Címkék

2022. október 22., szombat

Év eleji osztálykirándulás

  Utolsó osztálykirándulásunk majdnem el sem kezdődött, mert megcsúsztunk, és a létszám sem úgy alakult, ahogy azt terveztük. Szerencsére végül mindent sikerült időben leszervezni, így öt csodás pénteki óra és egy töri témazáró után elindultunk Szilvásváradra.

  Kiderült, hogy már mindenki járt a faluban, úgyhogy gyorsan megtaláltuk a szállásunkat, és elfoglaltuk az egész házat. Szerencsére van egy-két kisbolt a környéken, így semmiben sem szenvedtünk hiányt, és az esténk is jól alakult. Másnap az élő lovak helyett végül mindenki bobozott, kirándultunk, és néhányan még kisvasutaztunk is. Bár a Fátyol-vízesés nagyjából ki van száradva, megérte megnézni, a környezete így is nagyon szép, és felfelé sétálva még őzszerű állatokkal is találkoztunk.

  Este kihasználtuk a sok kártyát és társast, majd újra felfedeztük Szilvásvárad szépségeit, egy esküvőre is majdnem benéztünk. Másnap már indulnunk kellett haza, hiszen hétfőtől folytatódott az utolsó évünk itt a Rákócziban. 

T. Léna (12.HR)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Díjátadás-kiemelkedő eredmények

  A tanév utolsó napjai sok esetben már nem annyira a tanulásról, mint inkább az értékelésről, összegzésről, lezárásról szóltak. Így volt ez...