Interjú a Pázmány nagyköveteivel

Nagy volt a nyüzsgés az aulában az egyetemi standok körül

  K.A.: Ha jól tudom, ebbe az iskolába jártatok, milyen érzés volt, és milyen érzés visszajönni ide? 

  Monori Míra: Én most érettségiztem májusban, szóval ez nekem nem volt olyan régen, de nagyon szerettem ide járni. Most is örülök, hogy itt lehetek, és mindig örömmel fogok ide visszajönni. 

   Sz. L.: A következő kérdésünk az lenne, hogy milyen a Pázmányi Péter Egyetem, milyen érzés nagykövetekként visszajönni az iskolába? Mesélnétek az egyetemről? 

  Fegyveres-Fiskál Csenge: Én abszolút pozitívnak élem meg, szerintem nagyon jó, amikor nem oktatók jönnek el, hanem diákok. Bár én már négy éve érettségiztem, de mégiscsak közelebb vagyunk hozzátok, diákokhoz. És a hallgatói dolgokat is viszonylag jobban el tudjuk mondani. Nagyon örülök, hogy minket kerestek meg ezzel az egésszel, mert tényleg egy nosztalgikus délelőtt itt lenni és beszélgetni veletek, én nagyon örülök neki. 

   K. A.: Tudsz mesélni arról, hogy milyen az egyetem? 

 Fegyveres-Fiskál Csenge: Szerintem az egy nagyon furcsa érzés lesz majd nektek, hogy itt osztályokban nevelkedtek – vagy éltek – gyakorlatilag, annyi időn keresztül, amíg ide jártok, legyen az 4-5-6 vagy 7 év. Itt van egy osztályfőnök, aki akármennyire is, de fogja a kezeteket, közben megmondja, hogy ez a határidő, erre kell tanulni, itt lesz témazáró, meg a többi. Ha elfelejted, akkor mondjuk hetente emlékeztet rá, hogy tanulj a következő órára. Bekerülsz az egyetemre, egyszerre 300 évfolyamtársad lesz, nem lesznek osztályok (erre egyébként a Pázmányon nagyon jó a tutor programunk, hogy egy kicsit összefogja a frissen bekerülő egyetemistákat), de nem lesz osztályfőnökötök sem. Hetente egyszer fogtok találkozni a tanáraitokkal, és ebbe azért bele kell rázódni egy kicsit. El fogják mondani nektek szeptember elején, hogy a félévre mik a követelmények, soha senki nem fog titeket emlékeztetni rá utána, tehát önállósodni kell majd. De erre egyébként van idő, meg fogjátok tanulni. Nagyon befogadó a közösség nálunk, tehát akárkitől akármit kérdeztek, segíteni fognak. 

  Monori Míra: Nekem is nagyon ijesztő volt először, de a tutorok tényleg sokat segítenek, és a közösség is nagyon összetartó, szóval nem kell félni.

  

 Sz. L.: Köszönjük szépen. Milyen az egyetemnek a hangulata? Esetleg vannak év közben programok?  

  Fegyveres-Fiskál Csenge: Abszolút, a gimis programokból átvezetve, nekünk is vannak focimeccsek, amiket a fiúk nagyon szeretnek, oktatókkal is játszanak rajtuk. Vannak filmdélutánok, teadélutánok, amiken az oktatókkal lehet beszélgetni. Lehet tárgyalásokra járni, különböző intézményeket megnézni, ami nagyon szokta érdekelni a diákokat. Minden évben van börtönlátogatás, tehát nagyon színesek a programok. Vannak külön hallgatói szervezetek, akik ezeket szervezik, vannak fix programok, de akár ti is össze tudtok állni és közösen szervezni egyet.

   O. E.: Említettétek, hogy jogot tanultok. Mennyire élitek meg ezt nehéznek? 

  Fegyveres-Fiskál Csenge: Ez is olyan, mint hogyha azt nézed, hogy az általános iskolától kezdve egyre nagyobb terhelést kapsz a gimnáziumig. Ez lehet, hogy egy picit élesebb váltás az egyetem és a gimi között, hogy egy picit nagyobb súlyt pakolnak rád már az első félévben. Az egyetemi képzés is úgy néz ki a jogon, hogy öt év alatt egyre nagyobb terhelést fogtok kapni. Ami jó, mert hozzászoktat ahhoz, hogy milyenek a vizsgák, hogy kell tanulni a vizsgákra. Nem véletlenül szerveznek az első szemeszterben inkább írásbeli vizsgákat, mert inkább ahhoz vagytok hozzászokva, mint a szóbelihez. Utána a szóbeliknek az aránya nőni fog, és egyre több és több lesz, mert egyszerűen belerázódtok az egészbe. De abszolút hozzá lehet szokni az egész terheléshez, és tényleg arra próbál rávezetni titeket az egyetem, hogy az öt év után úgy kerüljetek ki, hogy a munkaerőpiacon is megálljátok a helyeteket. Végül elengednek az egyetemről és dolgozni kell, ami aztán a legnagyobb terhelés lesz szerintem. 

  Kenéz Anna, Ollai Eszter, Szabó Lili (8.T)