Címkék

2022. június 7., kedd

Pierre Boulle: A majmok bolygója

  Sziasztok megint! Ti el szoktatok gondolkodni azon, vajon mi lehet a fejünk fölött? Szoktatok egy nyári estén felnézni a csillagos égre, és érezni a remegést a gyomrotokban a világegyetemben rejtőző lehetőségek végtelenségétől? Beleszédülni a kérdések szintén végtelennek látszó sorába, ami feltolul a fejetekben? Vagy szerettek felnézni a csillagokra, és csöndben gondolkozni? 

  Ulysse Mérou egy újságíró, akit tűrhető sakkozási képességei miatt választott magának társául Antelle professzor a merész utazásra, aminek célja a világűr egy távoli pontja, a Betelgeuze nevű csillag. A tudós reméli, hogy a távoli naprendszerben egy, a hazaitól teljesen elütő világra találhatnak. 

  Amikor azonban a kétéves utazás után újból szilárd talajon állhatnak, a sajátjukéra szinte félelmetesen hasonlító világot találnak. Az űrhajójukból még civilizált városokat is észrevesznek. De nem tart sokáig, amíg számukra is kiderül, hogy valami bizarr apróság máshogy történhetett ezen a bolygón az evolúció során, számukra mindent megváltoztatva. 

  Nem egy túl nagy elköteleződés, könnyen olvasható, lapjai bizarr és fantáziadús ötletekkel vannak tele, azonban a tudományos-fantasztikus könyvek skáláján közelebb áll az utóbbihoz, így hogyha fontos neked a realitás az előbbi terén, figyelmeztetve légy. 

  Bethlenfalvy Franciska

Egy ember naplójának végfejezete

  Mi az a végtelen sötétség, mi ott gomolyog ezen falu felett? Mi az, mi minden nap elteltével egy életet követel magának? Mi az, mi után én is idejöttem? Én még azóta sem tudom a válaszokat, mióta mit sem sejtvén, pusztán kíváncsiságból, a más utáni vágyódásomból idekerültem. Miért nem megyek el? Egyszerűen már nem vagyok képes rá. Abban a pillanatban, amikor betettem ide a lábam, egy számomra ismeretlen érzés uralkodott el rajtam, csakúgy megmagyarázhatatlan, mint a katasztrófaesetek ebben a felettébb nem átlagos faluban.

  Az emberek észre sem veszik, mi történik körülöttük, úgy élik az életüket, bár minden este eltűnik egyikük. Hiába kérdeztem tőlük, mi tehette, ők egytől egyig csak vállrendítve azt felelték, hogy ennek így kellett történnie, és ebben nincs semmi különös. Kívülállóként idegennek érzem magam ezen a helyen, s bár hiába próbálok nyomozni ezután a lény után, nem jutok egyről a kettőre, helyette úgy érzem, kezdem elveszíteni önmagam, mintha ez a hely teljesen magába akarna szippantani.

  A sötétség, ami erre a falura telepedett, kezd átlagossá válni. A szemem hozzászokott a végtelen magasságokba nyúló sziklaszirtek látványához, és a kis település peremén elhelyezkedő szakadék sem aggasztja már a lelkem, aminek az alja az örök sötétségbe veszett.

  Éppen az én drága új otthonom felé tartottam, a fából épült, omladozó kis vityilló meglepetésemre nem bizonyult olyan hűvösnek, mint vártam ezen a zord és hideg nyáron. Éppen be akartam menni az ajtón, aminek a zárja és kilincse hiányzott, amikor hirtelen valaki megszólalt a hátam mögött.

  – Tízen – mondta a férfi a maga rekedtes hangján, de mielőtt megfordultam, már eltűnt.

  Tízen. Tízen maradtunk. Legkésőbb tíz nap múlva engem is utolér a végzetem. Pár héttel ezelőtt egy ilyen hír hallatán pánikba estem volna, de most már mindennek nem lenne értelme. Kinyitottam a házam ajtaját, és mit sem törődve a lépteim alatt nyikorgó fa zajával levettetem meleg szőrmekabátomat, amit az itteniektől kaptam üdvözlőajándéknak, és a házban lévő egyetlen bútorra, a kanapéra dobtam, amit egyben az ágyamkét tartottam fenn.

  Nem kellett sokat aludnom, hogy eljöjjön a következő nap, sosem tudhattam, mikor jön el az én időm, hogy átlépjek a túlvilág kapuján, sosem tudhattam, mikor láthatom életem végének közeledtét.

