A Lázár Ervin Program keretében a 7.NY és a 7.HR osztályok az Erkel Színházban egy történelmi musicalt néztek meg.
"Január 23-án két hetedikes osztály – a 7.HR és a 7.Ny – elment az Erkel Színházba megnézni egy előadást Hunyadi Mátyás trónra lépéséről. A negyedik óránk után, amit korcsolyázással töltöttünk, elmentünk ebédelni, és már el is indultunk a színház irányába. A félórás út után megérkeztünk, de mielőtt bementünk volna, még készítettünk egy csoportképet az épület előtt.Ezután leadtuk a kabátokat és táskákat, és kezdődhetett az előadás! A Trón című musical nem csak Hunyadi Mátyásról szól, hanem emberi sorsokat, döntéseket, ítéleteket, és az akkori gondolkodásmódot is bemutató 2 és fél órás színdarab. Nem csak a történelmileg fontos tényeket, hanem az emberek gondolkodását is jól ábrázolta ez az előadás. Mikor véget ért a színdarab, kivettük a ruhatárból az összes cókmókunkat, és elindultunk hazafelé. Ez az előadás tökéletes befejezése volt a hétnek, amit mindannyian élveztünk. Reméljük hamarosan visszatérhetünk ebbe a színházba."


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése