Heti keresztrejtvény #3

Az e heti keresztrejtvényt itt találjátok.

Jó szórakozást!

Október 23-ai emlékműsor

  Idén a 10.B osztály tartotta az ünnepi megemlékezést. A tornaterem teljesen megtelt az ünneplőbe öltözött rákóczis diákokkal és tanárokkal. A több mint 700 fő csak nagyon szorosan fért el lent, ki padokon, ki műanyag zöld székeken, ki a termekből jól ismert barna székeken ücsörgött. 

  A műsor első része egy látványos videóból állt, amelyben a 10.B-sek megkérdezték az utca emberét, mire is emlékezünk október 23-án. A Széll Kálmán téren és a Millenáris parkban meginterjúvolt személyek történelmi tudása és emlékezete finoman szólva is hagyott kívánnivalót maga után. Ezt követte maga a színvonalas ünnepi műsor, amelyben – többek között – József Attila, Vörösmarty Mihály, Arany János, Faludy György és Szentkúti Ferenc költeményei hangzottak el, valamint egy részlet a Hobo Blues Band Hely a térképen című dalának szövegéből.  Felcsendült a Kormorántól a Volt apám című dal, sőt még a Lazio olasz focicsapat Avanti ragazzi di Buda himnuszába is belehallgathattunk.

  A műsor kerettörténetét az adta, hogy egy nagypapa visszaemlékezik fiatal éveire, amikor osztálytársaival együtt részt vett az októberi eseményekben. A Persányi Cecília tanárnő (osztályfőnök) és Kurucz István tanár úr (magyartanár) által összeállított változatos műsor végig lekötötte a közönség figyelmét. Szívből gratulálunk nekik és az egész osztálynak!

  Sajnos a hangtechnika minősége és a színpad hiánya sokat levont az előadás élvezeti értékéből, ezért megfontolandó lenne a jövőre nézve egy professzionális hangosító rendszer és egy mobil színpad beszerzése.

  Maguk a főszereplők, a 10.B diákjai így nyilatkoztak a műsorukról:

„Döcögős volt az út, de nagyon élveztük a próbákat és az előadást.”

„A végére a csapatmunka meghozta a gyümölcsét.”

„Végig stresszeltem, de jó volt látni az osztály együttműködését.”

„A próbák és a műsor során sokkal jobban megismertem az osztálytársaimat. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire képesek izgulni egyesek.”

  A 9.B osztály diákjai így nyilatkoztak az első rákóczis műsorról, amin nézőként részt vettek:

„Kreatív volt a videó.”

„A hangtechnika nem volt megfelelő.”

„Azokat a jeleneteket láttuk leginkább, amelyek a dobogón játszódtak.”

  A műsorról Bortnyák Balázs 9.B osztályos tanuló készített felvételeket, amelyeket ide kattintva érhettek el. (Vannak székpakolós képek is.)

Őszi kirándulás

  Az osztállyal Mátraszentimrére utaztunk a hétvégén. A Galyatető Turistacentrumban szálltunk meg, ami nagyon szép állapotú volt, és volt egy külön apartmanunk, ahol elfértünk tizenhárman. Nem csak a szállás volt nagyon jó, hanem az ételek is, kaptunk reggelit és vacsorát is, így csak szombaton kellett magunknak gondoskodni az ebédről, amikor főztünk közösen egy finomat. Pénteken, miután felfedeztük a terepet, társasoztunk, sorozatot néztünk együtt és sokat beszélgettünk, majd másnap, szombaton túráztunk egy kört a Mátrában. Nagyon jó volt az őszi erdőben, geoládákat keresgélve sétálni. Aznap délután szerettünk volna felmenni a galyatetői kilátóba, de csak vasárnap került erre sor az időjárás miatt. Miután megtekintettük a szép panorámát, összepakoltunk és elindultunk haza.

  Szöveg és képek: Biró Anna Kata (11.A)

Mama

Gyertyák fénye lobog a szemembe, tükröződik benne az este.

Néha egy-egy gyertyaláng kialszik, majd magától visszagyúlik.
Egy-egy faág megreccsen, talpunk alatt falevél zizzen.
Meggyújtjuk a gyertyákat, elmondjuk a Miatyánkat.

A kis Ervin játszik, a 60’as évek nehézségein most az egyszer nem rágódik.
De lelke mélyén most is egy másik világba vágyik, de most fejéből kiverve mindent, egyre csak játszik.

Ekkor belép gondterhelt édesapja a szobába, s síri hangon megszólal…
A szobában tapintani lehet a félelmet, ezt már nem bírja egy ilyen kisgyermek.
Remegő hangon kimondja az apa, kisfiam, meg fog halni a Mama!

E szavak túl zordak egy hétéves számára, potyogó könnyekkel belép a szobába. Ott… Ott feküdt a mindig életvidám Nagymamája, kinek a betegsége alatt egyre több lett a ránca.

Odaül az ágya mellé, s megfogja a kezét, és szomorúan érzi, erejét végleg elveszti.

Időnként rámosolyog a kisfiúra, minden erejét belefekteti abba, hogy fejét ráfordítsa.
Bágyadtan nézegetnek egymásra. E szavaknak túl nehéz elmondani, pedig mindkettejüknek felszáradtak már a könnyei.

A szobában már csak egy árva gyertya pislákol, Ervinnek végleg elege van a világból!
Ó, Nagymama, ó te drága nagymama! Miért kell meghalnod épp ma?
Miért nem lehet… Mondjuk… Soha…

A Mama nem válaszol, csak megpuszilja, becsukja a szemét, hogy tovább folytathassa örök életét.

Gyertyák fénye lobog a szemembe, tükröződik benne az este.
Néha egy-egy gyertyaláng kialszik, majd magától visszagyúlik.
Egy-egy faág megreccsen, talpunk alatt falevél zizzen.
Meggyújtjuk a gyertyákat, elmondjuk a Miatyánkat.

Asztalos Luca

Év eleji osztálykirándulás

  Utolsó osztálykirándulásunk majdnem el sem kezdődött, mert megcsúsztunk, és a létszám sem úgy alakult, ahogy azt terveztük. Szerencsére végül mindent sikerült időben leszervezni, így öt csodás pénteki óra és egy töri témazáró után elindultunk Szilvásváradra.

  Kiderült, hogy már mindenki járt a faluban, úgyhogy gyorsan megtaláltuk a szállásunkat, és elfoglaltuk az egész házat. Szerencsére van egy-két kisbolt a környéken, így semmiben sem szenvedtünk hiányt, és az esténk is jól alakult. Másnap az élő lovak helyett végül mindenki bobozott, kirándultunk, és néhányan még kisvasutaztunk is. Bár a Fátyol-vízesés nagyjából ki van száradva, megérte megnézni, a környezete így is nagyon szép, és felfelé sétálva még őzszerű állatokkal is találkoztunk.

  Este kihasználtuk a sok kártyát és társast, majd újra felfedeztük Szilvásvárad szépségeit, egy esküvőre is majdnem benéztünk. Másnap már indulnunk kellett haza, hiszen hétfőtől folytatódott az utolsó évünk itt a Rákócziban. 

T. Léna (12.HR)

Gólyabáli videók

  Az alábbi linkekre kattintva megtekinthetitek az idei gólyabálon készült videókat. A gólyaosztályok vetélkedése az alábbi eredményeket hozta:

Legszebb terem: 7.NY

Legszebb címer: 9.A

Legjobb induló: 7.HR

Legjobb műsor: 9.B

Legtöbb gólyahéten szerzett pont: 9.NY

A gólyabál abszolút győztese: 9.A

  Gratulálunk valamennyi gólyaosztálynak!

Gólyaeskü

Bevonulások:

7.HR

7.NY

9.A

9.B

9.NY

Műsorok:

7.HR

7.NY

9.A

9.B

9.NY

Heti keresztrejtvény #2

Az e heti keresztrejtvényt itt találjátok.

Jó szórakozást!

Gólyaosztályok címerei

Kvantumtorna

  A múlt heti osztályfőnöki órán felmerült az érzékenyítő program ötlete. Kétfajta lehetőségünk volt, egy késő esti táncelőadás és egy délelőtti színdarab. Utóbbit választottuk, és sikerült is helyet szereznünk rá, így megúsztunk négy tanórát a napból.

A darab egy focicsapat és hét színésztanonc együttműködéséről szólt. De nem is igazán a cselekményen volt a hangsúly, hanem azokon, akik ezeket a szerepeket eljátszották, ugyanis a legtöbben down-kóros színészek voltak. Nagyon elcsodálkoztam, amikor megláttam őket, mert egyáltalán nem erre gondoltam érzékenyítésként. Érdeklődve figyeltem, hogyan érvényesülnek és élik bele magukat a szerepükbe, örömmel tölt el, hogy kapnak ilyen lehetőséget.

Szabó Lili

Modern Csipkerózsika

  Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy…. Ummm nem… ez nem egy történet hercegnőkről és szőke hercegekről. Az én mesém egy lány története, kit olyan miatt bántottak, miről nem ő tehetett.

  Tizenhét évvel ezelőtt gyermeket várt egy újonnan egybekelt pár. Sajnos a gyermek idő előtt elhunyt, ami mélyen érintette a házaspárt. Mindent megpróbáltak, hogy lehessen gyermekük, de úgy tűnt, hogy mindhiába. Már éppen kezdték feladni, mikor történt egy csoda, terhes lett a feleség. Nagy volt az öröm a háznál, mindenki kíváncsian várta az újszülöttet. A kislány tündöklő kék szemekkel és rózsás arccal született. Emiatt a Róza nevet adták neki.

  Teltek, múltak az évek, s mikor Róza elérte az ötéves kort, valami különleges dolog történt. A lány hosszú, szőke, göndör haja kifehéredett. A szülei nagyon meglepődtek a haja láttán, és elhatározták, hogy Rózát nem engedik iskolába, helyette magántanuló lesz. Ezzel is elkerülve azt, hogy valaki megbántsa egyszem lányukat. A lány egy nyitott, közvetlen ifjú leánnyá cseperedett. Az élete jó volt. Mindig önfeledt kedve és kedvessége miatt mindenki nagyon szerette. Ám elérkezett a középiskola ideje. Akárhogy próbálták a szülők, a magántanítást már nem tudták megoldani. Mit volt mit tenni, Rózát iskolába kellett engedni. A hír hallatán a lány elkezdett örömében ugrálni. Alig várta már, hogy elkezdődjön az új élete.

  Egy héttel az iskolakezdés előtt a szülei Róza lelkére kötötték, hogy mindig fesse be a haját szőkére, nehogy valaki megtudja, hogy valójában fehér haja van. A lány ezt meg is ígérte, majd ragyogó szemekkel elkezdte a visszaszámlálást szeptember első napjáig.

  Elérkezett hát a várva várt pillanat. Róza nagyon izgatott volt. Korán felkelt, hogy biztosan időben készen legyen mindennel. Ahogy ígérte, befestette a haját szőkére, felvette hátára a táskát, majd izgatottan beült a kocsiba. Apja bekísérte az iskolába és minden kis zeget-zugot megnézett, hogy jó lesz-e a lányának. Róza látta, hogy mindenki megbámulja őt és az apját, ezért megkérte, hogy most már menjen haza, és majd szól, amikor vége lesz a tanításnak. Az apja vonakodva bár, de beleegyezett. Miután elköszönt édesapjától, Róza megkereste az osztálytermet, amit az osztályfőnöke e-mailben leírt. Mikor megtalálta az ajtót, Róza elkezdett pánikolni. „Mi van, ha rossz lesz? Mi van akkor, ha senkivel nem lesz jóban? Mi lesz akkor, ha le van maradva a tantárgyakból, és semmit sem fog érteni?” Ezt a gondolatmenetet persze nem tudta befejezni, hisz a teremből kijött két lány, akik észrevették és behívták a terembe. Teljesen más élmény volt ez, mint az otthona falai közt tanulni. Mindenki fekete-fehérben volt. Az első órában egy műsort is végignézett, ilyen neki sohasem volt. Gyerekek beszélgettek a folyosókon, és üdvözölték egymást. A falakon a különféle tablók sorakoztak, melyeken már elballagott diákok képei látszódtak. Róza egytől-egyig mindegyiket megcsodálta és hangosan felolvasta az ott szereplő neveket. Végigjárta az iskola négy emeletét, kiment a teraszra, benézett a könyvtárba. Mikor először megszólalt a csengő, Róza megijedt.

  – Mi ez a hang? – kérdezte. Látta, hogy a diákok a folyosókról a tantermekbe mennek, és beülnek a padokba, várva a tanárt. Róza lerohant az első emeletre, hisz itt volt az osztályterme, és leült a középső padsorba. Kisvártatva megszólalt a második csengő is, és a tanár belépett a terembe. Mindenki felállt, a tanár köszöntötte a diákokat, majd intett, hogy üljenek le. A tanár bemutatkozott, majd megkérte a diákokat, hogy tegyék meg ők is. Mikor Rózára jutott a sor, a lány elgondolkozott. Mit mondjon? Majd elkezdte.

  – A nevem Lenderky Róza. Általános iskolás éveimet magántanulóként töltöttem. Nincs testvérem és háziállatom se.

  Majd bólintott egyet, és leült. Ezzel el is telt az első, osztállyal töltött óra. Utána még három óra volt, plusz egy angol szintfelmérő. Ettől nem nagyon tartott, tudta, hogy sikerülni fog neki. Nap végén az apja várta a portán. A lány nagy mosollyal az arcán mesélte el szüleinek, hogy mi történt.

  Másnap azzal a céllal kelt fel, hogy barátokat szerez és ezzel még élvezetesebbé teszi gimis éveit. Apja ismét bekísérte őt a teremig, a lány tiltakozása ellenére. Az órák gyorsan elteltek, a szüneteket a könyvtárban töltötte, és teljesen elfelejtette a célját. A nap végén megint elmesélte a szüleinek a nap nagy történéseit.

  Ez még így ment heteken keresztül. Ám egy nap elaludt, és mikor felkelt, csak annyira volt ideje, hogy felöltözzön és elinduljon. Mivel a szülei elmentek egy hétre az egyik barátjukhoz, ezért Róza a nagyszüleivel maradt, és kénytelen volt busszal bemenni az iskolába. Mikor leszállt a megállónál és rohant a suli felé, hirtelen eszébe jutott, hogy a nagy rohanásban elfelejtette befesteni a haját. Megállt, és elkezdett tanakodni, hogy mitévő legyen. Haza már nem mehetett, hisz így is késében volt. Reménykedett, hogy senki sem fogja észrevenni a változást, s megindult az iskola felé. A lány rohamléptekben rohant fel a terembe. Mikor kinyitotta az osztály ajtaját, minden szem rászegeződött. Róza sűrű bocsánatkérések közepette leült a helyére és elkezdett kipakolni. Mögötte összesúgtak az osztálytársai, és kinevették a haja színe miatt. Róza nagyon elszégyellte magát. Az a nap kész pokol volt a számára. Mindig, mikor végig ment a folyosókon, mindenki összesúgott a háta mögött és gúnyt űzött belőle. Mikor hazaért, berohant a mosdóba, és elkezdett keservesen sírni. Másnap befestette a haját, és kérte az Istent, hogy felejtsék el az iskola tanulói a tegnapi napot.

  Ám mikor beért, egyből mindenki elkezdett beszélni róla. Sokan szörnyetegnek hívták. A lány érezte, hogy ő lett a suli bolondja. Ez mélyen érintette őt. Pláne, mikor egyik osztálytársa odament hozzá, és azt mondta, hogy azért kíséri be őt minden nap az apja, hogy semmi se történjen az ő „kis hercegnőjével”. Ezt a lány már nem bírta tovább, és sírva kirohant a teremből. Mikor hazaért, a szülei már ott várták a ház ajtajában, de a lány csak elrohant mellettük, és berohant a fürdőbe. Ráborult a mosdókagylóra, és keservesen sírni kezdett. Teljesen megalázva érezte magát. Valóban egy szörnyeteg? A szekrény felső fiókjából előhúzott egy ollót, és hosszú, göndör haját levágta. Magára zárta szobája ajtaját, és nem volt hajlandó kijönni onnan. Az összes tükröt kidobta a kukába, és sírva ledőlt az ágyára. Szülei próbálták vigasztalni, kérni, hogy engedje be őket, de mindhiába. A lány mintha nem is hallotta volna. Egész nap csak a szobájában ült és zenét hallgatott. Iskolába sem ment. Szülei megkérték az egyik osztálytársát, Esztellát, hogy minden nap vigye el neki az órai munkákat és a házi feladatot. Róza ezeket szorgalmasan csinálta is. Minden feladatát beküldte a tanárainak az iskolai KRÉTA felületén.

  Ám a lány egy kis problémába ütközött. Franciát is kellett volna tanulnia, de nem volt kivel gyakorolnia. Szüleitől, nagyszüleitől nem kérhetett segítséget, hiszen senki sem értett franciául. Egyik szerdán, mikor Esztella vitte neki a házikat, Róza megkérdezte őt, hogy segítene-e neki megérteni a franciát. A lány belement, és a csukott ajtón keresztül beszélgettek egymással. Esztella kijavította Rózát, mikor hibázott, és viccelődött a lány kiejtésével. Minden nap leültek az ajtó két oldalára, és felolvastak a tankönyvből, megoldották a házikat és végigcsinálták az órai munkákat. Egypár hét után Esztella egy írásos feladatot is adott a lánynak. Persze nem várta, hogy Róza elsőre eltalálja. Ám ahhoz, hogy a feladatot leellenőrizzék, Rózának be kellett engednie Esztellát a szobájába. Esztella mondta, hogy ha úgy gondolja, akkor majd leellenőrizik máskor, de Rózát érdekelte, hogy hogyan teljesített, ezért öt hét után végre kinyitotta valakinek szobája ajtaját.

  Ezután Esztella rávette Rózát, hogy hívja el osztályfőnöküket, hisz ő arra van, hogy segítsen. S bár Róza kételkedett rendesen, megkérte szüleit, hogy hívják el a tanár urat. A szülei egyből intézkedtek, és másnap megjelent az osztályfőnöke az ajtóban. Róza őt is beengedte a szobájába, majd elmondta neki, hogy miért nem ment iskolába az elmúlt hat hétben. A tanár elmosolyodott, és rátette kezét a lány fejére, majd ezt mondta:

  – Ne fesd többet hajad. Így vagy szép ahogy vagy, nem kell takarnod többet, hordd büszkén!

  Az osztályfőnök szavai mélyen érintették Rózát, majd ennek hatására erőt vett magán, és a következő héten belépett ismét az iskola falai közé. Mindenki összesúgott mögötte, de Esztella egyből odaszaladt hozzá és átölelte, majd a tanterembe kísérte, ahol leült mellé. Az első órán az osztályfőnök bement és elkomorodott. A tanár megkérdezte az osztálytól, hogy ha járna egy mozgássérült az osztályba, akkor elfogadnák, vagy őt is kigúnyolnák, mint Rózát. Az osztály természetesen azt válaszolta, hogy elfogadnák. Erre a tanár így felelt:

  – Akkor egy olyan lányt, aki tud rendesen mozogni, tud rendesen beszélni, de más színű a haja, miért gúnyoljátok?

  Az osztály elnémult. A tanár leült és folytatta.

  – Miben különbözik e lány tőletek? Más a haja színe, igen, de ugyanúgy ember és ugyanúgy megéri szeretni. Nem?

  A néma csöndet egy lány törte meg. Felállt és bocsánatot kért Rózától, amiért csúfolta, majd sorra követték a többiek is.

  Ettől a naptól kezdve Róza ismét minden nap mosollyal az arcán, boldog emlékekkel tért haza. Szülei pedig rájöttek, hogy hiába próbálják meg védeni, mindig történni fog vele olyan, amitől nem tudják majd megóvni.

  Fábián Piroska (9.B)

A Parlamentben jártunk

  Idén 800 éves az Aranybulla, Magyarország történelmének egyik legfontosabb és legmeghatározóbb dokumentuma. A Rákóczi Alapítvány tagintézményeként meghívást kaptunk a Parlamentbe, hogy részt vegyünk az ezt ünneplő, jubileumi emlékülésen. Lehetőségünk volt meghallgatni négy közjogi méltóság – Novák Katalin köztársasági elnökasszony, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Varga Zsolt András, a Kúria elnöke és Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke –, valamint Zsoldos Attila történész beszédét. Mindannyian hangsúlyozták, hogy az Aranybulla nemcsak jogrendszerünk és alkotmányos fejlődésünk alapja, hanem nemzeti önazonosságunk része is. Érdemes kiemelni, hogy ebben az okiratban volt megfogalmazva az első olyan magyar törtvény, amelyben az uralkodó hozzájárult jogai korlátozásához. Az ünnepi ülés zárásaként Kövér László bejelentette, hogy az Országgyűlés törvényben örökíti meg e dokumentum emlékét, és április 24-e lesz az Aranybulla napja. A beszédek után miniszendvicsekkel, süteményekkel és italokkal láttak vendégül minket a Parlament egyik gyönyörű, Dunára néző szárnyában. Távozáskor a meghívottak Aranybulla-másolatokat kaptak emlékül. Köszönjük szépen a meghívást!

  Pusztay Dániel (11.HR)

Heti keresztrejtvény #1

Mint a címben olvashatjátok, ezentúl hetente találhattok itt egy új keresztrejtvényt. A többit a címkére kattintva tekinthetitek meg.

A rejtvény itt érhető el.

Ha te is készítettél hasonlót (vagy éppen nem hasonlót), küldd el nekünk a címer fölötti e-mail címre!

Székesfehérvári kirándulásunk

A 10.B osztály II. Rákóczi Ferenc lovasszobra előtt. A szobrot 2022. október elsején avatták fel.

  Október 7-én, pénteken egy rövid kiruccanásra indultunk az osztállyal, a 10.B-vel, valamint Persányi tanárnővel, az osztályfőnökünkkel. Célja a közös pihenés és a csapatépítés mellett az október 23.-ai műsorunkra való felkészülés is volt. Vonattal utaztunk egyenesen az iskolából, majd a szállásra érkezésünk után egy kicsivel elindultunk a város egyik látványossága, a Csónakázó-tó felé. Itt mindenki kiválaszthatta, hogy kenuval vagy csónakkal száll vízre. Remek élményben volt részünk, akármilyen vizesek is lettünk a végére. Természetesen egy röplabda mindenhova velünk tartott, és ahol csak lehetett, megálltunk röpizni. Szombaton bőséges reggelivel indítottunk, majd délelőtt a műsor tervezésével foglalkoztunk. Ezek után a belvárosba sétáltunk, ahol többek között megtekintettünk egy frissen átadott Rákóczi szobrot is. Néhány órát eltöltöttünk nézelődéssel illetve ebédeléssel, majd ismét összegyűltünk a Zichy ligetben és hangulatosan telt a délután további része is. Hazafele már mindenki kellően elfáradt, de garantáltan szuperül éreztük magunkat.

  10.B

Beültem az érettségire

 Tavaly a tizenegyedikesek lehetőséget kaptak, hogy végighallgassák a középszintű szóbeli érettségi egyik napját. Erről írtam le a személyes tapasztalataimat, hátha jól jön majd valakinek.

