Rákóczi Röplap: Vízitúra élménybeszámoló

A csoport Győrben

Idén második alkalommal is meg tudtuk rendezni a Rákóczis vízitúrát, most a Mosoni-Dunán eveztünk, a kísérőink Párdányi Borbála, Vámos Krisztina és Lehel voltak. A kalandok már a Keletiben kezdődtek, ugyanis vágányzár és egy baleset miatt az ország egyharmadában nem rendesen közlekedtek a vonatok, úgyhogy az útvonal: metróval Kelenföld, vonattal Biatorbágy, vonatpótló busszal Herceghalom, vonattal Bicske, vonattal Hegyeshalom, vonattal Rajka (ha jól emlékszem). Ezután átsétáltunk Rajkán, egy csendes kisvárosnak látszott átlagos épületekkel, csak egy ház lógott ki a sorból, a várostól odébb feküdt. 2 méter magas, vastag betonkerítése volt kamerákkal, medencével és 3 terepjáróval az udvaron, érdekes volt.

Miután valahogy megérkeztünk, elfoglaltuk a tábort, katonai sátrakban aludtunk, majd próbaevezést tartottunk, hogy kitaláljuk a megfelelő ülésrendet a kenukban, ez nem volt egyszerű, de a harmadik napra nagyjából sikerült. A kenukban hátul ül a kormányos, aki irányít és figyel az egyensúlyra, elöl ül a vezérevezős, az ő tempójában kell mindenkinek eveznie (mint kiderült, ez sem egyszerű feladat). Utána fát gyűjtöttünk az esti tábortűzhöz, ami ugyanis elengedhetetlen a táborhoz.

Eközben rendőrök elkezdték megállítani az autókat a tábor melletti úton, ekkor már gyanakodtunk, hogy valami történik. Később megjelent a TEK is, 28 TEK-es autót számoltunk. Reggel 7 felé még egy robbantást is hallottunk. A helyiek azt mondták, hogy egy szlovák bérgyilkos lakott a betonkerítéses házban, aki korábban a városban lakott, és a szomszédjának a postaládájába egy töltényt tett figyelmeztetésként, meg lerobbantotta a házának a tetejét. Mindenképpen izgalmasan indult a tábor, nem sokan mondhatják el magukról, hogy a szomszédjukból a TEK-esek vittek el valakit.

Vacsora után megérkezett a táborba egy kutya, de nem egyedül jött. Mario hozta, aki egy nagyon furcsa háromkerekű szerkezettel érkezett a kempingbe. Vele hamar komolyabbra fordultak a témák, ugyanis kiderült róla, hogy Németországból jött és világszerte fákat ültet öngyilkosságok elkövetése után, és az áldozatok családjainak segít. Ő is megpróbált végezni magával, de visszahozták, úgyhogy azóta gyalog járja a világot, és felhívja az emberek figyelmét erre a problémára. Az útja során minden nap készít egy videót, ezekben a videókban említ meg minket[i]. Este rendkívül hideg volt, egyeseknek megérte elég ruhát hozni a négyrétegű öltözködéshez a hálózsák mellett.

Másnap átmentünk egy holtágfélébe, ott gyakoroltuk tovább az evezést, a kormányosok pedig a kormányzást. Ekkor elmehettünk boltba is, ami, mint tudjuk, a tábortűzön kívül a másik elengedhetetlen program a táborban. Megvásároltuk a legszükségesebb dolgokat: szalonnát, rágcsát, üdítőt és egy kis pillecukrot is, 6 zacskóval. Vacsora után ismét tábortűz, már Mario nélkül, ő reggel továbbindult Ausztriába. Úgyhogy magunk voltunk, sütögettünk, zenét hallgattunk, beszélgettünk, este ismét nagyon hideg volt.

Borulás csak kajakkal történt az ilyen akciók közben (Ő a túravezető, neki sikerült a hajón maradnia, amikor mi próbálkoztunk, akkor fürdött meg valaki)

Aztán Mosonmagyaróvárra mentünk, a kempingben volt két macska, az egyik tudott egeret fogni, a másik meg csak volt. A hely tulajdonosa Rudi bácsi, ő maga a kemping, ha bármi kellett, hozzá fordultunk és megoldotta. De ehhez először összebarátkoztunk vele, a túravezetőnk azt javasolta, hogy vegyünk egy sört Rudi bácsinak a barátkozás előremozdítása érdekében. Ezt természetesen megtettük. Így adott fát a tábortűzhöz, de megkérdezte, hogy mire kell nekünk annyi fa, erdőtüzet szeretnénk? Mondtuk, hogy természetesen igen. Tőle kaptunk nyársakat meg tárcsát is, ezeket először el kellett mosni. Miután 25 percig sikáltuk a mosogatószerrel, a túravezető elmondta, hogy ő hogyan szokott "mosogatni": a tárcsát beteszi a folyóba, majd a parkolóból sóderrel dörzsöli, szóval így mostuk el a tárcsát, a tisztasága egy magyar kórházéval vetekedett. Az esti tábortüzezés hamar úgy nézett ki, mint Gordon Ramsay – A pokol konyhája legújabb epizódja, 3-5 főszakács volt egyszerre a tűz körül, és próbáltak valami értelmezhető ételt elkészíteni. Csináltunk főt tojást, tojásrántottát, a tükörtojás annyira nem sikerült, de a főfogás nyilvánvalóan a Lehel Burger volt. Ez úgy készül, hogy a zsömléket először szalonnazsírban kisütjük, majd teszünk bele szalonnát, virslit, majd paprikát ugyanúgy zsírban kisütve (az eredeti Lehel Burgert sajnos vagy nem sajnos nem kóstoltam meg, mivel már a zsírban sült zsemle is sok volt nekem).

Másnap a kenukkal mentünk egy kört a város körül, ez nagyon érdekes volt, főleg a kenucsúszdák. Nem olvastad félre, léteznek kenucsúszdák, ezek betonból vannak kiépítve, 5-10 méter hosszúak, és le lehet rajtuk menni a kenuval, utána viszont erőteljes hátraevezés javasolt, ha nem szeretnénk arccal tompítani az esést a végén lévő betonfalon. A városban megálltunk fagyizni egy kávézóban, jó volt a hely, csak az áraikból 2 Teslát fel lehetne küldeni a Vénuszra és vissza. Miután visszaértünk a szállásra, ismét bolt, tábortűz. A fához kitaláltuk, hogy raklapokat fogunk felaprítani, ehhez a túravezetőtől kaptunk egy baltát és egy fűrészt. Hamar beláttuk, hogy a balta nem úgy működik, mint az amerikai filmekben, hogy kettőt csapunk valahova és már szét is esik, inkább 10 ütés egy 2 centis lyukat eredményez, meg egy nagy sebet a kezeden. A fűrész már jobban megfelelt a feladatnak. Az esti extrém hideg mérséklődött, az esti extrém témák viszont nem, ezt tovább ne is taglaljuk. Este kaptunk egy még egy vihart is, de a sátor bírta, érdekes volt, hogy amikor az esőben kint felejtett szalonnáért valakit kiküldtünk. Ő látott rohanni egy teljesen meztelen csávót a kempingben, de nem derült ki, hogy ki volt az. És még el sem jutottunk Novákpusztára.

A nyárs méretét megfelelően kell megválasztani

Következő nap eleveztünk volna Novákpusztára, de néhányan mindenfelé elszórták az evezőjüket meg a mentőmellényüket, úgyhogy nagyon súlyos árfolyamon 40 fekvő vagy felülésért kaphatták vissza. A novákpusztai hely története: egy holland hippi házaspár elment kempingezni egy napra, majd kitalálták, hogy maradnak egy hétre, majd megvették az egész kempinget. Utána a haverjaik is idejöttek és vettek egy szigetet, az lett Taka Tuka Island (ez nem jelent semmit csak jól hangzik), építettek egy világítótornyot, fúrtak egy kutat, és tartottak egy feszivált, ezt az egészet egy GoGetFunding kampánnyal fizették. Mi csak a kempingbe mentünk, de ott is akadtak kalandok bőven. Először kipróbáltuk a majomhintát, az egy olyan dolog, amibe bele lehet kapaszkodni, és ellendülni a vízbe. Utána a kapaszkodó lóg a víz fölött, ezért egy 3 méteres bambuszrúddal nyúltunk érte. Mivel a hippik vegetáriánusok, valaki rögtön mellettük nyitott egy helyet, ahol a piaci rést kihasználva extra húsos ételeket lehet enni, nagyon finom volt a 4 húsos pizza. Ezután elmentünk a leghosszabb bolttúrára, egy laza 40 perces séta volt, csak oda. Mi viszont nem boltba mentünk, hanem megnéztük a lézervágót, hiszen itt az is van. Ez egyébként érthető, mivel lézervágó nélkül nem lehet élni (3D nyomtató csak otthon volt a helyi főnöknek), éppen egy WC táblát készített, amikor odaértünk, de sajnos valami probléma volt a lencsével, úgyhogy nem tudta befejezni. Az esti tűzrakáshoz meg kellett keresni a hely főnökét, akit a bundesliga-hajról lehet felismerni, viszont mások is voltak a kempingben, úgyhogy nem maradt tűzrakóhely, de a hippik, akik tényleg nagyon jó arcok, azt is megoldották nekünk, kaptunk ugyanis egy kerti konyhát gázégővel, azon is nagyon kaotikus körülmények között tudtunk nagyon finom hamburgert készíteni, kaptunk egy kevés olajat, úgyhogy mindent abban sütöttünk.

Novákpuszta után Dunaszeg felé vettük az irányt, ott az első próbetétel az volt, hogy a hajókat át kellett vinni egy gáton. Ez még kerekkekkel sem egyszerű feladat, de több csoportnak sikerült kézben átvinni a csónakokat. Itt eljutottunk a tábor legutolsó tábortüzéhez, amihez a fát a közeli erdőből kellett gyűjteni. Viszont az összes ilyen csoportnak itt volt az utolsó éjszakája, és mindenkinél volt tábortűz, úgyhogy az erdőben megfelelő fát találni is nagy feladat volt, de sikerült. Az utolsó esti sütögetés közben beszélgettünk, vicceket meséltünk.

Reggel utoljára vízre tettük a csónakokat, Győr volt a cél, ott a vízitelepen kiraktuk a hajókat és gyalog bejártunk a belvárost. Mivel vasárnap volt, majdnem minden be volt zárva, de végül találtunk egy fagyizót, ami nyitva volt. A hazafele vonatút sokkal gyorsabbnak érződött, mint az odavezető út, de lehet, hogy ez azért volt, mert egy óra alatt megtettük az odafelé hétórás utat.

Ez a cikk is olyan hamar véget ért, mint maga a tábor, a lényeg, hogy mindenki nagyon jól érezte magát és rengeteg új élménnyel gazdagodtunk. Remélem, sikerült egy kis ízelítőt adnom a tábor hangulatából, bár így is sokmindent ki kellet hagynom, mint a 150 Ft-os, CBA-s kóla ízű szénsavas üdítőitalt, meg a hajlakkal fülbemászóirtást, vagy hogy miként jutottunk el hajnali egykor a bolygóművekhez, meg egyebeket, amiket csak azok tudnak, akik eljöttek a táborba. Bízom benne, hogy felkeltettem az olvasók érdeklődését a tábor iránt, és jövőre is ilyen jó hangulatban tudjuk megtartani ismét.

Halmos Balázs