Címkék

2023. január 29., vasárnap

Gyógynövényes teázás két óra között

  Szokatlanul nagy volt a tömeg ezen a januári szerdai délelőttön az aulában, a harmadik órát követő szünetben. A diákság sorban állt iskolánk névadójának szobra előtt, mert különböző gyógyteákat lehetett kóstolni. Volt ott csalántea, citromfűtea, hibiszkuszvirág tea, borsmentatea, kakukkfűtea és ne feledkezzünk meg a bíbor kasvirág teáról sem! A teához méz is járt, ami még az Európai Mézes Reggeli programból maradt az iskolának. Ha még nem hallottál erről a programról, semmi baj, valószínűleg nem vagy ezzel egyedül, keress csak rá nyugodtan. A Rákóczi mindenesetre korábban csatlakozott hozzá, és a maradék méz most éppen jól jött. A teázás feldobta az egész napot, könnyebb volt utána ismét beülni az iskolapadba.

2023. január 22., vasárnap

Karácsonyi műsor két részletben

  Az idei karácsonyi műsort a 9.C osztály tartotta. Ha teljesen pontosak akarunk lenni, akkor „műsorokat” kellett volna írnunk, hiszen két részletben adták elő a produkciójukat, ugyanis már az októberi nemzeti megemlékezésen kiderült, hogy kinőttük a tornatermet. Holicsek Ágnes tanárnő, a 9.C osztályfőnöke elárulta nekünk, hogy szeptemberben az osztály önként vállalta a műsor elkészítését. Az is hamar eldőlt, hogy egy komplett történet előadását próbálják majd meg, nem pedig csak úgy elszavalnak két verset, elénekelnek egy karácsonyi éneket, és ezzel kipipálják a műsort. A választás végül Maurice Maeterlinck Kék madár című történetére esett. Szempont volt az is, hogy az osztályból minél többen szerepeljenek a műsorban. A felkészülést Szőke-Lovas Edit magyartanárnő segítette. A próbák nem indultak túlzottan jól, hiszen az első összeolvasások után az osztály egyszerűen bénának tartotta a cselekményt. A decemberi projekthét nagyon sokat segített a felkészülésben, hiszen nyugodtan próbálhattak a tornateremben. Ekkor már az osztály is máshogy állt a darabhoz, és izgatottan várta a fellépést. December 22-én aztán kétszer adhatták elő a Kék madarat. Egyöntetű véleményük szerint a második sikerült jobban, kevésbé voltak megilletődve, sokkal többet improvizáltak, és még a közönség is sokkal inkább „vevő volt” a közös éneklésre. Az osztály rettentően elfáradt, az osztálykarácsonyukra már alig maradt erejük. 
  Ismét meg kell említeni, hogy a színpad hiánya és a hangtechnika hiányosságai (az iskolai mikroportok nem mind működnek megfelelően) sajnos csökkentették a műsor élvezeti értékét. Ennek ellenére az egész osztálynak és a felkészítő tanároknak is gratulálunk a kiváló produkcióhoz, és kiemelnénk a főszereplőket:
  • Gelencsér Ádám
  • Kalmár Csenge
  • Virág Benedek
  • Rátkai Zóra
  • Raisz Péter
  • Filetóth Miklós
Zárásként következzen néhány válasz a műsort előadó 9.C osztály tanulóitól arra a kérdésre, hogy hogyan élték meg a felkészülés és az előadás folyamatát:

„A próbafolyamat eleinte kissé nehézkes és összeszedetlen volt, jó volt a tanárok segítsége, és bár véleményem szerint külsős szemmel egy nehezebben értelmezhető előadásról volt szó, mi jól teljesítettünk, megpróbáltuk a lehető legtöbbet kihozni belőle.”
„A visszajelzések alapján mindenkinek nagyon tetszett, tehát a műsor elérte a célját, de úgy vélem, későn kezdtünk el próbálni, és a téma is kicsit unalmas volt, de mégis sikerült kihoznunk belőle a legjobbat.”
„Én kifejezetten élveztem a próbákat, gyorsan és jól is haladtunk végig.”
„A próbák nagyon jó hangulatban teltek, az előadás pedig csodásra sikerült.”
„Élveztem a próbákat, jókat nevettünk, az előadást pedig pici izgulással, de megcsináltuk együtt.”
„Én nagyon jól éltem meg, szerintem jó kis csapatépítő feladat volt.”
„Nagyon élveztem, jó volt a barátokkal több időt együtt eltölteni.”

2023. január 16., hétfő

Projektnapok a gimnáziumban (megint)

A projektnapok alatt tartottuk a Nemzetek karácsonyát is

  A téli szünetet megelőző utolsó napokban minden osztálynak felborult a szokásos órarendje. Nem hagyományos tanórák követték egymást a megszokott (megunt?) tantermi környezetben, hanem több napon keresztül projekteket valósítottak meg a diákok, amibe belefért az is, hogy külső programokra mentek, múzeumokat látogattak meg, tanulmányi kirándulást tettek, külföldre utaztak, kutatásokat folytattak, interjúkat készítettek.
 A végzősök projektválasztásánál persze már az érettségi tárgyak voltak a fókuszban, de ők is megtapasztalhattak a szokásostól eltérő tanulási formákat. Nem szokványos dolgokat láthattunk iskolai környezetben: a 9.C napokon keresztül készült az iskolai karácsonyi műsorára, komplett dobfelszereléssel gyakoroltak, és hatalmas, kék madarakat festettek lepedőre a tornaterem padlóján. A 7.Ny osztálytáncot tanult szintén a tornateremben, máshol honlapkészítés, interjúzás, kisfilm vágás zajlott gőzerővel. A projektbemutató napján, december 20-án a Rákóczi átalakult modern művészeti bemutatótérré. Minden teremben érdekesebbnél érdekesebb látnivaló, tanulnivaló fogadott minket: oktatási konferencián vehettünk részt a 10.T szervezésében, fantasztikus kirándulást tehettünk az anatómiában (9.A), vagy az osztályok szerkesztette újságkiadványokat lapozhattunk át (9.NY, 11.B). Az egyik teremben a gimnáziumot bemutató francia nyelvű kisfilmeket vetítettek (10.B), a másikban karácsonyi vásár hívogatott minket, és még hosszasan sorolhatnánk a programokat, érdekességeket. Jó volt, színes volt, érdekes volt, hasznos volt!

  Ide kattintva látható, kik mivel foglalkoztak ezekben a napokban.

2023. január 13., péntek

Rákóczi x Budapest Bike Maffia

9. évfolyam diákjai 2022. december 14-én 120 szendvicset készítettek, amit a Budapest Bike Maffia önkéntesei elszállítottak, és kiosztottak a hajléktalanoknak.

2023. január 12., csütörtök

Látogatás egy budapesti oktatási és innovációs központban

  Ezt a programot az OTP Fáy András Alapítványa rendezte, az alapítvány Oktatási és Innovációs Központjában. Nem csak a pénzügyről szólt (sőt, alig említettük meg ezt a témát), hanem az Európai Unió felépítéséről és az EU-ban lévő megélhetési, tanulási lehetőségekről is.
  Interaktív volt, ami szerintem sokat segített az anyag megértésében. Azzal kezdtünk, hogy az uniós országokhoz köthető dolgokat, fogalmakat kellett a megfelelő országokhoz párosítani. Ez hellyel-közzel sikerült is. Aztán az EU eredetét, kialakulását beszéltük át (itt is volt a végén egy kis feladat, de arra már sajnos nem emlékszem). Ezek után az EU felépítéséről beszéltünk nagyon sokat. Megnéztük, hogy melyik szerve milyen munkát végez. Az ehhez tartozó feladat az volt, hogy hat ember kapott egy-egy szakosított szervet és el kellett mondaniuk, hogy annak mi a főbb feladata. Ezalatt a többiek különböző állításokat kaptak, amelyek egyes szervekre voltak igazak, és össze kellett párosítani az elmondottak alapján.
  A következő felvonás volt a leghosszabb és szerintem a legélvezetesebb. A témája a külföldön, de EU-n belül való megélhetés és tanulás volt. Itt említettük többek közt az Erasmus+ programot. Ezek után áttértünk az állásinterjús feladatra, valószínűleg ez maradt meg mindenkiben a legjobban. Három csapatra oszlottunk, minden csapat egy-egy országban egy kisebb vállalatot testesített meg (étterem, óvoda, informatikai cég). Ezek után kérdéseket kaptunk, amiket az interjún fel kellett tenni az állásra jelentkezőnek. Minden „országból” volt egy álláskereső, aki kapott egy listát, hogy milyen szavakat lehet használnia az interjún. Ezeket a szavakat nem lehetett megváltoztatni, és más szót sem lehetett használni. Mondanom se kell, hogy igen fura válaszok voltak az amúgy normális kérdésekre („Miért akarsz itt dolgozni? Mert jó pénz.”). Majd el kellett dönteni, hogy mennyi legyen a kezdő fizetése annak, aki bejutott úgy, hogy túl is élje az első hónapot.
 Összességében ennyi volt. A végén még beszéltünk az Unió jövőjéről, és benne Magyarország helyzetéről. A rendhagyó tanóra az egész osztálynak tetszett. Amikor felmerült, hogy mit válasszunk inkább, tantermi oktatást vagy ehhez hasonló képzést, mindenki az utóbbira szavazott. És még kaptunk finom szendvicseket is. :)

  Fábián Piroska (9.B)

2023. január 11., szerda

Interjú a Pázmány nagyköveteivel

Nagy volt a nyüzsgés az aulában az egyetemi standok körül
  K.A.: Ha jól tudom, ebbe az iskolába jártatok, milyen érzés volt, és milyen érzés visszajönni ide? 
  Monori Míra: Én most érettségiztem májusban, szóval ez nekem nem volt olyan régen, de nagyon szerettem ide járni. Most is örülök, hogy itt lehetek, és mindig örömmel fogok ide visszajönni. 

   Sz. L.: A következő kérdésünk az lenne, hogy milyen a Pázmányi Péter Egyetem, milyen érzés nagykövetekként visszajönni az iskolába? Mesélnétek az egyetemről? 
  Fegyveres-Fiskál Csenge: Én abszolút pozitívnak élem meg, szerintem nagyon jó, amikor nem oktatók jönnek el, hanem diákok. Bár én már négy éve érettségiztem, de mégiscsak közelebb vagyunk hozzátok, diákokhoz. És a hallgatói dolgokat is viszonylag jobban el tudjuk mondani. Nagyon örülök, hogy minket kerestek meg ezzel az egésszel, mert tényleg egy nosztalgikus délelőtt itt lenni és beszélgetni veletek, én nagyon örülök neki. 

   K. A.: Tudsz mesélni arról, hogy milyen az egyetem? 
 Fegyveres-Fiskál Csenge: Szerintem az egy nagyon furcsa érzés lesz majd nektek, hogy itt osztályokban nevelkedtek – vagy éltek – gyakorlatilag, annyi időn keresztül, amíg ide jártok, legyen az 4-5-6 vagy 7 év. Itt van egy osztályfőnök, aki akármennyire is, de fogja a kezeteket, közben megmondja, hogy ez a határidő, erre kell tanulni, itt lesz témazáró, meg a többi. Ha elfelejted, akkor mondjuk hetente emlékeztet rá, hogy tanulj a következő órára. Bekerülsz az egyetemre, egyszerre 300 évfolyamtársad lesz, nem lesznek osztályok (erre egyébként a Pázmányon nagyon jó a tutor programunk, hogy egy kicsit összefogja a frissen bekerülő egyetemistákat), de nem lesz osztályfőnökötök sem. Hetente egyszer fogtok találkozni a tanáraitokkal, és ebbe azért bele kell rázódni egy kicsit. El fogják mondani nektek szeptember elején, hogy a félévre mik a követelmények, soha senki nem fog titeket emlékeztetni rá utána, tehát önállósodni kell majd. De erre egyébként van idő, meg fogjátok tanulni. Nagyon befogadó a közösség nálunk, tehát akárkitől akármit kérdeztek, segíteni fognak. 
  Monori Míra: Nekem is nagyon ijesztő volt először, de a tutorok tényleg sokat segítenek, és a közösség is nagyon összetartó, szóval nem kell félni.
  
 Sz. L.: Köszönjük szépen. Milyen az egyetemnek a hangulata? Esetleg vannak év közben programok?  
  Fegyveres-Fiskál Csenge: Abszolút, a gimis programokból átvezetve, nekünk is vannak focimeccsek, amiket a fiúk nagyon szeretnek, oktatókkal is játszanak rajtuk. Vannak filmdélutánok, teadélutánok, amiken az oktatókkal lehet beszélgetni. Lehet tárgyalásokra járni, különböző intézményeket megnézni, ami nagyon szokta érdekelni a diákokat. Minden évben van börtönlátogatás, tehát nagyon színesek a programok. Vannak külön hallgatói szervezetek, akik ezeket szervezik, vannak fix programok, de akár ti is össze tudtok állni és közösen szervezni egyet.

   O. E.: Említettétek, hogy jogot tanultok. Mennyire élitek meg ezt nehéznek? 
  Fegyveres-Fiskál Csenge: Ez is olyan, mint hogyha azt nézed, hogy az általános iskolától kezdve egyre nagyobb terhelést kapsz a gimnáziumig. Ez lehet, hogy egy picit élesebb váltás az egyetem és a gimi között, hogy egy picit nagyobb súlyt pakolnak rád már az első félévben. Az egyetemi képzés is úgy néz ki a jogon, hogy öt év alatt egyre nagyobb terhelést fogtok kapni. Ami jó, mert hozzászoktat ahhoz, hogy milyenek a vizsgák, hogy kell tanulni a vizsgákra. Nem véletlenül szerveznek az első szemeszterben inkább írásbeli vizsgákat, mert inkább ahhoz vagytok hozzászokva, mint a szóbelihez. Utána a szóbeliknek az aránya nőni fog, és egyre több és több lesz, mert egyszerűen belerázódtok az egészbe. De abszolút hozzá lehet szokni az egész terheléshez, és tényleg arra próbál rávezetni titeket az egyetem, hogy az öt év után úgy kerüljetek ki, hogy a munkaerőpiacon is megálljátok a helyeteket. Végül elengednek az egyetemről és dolgozni kell, ami aztán a legnagyobb terhelés lesz szerintem. 

  Kenéz Anna, Ollai Eszter, Szabó Lili (8.T)

2023. január 9., hétfő

Ahogyan a víz tükrözi az arcot

Az előadásra berendezett konditerem
  Egy pár hete néhány osztálynak volt szerencséje megtekinteni egy felettébb szokatlan előadást a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely által. Ezt az előadást semmiképp sem lehetne egy közönséges színtársulati produkciónak nevezni, hiszen ez a társulat egy teljesen más irányból közelítette meg a közönség figyelmének és gondolkodásának megragadását. Az egész előadás lényege mindennapi problémák színpadias megjelenítése volt. Számos ilyen problémát megláthattunk, átérezhettünk és felismerhettük benne magunkat, hiszen mint elmondták nekünk, hozzánk hasonló korú diákokat kérdeztek meg, hogy ők milyen problémákba ütköznek nap, mint nap és milyen gondokat látnak maguk körül Magyarországon, de akár globálisan is.  Az előadás alatt több kelléket is használtak a téma nyomatékosítása érdekében, amelyeknek nagy része mindennapi eszköz volt. A kellékek között jó néhány olyan is szerepelt, ami a különböző helyzetekben más-más jelentéssel bírt. Ilyenkor a néző gondolkodására és képzeletére volt bízva, hogy egy adott tárgy konkrétumától elvonatkoztatva mit lát bele az éppen használt kellékbe, hiszen mindenben az elvontságra törekedtek. A produkcióban többször is ki lett emelve a gyerek-szülő kapcsolat fontossága, az egymástól való eltávolodás gyakorisága és eredménye, valamint a két szülő közti kapcsolat hatása a gyerekre is. 
  A színjáték közben néhol a közönséget is bevonták, majd a végén egy közös beszélgetésre is lehetőségünk volt, hogy meghallgassuk, hogy kire milyen hatással volt az előadás, hiszen igazából mindenki más érzelmekkel élte át, sokfajta gondolattal a fejében. A beszélgetés során továbbá válaszokat kaphattunk a rendezőnek és a színészeknek feltett kérdéseinkre is. 
  Összességében egy rendkívül érdekes, megmozgató és elgondolkodtató előadást láthattunk, amelyet mindenképpen érdemes volt megnézni, és én úgy gondolom, hogy mindenkinek az akkori gondolkodásmódját, ha csak egy kicsit is, de megváltoztatta.

  Rozmán Amália (11.A)

  Az Osonó Színházműhely darabját már a Katona József Színházban is bemutatták. Hozzánk egykori diákunk, Kalotai Máté jóvoltából érkezett. Máté, aki szerepel a darabban, a Rákóczi történetének első 7 évfolyamos, nyelvi előkészítős (T) osztályába járt, 2020-ban érettségizett, osztályfőnöke Szabó Emese tanárnő volt.

2022. december 14., szerda

Ünnepre készülve – adventi kalendárium

Nálunk járt Both Miklós

  November végén a pályaorientációs hét keretein belül iskolánkba látogatott Both Miklós, a Hagyományok Háza főigazgatója, aki kalandos életéről tartott előadást. Ha gyorsan akartál információhoz jutni, akkor neked ennyi elég is, én azonban megfogadtam, hogy nem írok unalmas cikket.

  Szóval eljött hozzánk, és az előadás előtti szünetben a médiaterem közelében járkálóknak feltűnhetett, hogy itt egy idegen arc. Mi, akik hamar odaértünk elfoglalni a jó helyeket, csodálkozva súgtunk össze. Ő az! Persze fogalmunk sem volt, kicsoda, épp csak azt tudtuk, hogy kétszer negyvenöt percig kell majd hallgatnunk. Azt hittük, prezentációt hoz, a magyar népi kultúra megőrzésének fontosságát illetően tágítja majd a fejünket, és bizonyára valami érthetetlen okból rajong érte az, aki már ismeri. Mindenesetre nem kellett órára mennünk, és egyelőre ez volt a lényeg.

  Előkerült Réfi tanár úr is, és megkértek minket, hogy jöjjünk előrébb. Csodával határos módon egy emberként toltuk közelebb a padokat az idegenhez és húztuk magunk mögött a székeket. Ez utóbbi iszonyatos zajjal járt, de megérte. Rögtön az elején kiderült, hogy jóval többről lesz szó a Hagyományok Házánál (arról amúgy alig mondott valamit), mivel Réfi tanár úr gitárművészként mutatta be, aki gimis éveiben népzene-feldolgozásokat játszott elektromos gitáron, torzítóval. Na ez már érdekesen hangzott.

  Aztán elkezdett beszélni, először a rákóczis éveiről, aztán áttért a népzene különleges mivoltára. Mesélt az útjáról, hogyan vált zenésszé. Esetében ez nem feltétlenül a zene előállítására vonatkozott, hanem arra a különleges érdeklődésre és elszántságra, amellyel tanulmányozta a számára akkor még ismeretlen zenét. Addig figyelte, amíg meg nem értette, és mire megértette, már szerette. Amit a népzenéről, annak erejéről, összetettségéről és a katarzisról mondott, át tudtam érezni, hiszen ilyesmit más irányzatban én is tapasztaltam már, legfeljebb nem ekkora mértékben. Innentől kezdve még jobban figyeltem minden szavára.

  Idejött egy ember, akire ekkora hatással van a zene. Pontosan milyen zenéről van szó? Ezek a gondolatok fogalmazódtak meg bennem, és egyre kíváncsibbá váltam. A kíváncsiságot csak tovább fokozta, amikor megtudtuk, hogy a rengeteg másik utazása mellett – már profi és igencsak híres zenészként – fél évre Kínába költözött népzenét gyűjteni. Kínába. Népzenét. Ráadásul felívelő karrier mellett!

  Faluról falura járt, kérdezősködött, dalokat vett fel, de emellett jutott ideje kínai operát nézni is, ami egy európai ember számára értelmezhetetlen. Lényegében belecsöppent egy teljesen más kultúrába, ahol a helyieknek más okoz katarzist. Ez eléggé felkeltette az érdeklődésemet, de aztán Réfi tanár úr megjegyezte, hogy a neten elég silány pekingi operákat lehet találni, úgyhogy aki szeretné ezt a saját bőrén megtapasztalni, elkezdhet gyűjteni a repülőjegyre.

  Ott egyébként megtapasztalta, milyen érzés teljesen idegennek lenni, hiszen Magyarországon már zenészként ismerték. Az előadáson is többnyire a zenéről volt szó, de azért megemlítette, milyen nagy dolog volt számára fotósként bemutatkozni, mivel a zenélés és a filozófia mellett a fotózás is érdekli. (Ezt sem fogod megtudni a Wikipédiáról…)

   Egy apró megjegyzés mindenkinek, akiben felmerült a kérdés: Kínában mindig vele tartott egy ember, aki tudott angolul, így a helyiekkel való kommunikáció sem okozott problémát.

  Szóba került még az a különös világ, ahol a zenehallgatáshoz zenélni kell, és szinte a bőrünkön éreztük, mit jelent a szájról szájra terjedés fogalma: ha leírták, mozdulatlanná dermedt. Both Miklós éppen ezt az élő, folyton alakuló, mégis állandó világot fedezte fel, aznap pedig mutatta be nekünk. A dalok megtartották régi formájuk egy részét, miközben ezernyi stílus elemei keveredtek az eredeti dallamokba, mintha egy láthatatlan szitán akadna fent az érték. Egy olyan szitán, amelyet maguk az emberek alkotnak. Ő ezt a viccmeséléshez hasonlította.

  Szünetben megbeszéltük, kire hogyan hatott az előadás első fele. Őszintén szólva hatni mindenkire hatott, a barátaimra kivétel nélkül pozitívan. Másokkal nem beszélgettem, de feltételezésem szerint ők is hasonlóan voltak vele. Leginkább azon lepődtünk meg, hogy valaki prezentáció vagy bármi más segédeszköz nélkül egy tanórán keresztül lekötötte egy csomó diák figyelmét, pedig többnyire az életéről és a népzenegyűjtésről beszélt. Azonban olyan volt, mintha egy másik galaxisba tett látogatásáról számolt volna be üzleti – vagy bármilyen – titkokkal fűszerezve. Akkor sem hallgattuk volna nagyobb odaadással. Az egyik barátom úgy fogalmazott, hogy tőle nagyon (tényleg nagyon) messze áll a népzene és ez a fajta kultúra, na de erre kíváncsi lenne még. Szerencsénkre jött a következő óra, vele együtt pedig az előadás folytatása.

  Ez már teljes egészében arról szólt, mit csinált nyolc évig Ukrajnában. Kezdetben inspirálódni ment ki, aztán felfedezte, milyen különleges tudással rendelkeznek az ottani emberek. Ugyanis számunkra minden hangjában idegen, döbbenetesen összetett dalokat énekelnek több szólamban, igencsak energikusan. Az előadáson bemutatott pár videónál azt éreztem, hiába hallom ugyanazt a pár sort szinte századszor, nem unalmas. Minden egyes alkalommal lehetett benne találni egy csomó újdonságot, amit eddig nem vettem észre, és ha épp nem találtam, akkor is bőven volt mire odafigyelni. Olyan zene ez, amit a hétköznapokban biztosan nem fogsz hallani, egy tőlünk teljesen idegen kultúra része. És még csak nem is Kínáról van szó, Ukrajnába bárki átvonatozhat körülnézni. Az első benyomásomat úgy tudnám megfogalmazni, hogy még így, felvételen keresztül is leénekelték a fejemet a helyéről. De tényleg, az egész egy kulturális tornádóra hasonlított, amelynek köszönhetően ezt a második órát egy katarzisként éltem meg (és még csak egy görög drámát sem kellett végigolvasnom hozzá).

  Rám a legnagyobb hatással egy siratódal volt, amit házasságkötéskor énekeltek, mivel akkor a család elveszíti a lányát. A néhány faluval arrébb történő költözés abban a világban olyan, mintha a Föld másik felére mennél: nem biztos, hogy találkozol még valaha a szüleiddel. Maga a dal hosszú volt és gyönyörű, szinte azonnal magával ragadott, azonban a neten nem találtam meg.

  Ezen az oldalon jelenleg 1876 felvételt találsz, és azért linkelem be most (is), hogy a cikk további részét zenei aláfestéssel olvashasd el. Mellékesen megjegyezném, hogy itt kedvedre kapcsolgathatod ki és be a szólamokat egy dalnál. El lehet szórakozni vele néhány óráig, de most térjünk vissza az eredeti témánkhoz.

 A falvakban tett látogatások során a lehető legtöbb dalt összegyűjtötték, mellette viszont végigkérdezték az ünnepeket és a szokásokat, valamint megfigyelték a helyi táncokat is. Többnyire tudományos oldalról közelítik meg a dolgot (azaz minden létező adathalmazt kielemeznek), de szerencsénkre maga az előadás nem szakkifejezésekből állt, hanem inkább érthetően elmesélt, logikusan felépített történetekből. Ez a cikk nagyjából három héttel később készült, azonban még mindig emlékszem rá, és arra is, milyen szórakoztató volt. Utóbbit úgy értem, nem unatkoztunk. Egy másodpercig sem. És mielőtt megkérdeznéd, miért nem írtam róla eddig, elárulom: másfél hétig a hatása alatt voltam, aztán meg csak az ihletet vártam, nehogy valami rém unalmas iskolai fogalmazás szülessen. Így majdnem-lezárásként a legeslegőszintébben kijelenthetem, Both Miklós az előadása során a nulladik pillanatban megválaszolta minden kérdésemet, és mire észrevettem a gondolatcsíra jelenlétét, már volt is rá kielégítő magyarázat.

  Kérdésekből viszont sosem elég, ezért még a könyvtárban maradt öt percre (amiből végül kilenc lett), hogy egy rövid interjút adjon a Röplapnak. Azaz nekem meg egy barátnőmnek, aki ott maradt a saját kérdése feltevését követően, pedig nem is tagja a csapatnak. De nem bánta meg.

***

  Milyen emlékei vannak a Rákócziban töltött évekről?

  Biológia tagozatos voltam, nagyon szerettem ide járni. A mi osztályunk egy legendásan rossz osztály volt, de úgy voltunk rosszak, hogy azért szerettek a tanárok. És az első barátságok is itt indultak, mivel először gimnáziumban keveredik olyan közös kalandokba az ember, ami megváltoztatja az életét. Úgyhogy nekem jó élményeim vannak. Csak sajnos az a helyzet, hogy négy tanár van, akik az én időmben is itt tanítottak, Schmidt tanárnő valamint Réfi, Havassy és Garamvölgyi tanár úr, mindenki más eltűnt.

  Az osztálytársai közül voltak, akik később együtt gyűjtöttek zenét Önnel?

  Nem, de a mai napig megmaradtak a barátságok, rendszeresen tartunk osztálytalálkozót. Az osztályból a többiek más irányba mentek el, azonban elég aktívan tartjuk a kapcsolatot. Messengeren van egy külön csoportunk, ott megy az őrület, még húsz év után is.

  A gitáron kívül még milyen hangszereken játszik?

  A hegedű és a gitár a két főhangszerem, de énekeltem is a zenekarban, és mellette azért elég sok hangszeren megtanultam. Épp csak annyira, hogy tudjak zenét szerezni rajtuk, azaz nagyjából átlássam, milyen technikák vannak. Ilyen például a dob, a basszusgitár és a zongora.

  Ezekben az ukrán falvakban mennyire voltak befogadóak az emberek?

  Sokszor egy közösség nem ilyen vagy olyan, hanem attól függ, te milyen vagy. Az alapján fogadnak. Nagyon sok múlik rajtad, hogy amikor odamész, milyenek az emberek. Ha meg tudod őket nyitni, érzik rajtad az érdeklődést és te is érdekes vagy nekik, akkor szeretnek mint látogatót. Ha viszont félnek tőled, vagy megijednek, vagy valami nem stimmel veled, akkor nagyon bezárkóznak, nem is nagyon lehet szóba elegyedni velük.

  A mikrofonoktól és a kameráktól nem ijedtek meg?

  Ezt sokszor kérdezik. Úgy képzeljétek el, hogy általában nem. Nagyon sok helyen dolgoztam, és volt, ahol nem igazán tudták átlépni ezt a félelmet. De igazság szerint erre megvolt a technikánk, hogyan oldjuk fel őket. Előtte közösen énekeltünk velük, volt, amikor táncoltunk, tehát mi is feloldódtunk, és amikor kialakul ez a bizalom, akkor nem fogja érdekelni őket, hogy odarakunk még egy mikrofont. Nem foglalkoznak vele. Egyébként ha nem csináltuk jól az első részét, az ismerkedést, akkor előfordult, hogy féltek tőle.

  És volt, hogy egy dalt többször fel kellett venni?

  Hogyne, bár nem jellemző. Nem úgy vettünk fel zenéket, hogy CD-t adjunk ki belőle, tehát hogy tökéletes legyen, hanem kutatás szempontjából. Azt akartuk, hogy felidézzék ezeket a dalokat, de volt, hogy megálltak versszakok között gondolkodni, hogy van tovább. Hagytuk, és akkor folytatták, mi meg később kivágtuk. Mindenféle volt.

  Mennyire jellemző, hogy egy faluban két különböző helyszínen ugyanazt a dalt éneklik?

  Egy falunak van egy dalkincse, azt általában mindenki ismeri, ezt úgy hívják a tudományban, hogy [itt megkért minket, hogy ezt a hosszú és bonyolult szakkifejezést ne írjuk bele]. Lényegében egy közös tudásuk van, közös történeteket ismernek, mint ti a barátaitokkal. Tudjátok, kivel mi történt, és ez a ti közös tudásotok egy közösségben. Náluk is ez van a dalok esetében, elmész két utcával arrébb, és ott is ismerik ugyanazt a dalt. És ez már egy más kérdés, de kutatás szempontjából érdekes, kik szeretnek együtt énekelni. Van, hogy utcánként elválnak az ilyen közösségek egy faluban.

  És a különböző falvakban teljesen más, hogy mit énekelnek?

 Nem, ahogy egyre távolabb mész a falutól, úgy egyre jobban változhat, de vannak úgynevezett nemzeti rétegek. Olyan dalok, amelyeket majdhogynem minden faluban ismernek. És ahogy mész lefelé, a lokalitás felé, vannak olyan dalok, amiket csak pár faluban ismernek ott a környéken, és máshol nem találod meg. Úgyhogy minél inkább távolodsz, annál inkább átalakul a dalkincs.

  A születés ott mennyire számított boldog vagy szomorú ünnepnek?

  Mi ott eléggé természetes módon láttuk ezt a helyzetet. Mondták nekünk az asszonyok, hogy volt olyan, hogy valaki dolgozott kint terhesen, hazament, megszülte, és másnap megint dolgozott, tehát egy egészen más világot képzeljetek el. Egészen másképp viszonyulnak a születéshez és a halálhoz, az emberek hozzá vannak szokva, hogy normál esetben hét-nyolc gyerek is született, és abból szinte biztosan meghaltak páran. Nálunk viszont most már úgy alakult át az orvostudomány, hogy szülünk egy-két, talán három gyereket, és arra nagyon figyelünk, minden szempontból. Az a pár gyerek az érték, és annak próbálunk mindent megadni. Ott nincsenek orvosok, az emberek a maguk módján megoldják a dolgokat, szóval ez tényleg egy nagyon más világ, olyan, mint régen volt.

  Időskorában el tudná képzelni, hogy valami hasonló faluba költözik?

  Hát nem tudom, hogy mi lesz a fejemben időskoromban. Én most nagyon szeretem a falvakat, de városi ember vagyok és az is maradok, úgy érzem. De a szívem félig azért kint van a falvakban, mert nagyon sokat voltam terepen. Oszcillál az ember, hogy ott van pár hetet, összegyűjt egy csomó dolgot, aztán hazajön a városba és ott feldolgozza. Akkor gondolkodok, akkor itt élek, egyetemen tanítok, intézetet vezetek, itt van az életem központja. Mellette aztán időről időre kimegyünk a terepre, mert nekünk ez a témánk, úgyhogy ilyen értelemben ez mindig a része. Egyébként azt el tudom képzelni, hogy időskoromban majd falun lakjak.

***

  Szeretném megköszönni Both Miklósnak a többiek nevében is az előadást és utána ezt a rövid beszélgetést, amelynek köszönhetően pár perc késésben volt miattunk, mivel vissza kellett rohannia a Hagyományok Házába. Mindenesetre a cikk írásakor ismét belegondoltam, milyen nagy dolog, hogy sok teendője mellett ránk szánt néhány órát, úgyhogy tényleg hálásak lehetünk ezért az élményért. Legalábbis számomra mindenképpen egy maradandó élmény volt, jó értelemben.