  A teremben fény volt és feszültség. A függönyök behúzva, minden lámpa égett, a táblán még ott virított Zsófi és Ádám művészi "VAKÁCIÓ!" felirata. Öt pad volt egy-egy székkel a lehető legtávolabb egymástól, néhányan már elfoglalták a helyüket az érettségizők közül. A tanárok egy maratoni hosszúságú asztal mögött sorakoztak, előttük kis tábla tantárgyuk nevével. Annyian voltak, hogy kínomban azt sem tudtam, kire nézzek, így hát az elnökre mosolyogtam. Ő ült középen. Én a nagy-nagy asztal szélére kerültem, a falhoz, és nagyjából egy óráig nem mertem rendesen levegőt venni, rám is átragadt a rettegés. 

  Nyolckor elkezdődött, egy lány felelt spanyolból. Húzott, és már mondta, nem volt felkészülési ideje, ellentétben a magyar tételeit kidolgozó osztálytársával. Egész bátran beszélt, nem remegett sem a keze, sem a hangja, úgyhogy azt hiszem, én helyette is féltem. A német is hasonlóan zajlott, és kívülről szemlélve az sem tűnt vészesnek. Az egyik srác eléggé izgult, össze is kevert két nagyon hasonló, de nagyon különböző jelentésű szót. Itt kezdtem el megfigyelni, mire képes a stressz. 

  Sokaknál volt ilyesmi, elmondták a tételüket, beszédükön érződött, hogy nagyon sokat tanultak, és néha mégis a legegyszerűbb dolgok nem jutottak eszükbe. Mert a pánik gúzsba köti az ember agyát, nem engedi mozdulni a kis fogaskerekeket, előbújni az emlékeket – minden, amit odakint tudnál, megszűnik, csak a gondolat marad, szó nem. 

  Egy idő után megnyugodtam, és a kérdések nagy részére hamarabb beugrott a válasz, mint azoknak, akiket megbénított a vizsgadrukk, azonban fontosnak tartom kiemelni, hogy ezt ügyesen palástolták. Meg is lepődtem, hogy mindenki felkészülten érkezett. Nekünk ugyan csak belső vizsgáink voltak még, de egy-két ember rendszerint rosszabb jegyet szokott kapni, mint a többiek, éppen ezért volt ez ennyire meglepő számomra. 

  Idővel megfogyatkoztak a tanárok, és akik maradtak, azok is folyton járkáltak. A feszültség helyét átvette a nyugalom – bár ezt az érettségizők nem tudom, mennyire érezték –, nap végére a fény is barátságosabb lett, és a függönyöket szakadatlanul táncoltatta a szél. Míg az első órák csak úgy vánszorogtak, a többi hat hamar elrepült, minden feleletet örömmel hallgattam végig. Valamit azért, mert ismertem, valamit meg azért, mert még teljesen új volt a téma, az előadásmód pedig emberenként változott. Néha sajnáltam, hogy valaki már végzett, és elhagyta a termet. 

  Az érdekes tételek egymásutánja nem hagyta lankadni a figyelmem, de valami még mindig furcsa volt. Sem negatív, sem pozitív értelemben, szimplán csak furcsa, és körülbelül három órakor jöttem rá, hogy mi. 

  Leginkább az etikánál (etikából meglepően sokan szóbeliztek) és a magyarnál vettem észre, viszont a történelemnél sem volt ritka, igazából végig bennem motoszkált. A lényeg itt az érzés, vagy annak a hiánya, mert a témák nagy részéhez a tanórákon és a való életben egyaránt erős érzelmek kapcsolódnak, vegyük példának etikából a család és a párkapcsolat bemutatását, irodalomból Vörösmarty Előszó című versének elemzését, amiből szinte ordít a fájdalom, hogy a világgal valami nincs rendben, a boldog idők után jön az apokalipszis, történelemből pedig ott van a trianoni békeszerződés, de említhetném a Szent Istvánról szóló tételt. Milyen érzés lehet egy egész országnak erőszak hatására áttérnie egy másik vallásra, leborulva imádkozni valami máshoz, valami ismeretlenhez, félelemben. Ragaszkodni a földhöz nomád életmód után, vármegyékbe rendeződni, és másolni idegen népek társadalmait, nem értve az egésznek az okát. 