 Kimentem az utcára, amit kopár fatörzsek díszítettek. Nem kellett sokat keresnem a következő áldozatot, épp mikor a falu egyetlen étkezőjéhez tartottam, láttam, hogy a nő teste, aki ezt a helyet fenntartotta, ott hever a földút közepén, esetlenül és kifehéredetten. Arca beesett, mint az összes többi halottnak. Ha előtte nem láttam volna már egy tucat elhunytat, mint ő, akkor most elborzadtam volna, talán sírtam volna, de már arra sem emlékszem, milyen volt az első itt töltött napom, és milyen volt az első lélektelen testet megpillantani.

  Kikerülve a testet tovább haladtam az étkező felé, ami ugyancsak fából épült, mint az összes többi ház. Bent az életben maradt másik nyolc ember már a reggelijét fogyasztotta. Csatlakoztam hozzájuk, és folytattam értelmetlen életem.

  A további nyolc nap egymás után eltelt, és világossá vált számomra, hogy én vagyok az utolsó. Nem volt már több ember, akibe véletlenül belefutottam volna az utcán, vagy aki a napi étel elkészítésével foglalkozott volna, szóval ezzel elütöttem az egész napom, közben már rég az estén járt az eszem. 

 Tudtam, hogy közeleg a vég, és ma este minden véget ér, az egész település felejtésbe vész, és ha esetleg valaki véletlenül betérne valaha is ebbe a faluba, ő is ugyanerre a sorsra fog jutni, mint mi, mint én.

  Az este hamar leszállt, kimentem a falu szélén elhelyezkedő szakadékhoz, és vártam a véget. Mintha a távolból egy kattanást hallottam volna, egy számomra eddig láthatatlan templom órája éjfélt ütött. A világ mintha kitárult volna a szemeim elé, a házak zöldes-kékes fényben kezdtek fényleni, a föld alattam vörösesen izzani kezdet, és valami kilépett a fényre. Alakja nem volt állandó, sötétség áramlott keresztül az egész testén. Egyre közelebb jött hozzám, csak úgy siklott a levegőben.

  Mikor már szinte egy karnyújtásnyira volt tőlem, hirtelen az elmém felszabadult az eddig rátelepedő sötétségtől. Nem akaratam meghalni, el akartam futni, de már nem lett volna esélyem elmenekülni. Hátrálni szerettem volna, de a szakadék peremét simogatta már a lábam.

  Rám tört minden félelem, szomorúság, gyász, sóvárgás az élet iránt. Nem tudtam féken tartani az érzéseimet. A könnyem kicsordult, mikor egy utolsó kiáltást kieresztettem, és hátravetettem magamat a végtelen sötétségbe.

  Csak zuhantam lefelé, talán órákig tartott, vagy csak percekig, hogy a sötétség teljesen körbevegyen, és lehunyjam végleg a szemem.

  Névtelen beküldő

A bizalom szirmai

A virágok szirmai,

Mint az ember bizalma,

Szükségesek,

De könnyen lehullnak.


Ha a virág gondos kezekbe kerül,

Locsolják, kap fényből is eleget,

Újabb szirmokat bontogat,

S megannyi levelet.


De ha a növény durva kézbe kerül,

Ápolása feledésbe merül,

Az érdes, kemény kezet sokáig nem bírja,

Színes szirmait sorban ledobja.


S midőn szirmai lehullanak,

Csúf lesz, s egyedül marad,

Boldogsága tovaszáll,

Így lesz szomorú virágszál.


És a virág, mit a földből kitép a szél,

Szirmaival együtt még tovább él,

De a másik, minek nincs több szirma,

Lesz magányos míg el nem hervad.


Mindegy, hogy virág,

Vagy érdes, kemény fa,

Legbelül ugyanúgy él a vágy,

A szirmokra, levelekre, bizalomra.


  Máthé Martin


Az élet-étterem

Olyan az élet,

Mint egy tányér a kifőzdében.

Mindenki maga dönti el,

Mit tesz rá, és mit nem.

 

Van, kinek kis tányér jut,

S van, kinek óriás,

Mégis csak egy dolog fontos,

Az étel, semmi más.

 

És a kínálat?

Mi szem, szájnak ingere.

Köretek és fűszerek,

Fogásokkal, ízekkel tele.

 

És van, ki csak ízetlen rizst rágcsál,

Van, ki habzsolja a málnát,

Van, ki tömi a száját,

De van, ki csak csorgatja a nyálát.

 

Mindent elkér,

Mindent kikér,

Igen, ez a valaki látszólag habzsol,

De közben csak ízetlen dolgokat majszol.

 

Márpedig ízek nélkül élni az életet,

Pont olyan, mintha nem lenne szeretet.

Alapból az élet íztelen,

Csak akkor jó, ha van mi bele ízt vigyen.

Ha van szeretet, mi édes,

S van bánat, mi sós,

Van harag, mi csípős,

S van hála, mi jó.

 

Hiába van szegény és gazdag,

Az egyik boldog társaival,

Közben a másik,

Egyedül nyammog és hallgat.

 

S ki csak keveset, de jót evett,

Elégedetten elmehet,

Ki csomó íztelent majszolt,

Nem távozik, csak hajszol.


Kinek életében sok az érzelem,

Annak étele sohasem íztelen.

Ki mind ennek van híján,

Az nem eszik csak mindent kíván.

 

S távozáskor csak egy kérdés marad,

Ki tudja,

Mit tudni nem lehet,

Hogy lehet jól élni az életet?

 

  Máthé Martin


Mi az élet?

Mi az élet, kérdem én.

Festmény-e vagy költemény?

Az ember csak apró lény,

Kinek léte fontos, de kemény.


Ha festmény az élet,

Minden ember csak része a szépnek,

Egy ecsetvonás, egy szín,

Kinek jelentése öröm vagy kín.


Nagy festő az élet,

Jól áll kezében az ecset,

Van kivel szépet fest,

Van kivel keserveset.


Palettája telis-tele,

Csupa érdekes árnyalat,

Van, ki élénket ábrázol,

S van, ki csak árnyakat.


Mégis minden szín fontos,

S az élet ecsetje tűpontos,

Mindenkivel fest mit gondol,

Mégis minden szépen passzol.


Ha költemény az élet,

Sok mindent jelenthet léted.

Minden ember betű, szótag,

Mi e versnek jelentést ad.


Van ki sok jelentést hordoz,

S van, aki csak névelő,

Mégis mindenki fontos,

Hiszen így kerek a nagy mű.


Mindenkiben ott az esély,

Hogy egyszer nagyot alakít,

Még az is, ki csak apró vessző,

Lehet, mindent megfordít.


Nagy költő az élet,

Kezében meg nem áll a toll,

Minden szót jó helyre ír,

S úgy gondolja, te is nagy jelentést hordozol.

 

  Máthé Martin 

Shh!

 Kezdhetném az elején 

De az idő fogytán, és a türelem sem lazsál

Oly sok időt vettél el

Tőlem, tőled, magunktól

El is engedhetnélek, de nem tudlak

Elhúz a vágy, az emlék 

És már nem látom a kiutat.

 

Az alagút hosszú, de nincs fény 

Magam ellen játszok sakkot

Amiben nincs király

És a nép is kihalt már 

Okolhatnám magamat, de minek

Amikor a düh kifut és a lelkem kiszáll

Egy üres test mire megy már?

 

Lelkem morajló tengere 

És moshatod a kezedet

Megérintettél, és már fáj 

Kezed sistergő helye

 

Oly édes vagy, de elszállt 

Önmagaddal oly sokat foglalkoztál

És mindenki halott már 

Csak te maradtál 

Aki mindig csak a tűzre gondol

Sajnálom, hogy sajátod még nem égett ki 

 

Nem akarlak összetörni, de már darabokra hullott,

Én, te és az a doboz

Akivel annyit foglalkoztál 

Elfelejtettél engem már 

És én is elfeledlek ezután

 

Szerettél, de mégsem,

Lehet, hogy az őszinteség ártalmas

De már a fájdalom úgyis hatalmas

Tompa Boglárka


Mikor nősz már végre fel?

 Elbújtál a világ elől. Ne is tagadd, láttalak.

Csak hogy régi fecnikre véshess ki nem

mondott szavakat.

Szégyenkezve jöttél vissza, de csillogott a

két szemed. S mikor kérdték, merre jártál,

hát összetépted művedet.

Ó, mikor nősz már végre fel?


Megcsókoltad a sötétben. Aznap este, a fák alatt.

S a lopott szívvel elrohantál, nem kellett,

csak egy pillanat.

Pajkosan, nevetve dobáltad labdaként

az égbe fel.

De leejtetted, s összetörted. S úgy rebbentél

futva el.

Ó, mikor nősz már végre fel?


Lázadtál és eltiportak. Hisz miben hittél, elveszett.

S nyughatatlan, forró véred marad már csak

meg neked.

Rejtsd hát jól el: hogy ne lássák.

S míg a szelídséget színleled, hazudtold meg

azt, ki voltál, s azt, ki lennél. Egyre megy.

Ó, mikor nősz már végre fel?


Füstből készült a koronád, míg a halált szívod

peckesen. Oly fiatal még, s oly erős!

Az elmúlás mit nekem?

Pusztítód szemébe nevetsz, s bár a háború a

sarkadon, te dacos gyerekként ismételed,

hogy nincs semmi túl az alkonyon.

De arra gondolsz titkon belül:

Ha eljön majd a végzeted, vajon

a kérdést majd még felteszed?

  43196

Vers az első emeleti folyosón

Hány gyerek fér be egy 

komor kockatömbbe? 

S szemükben a szikrát 

hogyan oltod el? 


Meddig tud valaki egy 

padban ülni rendbe, 

míg penészes könyvek fölött 

krétaport nyel el? 


