Az élet-étterem

Olyan az élet,

Mint egy tányér a kifőzdében.

Mindenki maga dönti el,

Mit tesz rá, és mit nem.

 

Van, kinek kis tányér jut,

S van, kinek óriás,

Mégis csak egy dolog fontos,

Az étel, semmi más.

 

És a kínálat?

Mi szem, szájnak ingere.

Köretek és fűszerek,

Fogásokkal, ízekkel tele.

 

És van, ki csak ízetlen rizst rágcsál,

Van, ki habzsolja a málnát,

Van, ki tömi a száját,

De van, ki csak csorgatja a nyálát.

 

Mindent elkér,

Mindent kikér,

Igen, ez a valaki látszólag habzsol,

De közben csak ízetlen dolgokat majszol.

 

Márpedig ízek nélkül élni az életet,

Pont olyan, mintha nem lenne szeretet.

Alapból az élet íztelen,

Csak akkor jó, ha van mi bele ízt vigyen.

Ha van szeretet, mi édes,

S van bánat, mi sós,

Van harag, mi csípős,

S van hála, mi jó.

 

Hiába van szegény és gazdag,

Az egyik boldog társaival,

Közben a másik,

Egyedül nyammog és hallgat.

 

S ki csak keveset, de jót evett,

Elégedetten elmehet,

Ki csomó íztelent majszolt,

Nem távozik, csak hajszol.

Kinek életében sok az érzelem,

Annak étele sohasem íztelen.

Ki mind ennek van híján,

Az nem eszik csak mindent kíván.

 

S távozáskor csak egy kérdés marad,

Ki tudja,

Mit tudni nem lehet,

Hogy lehet jól élni az életet?

 

  Máthé Martin