Címkék

2025. október 23., csütörtök

Interjú Joó Éva világbajnok és Európa-bajnok sportlövővel, aki rákóczis diák volt


Az idei projekthét keretében jelenlegi rákóczis diákok olyan egykori rákóczisokkal készítettek interjúkat, akiknek a portréja megtalálhatóak a Rákóczi Arcképcsarnokban. Zita, Eszter és Léna Joó Évával, a kiemelkedő magyar sportlövővel beszélgettek, és a most következő cikkben foglalták össze az interjú tartalmát:

"Joó Éva világ- és többszörös Európa-bajnok, négyszeres olimpikon sportlövő mesél magáról és a Rákócziban töltött gimnazista éveiről. 1986-ban került a Rákócziba, a 3. évfolyamra (ma tizenegyediket mondanánk). Mivel sportlövőként a Marczibányi téri lőtérre járt edzésekre, az iskola nagyon jó helyen volt számára. A 3. évfolyam első félévét még „normál” osztályban járta, a második félévben átkerült a „sport” osztályba, ami nagyon kedvező volt az akkor már egyre jobb eredményeket elérő sportlövőnek, mert csak a főtantárgyakat tanulták, és aki versenyzett, az igazoltan hiányozhatott.
Félévkor és évvégén osztályozó vizsgát kellett tenni, ami jó gyakorlat volt az érettségire. 1988-ban érettségizett volna, de kijutott az 1988-as Szöuli olimpiára, így egy évvel később, 1989-ben tette le az érettségit. A sportosztály osztályközösségére a mai napig jó érzéssel emlékszik vissza. Sportolók révén az osztályközösség egy laza, kellemes társaság volt, és a sportból eredően a tanulásban is jól teljesítettek.

Mivel a fia iskolaválasztásánál a Rákóczi is szóba jött, évekkel ezelőtt (már az iskola felújítása után) járt újra a Rákócziban. Ez nagyon kellemes meglepetés és nagy élmény volt számára, egészen más arcát mutatta a felújított Rákóczi, mint abban az időben, amikor ő járt oda. Az érettségi után a TF-en folytatta a tanulmányait testnevelő tanár szakon, bár kacérkodott a Kertészeti Egyetemmel is, mivel nagyon érdekelte a kerttervezés. Ugyanakkor ebben az időszakban a sport állt a legközelebb hozzá, így a TF-et választotta. 

Emlékszik arra, hogy a Marczibányi téri lőtérhez kötődő sportlövők közül többen jártak a Rákócziba, pl. Gelencsér Emese, aki a sportban Joó Éva csapattársa, a Rákócziban pedig osztálytársa is volt. Rákóczis volt még a sportlövő Pécsöli Ildikó és Fehrentheil Bernadette is.  Korábban pedig Krzyzewsky Miklós, a Magyar Sportlövők Szövetsége korábbi elnöke, és Joó Éva néhai férje, Hammerl László is Rákóczisak voltak. Ők mindketten még tisztán fiú osztályba jártak. Az ő idejükben még annyira összetartó osztályok voltak, hogy évente tartottak osztálytalálkozót. Joó Éva legnagyobb sportsikerei a világbajnoki és többszörös Európa-bajnoki címe. A legnagyobb sportélményt viszont az olimpiai részvételek jelentették számára. Négy olimpián vett részt: az 1988-as (Szöul), az 1992-es (Barcelona), az 1996-os (Atlanta) és a 2004-es (Athén) olimpián. Ezek közül is a legjobban a barcelonai játékokat élvezte. 

A sportban a példaképe a bolgár sportlövő, Vesela Lecheva volt, aki egyben nagy riválisa is volt. Néhány éve volt szerencséje találkozni vele egy Győrben rendezett Európa-bajnokságon, nagy szeretettel üdvözölték egymást és nagyon kellemesen elbeszélgettek. A magánéletében a legnagyobb büszkesége a fia, Hammerl Soma, aki maga is tehetséges sportlövő. 


A sportolói pályafutását 2011-ben fejezte be. Ezt követően hosszú évekig még a sportban dolgozott: utánpótlás edző lett, majd a BHSE sportlövő szakosztály igazgatója néhány évig. Tagja volt a kiemelt edzőprogramnak is. Rövid ideig dolgozott a Tánc Sportszövetségnél, majd a Magyar Sportlövők Szövetségénél volt koordinátor, edzőtáborokat, versenyeket szervezett. Testnevelő tanárként is kipróbálta magát, még Soma fia születése előtt tanított testnevelést a IX. kerületben a Keleti Károly Testnevelés Szakosított Általános Iskola és Gimnáziumban. A tanítást mindig közel állt hozzá.Az elmúlt években viszont nagy váltás következett be az életében. A sport területétől eltávolodva részben visszatért egyik régi álmához, a kerttervezéshez, ideje legnagyobb részét azonban egy biodinamikus kertészetben tölti. Volt tanítványával Domonyvölgyben foglalkoznak biodinamikus zöldségtermesztéssel, ami nem csak élmény, de hatalmas kihívás is.  

Vagyis, ha ma valaki összehasonlíthatatlanul finom zöldségre vágyik, és még találkozni is szeretne egy sportlövő legendával, akkor irány a MOM piac, ahol szombatonként jó eséllyel összefuthat Joó Évával."

Hubói-Hubay Zita, Kökényessy-Fék Eszter, Nyitrai Léna  9.T  







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Meteorológiai projekt a Rákócziban

  A projekthéten egy kis csapattal a Meteo-projektben vettünk részt dr. Havassy András tanár úr és Fábián Nikolett tanárnő szervezésében. A ...