  Lengyel Karola (12.HR)

  A Polyphony Projekt weboldalát itt találod.

2022. december 11., vasárnap

A tolerancia nemzetközi napja

  November 16-án rendhagyó iskolai nap volt a gimiben. 
Ezen a szerdán számos különleges iskolai program futott párhuzamosan, ezekről itt olvashatsz bővebben.
  November 16-a a tolerancia nemzetközi napja, amióta az ENSZ az UNESCO kezdeményezésére határozatot hozott erről (valamikor a kilencvenes években), és iskolánk, a Rákóczi tagja az UNESCO Társult Iskolák Hálózatának.
  Kutatást végeztünk a programokon résztvevők körében, és következzenek az ő visszajelzéseik a tolerancia napi programokról (meg persze maguk a programok):

  Galambos Anna és Gyurkovics Kornél rákóczis UNICEF Fiatal Nagykövetek (10.T) a 7.Ny és a 7.HR osztályokban tartottak előadást a tevékenységükről. 

  A hetedikesek ilyen visszajelzéseket adtak: 
  • Nagyon tetszett, és szerintem hasznos volt.
  • Sokunknak felkeltette az érdeklődését.
  • Szerintem nagyon szép ügyért dolgozik ez a szervezet.
  • Nekem is nagyon tetszett az előadás, egyáltalán nem volt unalmas, mert érdekes a téma. Sok mindent megtudtam belőle, ráadásul rögtön felkapja a fejét az ember, ha nem mondjuk az energiáról tartanak neki előadást, hanem valami olyan témáról, ami érdekelheti, talán hasznát is veheti és foglalkoztathatja.
  A 10.B és a 10.C osztály Nsosso Espérance-nak, az Afrikáért Alapítvány munkatársának az előadását hallgatta meg. Szenegáli zenészekkel énekeltek és zenéltek közösen, és láthatóan nagyon élvezték mindannyian a programot.

  A 9.HR az UNICEF Ébresztő-óra foglalkozásán vett részt, és így jeleztek erről vissza:
  • Kiderült számomra, hogy vannak jogaink.
  • Tetszett, hogy így rendszerezve megismerhettem a gyerekjogokat.
  • Sok olyan jogról beszéltünk ma, amit nem is tudtam eddig.
  • Ma kiderült számomra, hogy nem mindig a büntetés a megoldás.
  • Jól éreztem magamat.
  A 9.NY osztály diákjai az ArtMan Egyesület művészeti érzékenyítő foglalkozásán tapasztalhatták meg a fogyatékkal élő emberek mindennapjait. Kezdetben fura volt nekik a helyzet, de a visszajelzéseik alapján nagyon sokat tanultak arról, hogy egy vak ember miként tapasztalja meg a valóságot.

 Semjén Vértes vitakörén a diákok a vallási toleranciáról és a társadalmi szerepekről beszélgettek/vitáztak 90 percen keresztül.
  A tolerancia, UNESCO, Fenntarthatóság témakörét átfogó Kahooton 14 különböző osztály csapata mérte össze a tudását. A csapatok az aulában vetélkedtek egymással, és a győztes a 12.HR párosa lett.

  A Tolerancia napról készült képek itt láthatóak.

2022. november 30., szerda

Esély sportnap a Rákócziban

  Az elmúlt hétvégén ismét a Rákóczi adott otthont a II. kerületi Esély Sportnapnak. Ez egy olyan rendezvény, amely a fogyatékossággal élők társadalmi integrációját segíti elő. A sportnap célja többek között az volt, hogy erősítse az elfogadó hozzáállást, és hogy lehetőséget adjon a résztvevőknek egymás különbözőségeinek az elismerésére. A kerület több iskolájának a diákjai is jelen voltak a rendezvényen, és lehetőségük adódott számos különleges sportág kipróbálására. A résztvevők vegyes, közösen ép és sérült emberekből álló csapatokat alkotva sportoltak (egyben játszottak). A vak ping-pong, az ülő röplabda, a csörgőlabda, a kerekesszékes akadálypálya vagy a boccia bizony komoly kihívást jelentettek mindenki számára. A sportnapon a kerület polgármestere is megjelent, ő adta át a szimbolikus verseny győztes csapatának a díjait is. Gratulálunk valamennyi résztvevőnek, külön kiemelve a 9.A osztály diákjait, Káposztás Leát, Achucarro Vivient, David Noát és Kolthay-Kauzler Mónikát, a győztes csapat rákóczis tagjait, akik Vámos Krisztina tanárnővel készültek fel a versenyre.

  Az eseményről a Budai Polgár is beszámolt, amelyet itt olvashattok (16.oldal).

Lantossy-Jablonkay emléktábla avató a Rákócziban

A pályaorientációs témahét nyitányaként, november 5-én került sor Dr. v. Nagy József István, kutatóbiológus előadására, aki  támogatója és f...