Június elején a European Water Project keretében 35 rákóczis diák látogatott el Hollandiába. A 7.T, 8.HR és 8.T osztályokba járó diákokat Dobai Anita, Fábián Nikolett és Párdányi Borbála tanárnők, valamint Hadzsy Anna igazgatónő kísérte el a furcsa nevű s-Hertogenbosch városba, ahol a magyar diákok egy nemzetközi projekt részesei lehettek. A városi iskola (Rodenborch College) által szervezett projekthéten holland, magyar, francia és spanyol diákoknak kellett közösen számos gyakorlati feladatot megoldaniuk. A rákóczis diákok nem vallottak szégyent, a szervezők kiemelték kreativitásukat, aktivitásukat és magas színvonalú angol nyelvtudásukat is.
A magyar delegáció nagyon élvezte a csereprogramot, reméljük, a cserekapcsolat a jövőben is folytatódni fog! Békési Luca 8.T osztályos tanuló így élte meg a tanulmányi kirándulást:
"Az utazásunk korán kezdődött, már hajnali háromkor fent voltunk, hogy kint legyünk a reptéren, és indulhassunk. A repülőn kellemes meglepetés ért, Mihályi Marci (iskolánk korábbi DÖK elnöke) utaskísérőként dolgozott, és mindenkivel kedvesen elbeszélgetett. Elég hamar meg is érkeztünk Eindhovenbe, ahol már a holland családok fogadtak minket.
Habár fáradtak voltunk, az első napra is jutott program. Sokan Amszterdamba látogattak, ahol már sétálni is elég volt, hogy le legyünk nyűgözve. Volt, aki vidámparkba ment, vagy szétnézett a városban ahol laktunk.
A második nap már az iskolában kezdődött, majdnem mindenki biciklivel érkezett, akkor is, ha tíz percet vagy egy órát kellett hozzá tekerni. Itt is különböző programokkal töltöttük a napot, jobban megismertük egymást, az iskolát és sportoltunk is egy kicsit.
Kedden is az iskolába mentünk, de már a spanyol és francia cserediákokkal együtt. Elkezdtünk dolgozni a vízi projekten, majd elmentünk egy közeli farmra, ahol vízi rovarokat, békákat fogtunk és tanulmányoztuk őket.
Szerdán s-Hertogenbosch központjába látogattunk, természetesen biciklivel. Itt nem volt teljesen egyértelmű a program, mivel mi azt hittük várost nézni megyünk, de miután mindenki kapott egy vízipisztolyt, más irányba alakultak az események😊.
Csütörtökön nem a legjobb időben egy kis tóhoz mentünk. Itt a legjobban az tetszett, hogy egy „hajót” kellett építenie a csapatoknak, amit aztán ki is próbáltak a vízen.
Pénteken a csapatok bemutatták az elkészült projektjüket és a LEGO modelleket. Este még visszamentünk az iskolába, ahol egy záró bulit tartottak, így jó hangulatban tölthettük az utolsó esténket.
Szombaton már csak a délelőtt volt szabad, legtöbben ezt az időt a holland családjukkal töltötték, én például megnézhettem egy gyeplabda mérkőzést. Ezek után a reptérre mentünk, ahol elbúcsúztunk egymástól.
Remélem, még lesz lehetőség hasonló csereprogramokra, mivel azáltal, hogy családoknál laktunk sokkal jobban megismerhettük a helyi szokásokat, ételeket és a mindennapokat."
Szöveg: Békési Luca 8.T, Hortobágyi Péter, fotó: Fábián Nikolett
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése