Címkék

2022. november 9., szerda

Napfogyatkozás

  Október 25-én egy különleges eseménynek lehettünk tanúi, az iskola falain belül is, ugyanis 11:18 és 13:33 között részleges napfogyatkozást figyelhettünk meg, ha kimentünk az udvarra.
  A mi osztályunk a földrajzóra keretében részt vehetett ennek az eseménynek a megvizsgálásában. Földrajztanárunk, Havassy András tanár úr minden kérdésre nagyon szívesen válaszolt nekünk, így plusz információkkal gazdagodhattunk. Mindenki kitöltötte a napfogyatkozásról szóló iskolai Kahootot is, amivel versenyezhettünk, hogy kinek lett a legmagasabb pontszáma.
  A részleges napfogyatkozás során a Hold kitakarja a Napot, Budapesten 0,44 magnitúdós volt, tehát a Hold árnyéka a napátmérő 44%-át takarta. Ha különleges szemüvegen vagy a teleszkópon keresztül néztünk a Napba, láthattuk a Hold alakját is (ráadásul nem vakultunk meg). A következő ilyen, hazánkból is látható eseményre 2027. augusztus 2-án kerül sor.

  Pálinkás Petra 8.T

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Díjátadás-kiemelkedő eredmények

  A tanév utolsó napjai sok esetben már nem annyira a tanulásról, mint inkább az értékelésről, összegzésről, lezárásról szóltak. Így volt ez...