  Ez a rengeteg érzelem hová tűnik felelet közben? Miért elvárás monoton hangon, embertől függően több vagy kevesebb önbizalommal darálni a szöveget, információkat, összefüggéseket felsorolni? 

Nem volt unalmas ez a nyolc helyett hét és fél óra, mert hallgatás közben átéreztem mindent, amiről beszéltek. Ha szabad így kifejezni, ezt játszottam, viszont nem vonhatom kétségbe, hogy aznap jöttem rá, mi olyan bizarr az összes vizsgában. 

  Az érettségi végignézésével szerzett tapasztalatok alapján egyetlen tanácsot adnék mindenkinek azon kívül, hogy érdemes tanulni. Bár a tanulástól nem kell félni, tizenegyedikesként a dolgok nagy része ismerős volt, sok kihúzott tételt én is tudtam már, a németből például minden szót értettem (de az meglepett, hogy a vizsgázónak eszébe jutottak ezek a szavak). Tehát a tanácsom az, hogy ne izgulj. Tényleg. Mindenki ezt szajkózza, de nem véletlenül, ugyanis a te izgulásod teszi feszültté a levegőt, barátságtalanná a fényt. Ha nyugodt vagy, a szóbelid csak egy beszélgetés lesz, ahol érzelmeket mesélsz el adatokkal. Az adatokat pedig érzelmekkel jegyezheted meg a legkönnyebben, és így garantáltan nem zavar majd össze a stressz. Év végén kipróbálom, működik-e.

  Lengyel Karola (sajnos 12.HR)

Matisse-kiállítás

  Szeptember 24-én, pénteken a dupla irodalomóra alatt Gyarmathy tanárnő, az osztályfőnökünk és Szőke-Lovas tanárnő, a magyartanárunk Matisse-kiállításra vittek minket. Matisse a 20. század egyik legjelentősebb festőművésze, akinek a kiállítását nem lehet kihagyni, különösen egy franciás osztálynak (11.b).

  Egy kis konfliktus a biztonsági őrökkel és a szekrényekhez való többszöri visszaszaladás (mint kiderült, a táskát nem szabad bevinni) után végre bejutottunk a kiállításra.

  Matisse műveit a párizsi Centre Pompidouból szállították a Szépművészeti Múzeumba, ez az első tárlata Magyarországon. Több mint 100 alkotása van kiállítva, amiken keresztül végig lehet követni művészetének különböző szakaszait.

  Az első termekben festményeket láttunk a csendéletektől az absztrakt portréig. Matisse korai útkeresése után a fauve periódusba lép, aminek célja tiszta színek festése, egy síkban. Ezek a ragyogó színek alakulnak át a második világháború alatt sötétebb tónusú, absztrakt felé hajló, olykor geometrikus kompozíciókká.

  Ezek az absztrakt alakok fogták meg leginkább az osztályt, volt, aki percekig csak állt egy ilyen kép – például a Fehér és rózsaszín fej (Tête blanche et rose) előtt. Szőke-Lovas tanárnő is ezt akarta lefotózni, de előtte ellenőriztük, hogy semmiképp ne legyen a vakuja bekapcsolva.

  Matisse-nak rendkívül gazdag szobrászati életműve is van, ezek a festményekkel párhuzamosan vannak kiállítva. Kiemelt helyen látható a Hát-sorozat (Nu de Dos), ami nem véletlenül a 20. századi szobrászat egyik fő műve.

  A kiállítás végére kerültek Matisse grafikai munkái, amik az én kedvenceim. A címlapterveket látva érzékelhettük az életmű sokszínűségét, és rájöttünk, hogy egy művész akkor különösen izgalmas, ha több művészeti ágban is alkot.

  A kiállítást október 16-ig tudjátok megnézni, érdemes!