Hány elmét lehet még 

összetörni végleg? 

S a megkínzott sírást 

hogyan fojtod el? 


S hagyod-e, hogy egy 

életre láncra verjen téged 

ki rab: nálad nem különb 

s szolgává nevel 

  43196

Bajnokok


  A 2021-2022-es tanévben a rákóczis házi röplabdabajnokságot a 10.A osztály csapata nyerte meg. A csoportkör után az egyenes kieséses szakaszban a 10.A osztálynak le kellett győznie a 10.C-t, majd a 8.T-t. Az elődöntőben a korábbi győztes 12.C osztályt búcsúztatták, végül a döntőben a 9.T osztályt múlták felül. Gratulálunk a győzteseknek!

  A bajnokcsapat tagjai: 

Rozmán Amália

Szabó-Schilling Csenge

Tompa Lili

Kiss Alíz

Kerékgyártó Kiara

Németh Lilla

Rákosy Vanda

Négyesi Luca

Salánki Panna

Kádár Lara

Hajagos Petra

Bíró Anna

(a vastag betűvel szedett diákok nincsenek rajta a képen)

A Rákóczi Kupa döntője

 

 Befejeződött a 2021-2022-es tanév labdarúgó Rákóczi Kupa sorozata. Tavaly a vírushelyzet nem tette lehetővé, hogy a meccseket megrendezzük, de most szerencsére nem volt ilyen probléma. A színvonalas döntőt május 19-én a 11.CT és a 11.HR-10.T osztályok csapatai játszották a külső sportpályán, szép számú nézőközönség előtt. A rendes játékidő 0:0-ra, a hosszabbítás 1:1-es döntetlenre végződött, jöhettek a hetes rúgások. Ebben a 11.CT bizonyult jobbnak, így ők lettek a tanév bajnokai. Az érmek és a kupa átadására a tanévzáró ünnepségen kerül majd sor. Gratulálunk!

 A győztes csapat névsora:

Rosta Szabó Dániel

Fasang Lőrinc

Bertalan Tamás

Illés Levente

Kukla Barna

Homoki Péter

Fodor Csanád

Schvéger Domonkos





Gratulálunk! Eredmények 2022 tavaszán

 A Bien lire bien dire francia szépkiejtési verseny eredményei

Haladó: 

1.      Kovács Rudolf 12.C és Hégráth Barnabás 10.B 

2.      Menyhárt Hanna 10.B és Szalai Zsófia 11.HR 

3.      Juhász Fanni 12.B, Dernovics Eszter 11.A és Alhusain Heidi Mariam 9.A 

Kezdő: 

1.      Kovács Borbála 9.B 

2.      Jakab Tamás 9.T 

3.      Tagscherer Nikolett 9.A és Tárnoki-Zách Attila 9.C 

A szakmai zsűri

Az ünnepélyes megnyitó

A harmadik alkalommal megrendezett Jablonkay Pál biológia-kémia háziverseny eredményei

7-9. évfolyam:

1.       Farkas-Vándorffy Donát 9.A

2.       Fórián-Szabó Zoltán 9.A

3.       Alhusain Heidi Mariam 9.A 

10-12. évfolyam:

1.       Skribanek Hanna 12.A

2.       Gerecs Milán 12.A

3.       Fekete Zorka 11.T

A negyedik alkalommal megrendezett Lantosy Károly matematika-fizika háziverseny eredményei

7-9. évfolyam:

1.       Honvéd Hanna 9.HR

2.       Valner Benjámin 9.HR

3.       Zdeborsky-Vadász Ágnes 9.HR

10-12. évfolyam:

1.       Halmos Balázs 11.HR

2.       Kali Viktória 11.HR és Darvas Ottó 10.HR

  A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) és a Természet Világa újság immár harmincegyedik alkalommal hirdette meg a Természet-Tudomány Diákpályázatát középiskolások számára. Az önálló kutatások, elméleti összegzések kategóriában Dernovics Eszter Dalma 11.A osztályos tanuló a második helyezést érte el a Kukorica csíkos mozaikvírusa című pályamunkájával. Felkészítő tanára: Forrai Gabriella

  Április végén került a sor a hagyományos tortázásra az iskola ebédlőjében.  Ebből az alkalomból minden évben a legjobb versenyeredményt elérő diákokat és a felkészítő tanáraikat egy szelet tortára látja vendégül az iskolavezetés.


Ballag már a vén diák...

   2019 után végre ismét lehetett jelenléti ballagást szervezni, az öt végzős osztály legnagyobb örömére!









Lantossy-Jablonkay emléktábla avató a Rákócziban

A pályaorientációs témahét nyitányaként, november 5-én került sor Dr. v. Nagy József István, kutatóbiológus előadására, aki  támogatója és f...