kavarodás ellenére is. Többek között ellátogattunk Vallettába is, ahol volt sok szabadidőnk, így kényelmesen sétálhattunk és nézelődhettünk, vagy akár éttermekbe is beülhettünk. A sok program mellett iskolába is mentünk tanulni, ahol a legtöbben szimpatikusak és befogadóak voltak. Ez egy olyan kirándulás volt, amire mindegyikünk sokáig emlékezni fog!

  A 9.C osztály