A konyhás néni díjnyertes macskái

  Ebben az interjúban Ibolya néni volt az alanyunk, aki az egyik konyhás néni a menzán. Minden egyes nap várja a gyerekeket a pult mögött, és adja az ételt a farkaséhes diákoknak. Innen jött a kérdés, hogy vajon milyen lehet az élet konyhás néniként? És mi történik a rejtélyes hátsó részén az ebédlőnek? Ezek miatt gondoltuk, hogy egy érdekes interjút tudnánk készíteni Ibolya nénivel. Hiszen itt és most kajáról van szó, ami mindenkinek fontos, nem?

K. A.: Mióta dolgozik az iskolánál? 

I.: A tizenkettedik évet taposom itt. Hát azóta nagyon sok diák végzett, és szeretek itt dolgozni nagyon.  

K. A.: Esetleg történt valami érdekesebb az itteni munkája során, amit szívesen megosztana velünk? 

I.: Hát, nem nagyon. Annyi érdekes volt, hogy a covid előtt volt egy osztályban egy lány, aki hívott engem, hogy menjek el velük osztálykirándulásra. És hát bejött a vírus és semmi nem lett belőle.  

Sz. L.: Pedig aranyos gesztus volt, és biztos vagyok benne, hogy hatalmas kaland lett volna. Mikor kel fel, hogy beérjen, és egyáltalán mikor kezdődik a munkaideje? Önök reggeltől itt vannak, vagy csak az ebédidőre jönnek be?  

I.: Itt vagyunk reggeltől, nyolcra járunk, és három óráig van ebéd. Szóval nyolcra jövünk, akkor takarítunk, és az ebéd tíz órakor jön, negyed tizenkettőkor már jönnek ebédelni. A felkelés pedig mindig változik, mert van egy másik munkahelyem is. Ma öt órakor keltem, egyébként öt-hat óra között kelek. De hogyha a másik helyen dolgozom minden másnap, akkor ott hat órakor végzek reggel. Egy általános iskolában biztonsági őr vagyok.  

Sz. L.: És bírja az esti műszakot? 
I.: Én bírom, én mindent bírok. Edzett vagyok. És akkor még van egy alapítványunk is. Aki rákos betegségen átesett, mint én is, alapítottunk egy klubot, egy táncklubot, csak az a covid miatt most szünetel, mert beteg lett a vezetőnk. Közösen. négyen alapítottuk, és hetente kétszer volt táncóra, és volt sok fellépésünk, meg minden évben rendezvényt csináltunk, de az ugye elmaradt ebben a két évben.  

Sz. L.: Milyen fajta táncot tanítanak?  

I.: Mindenfélét, hastánctól kezdve cigánytáncig mindent.  

Sz. L.: Akkor a diákok nem csak ebédet kaphatnának, hanem táncórákat is!

K. A.: És a maradékkal mi történik?

I.: A maradékot sajnos ki kell dobnunk, nem lehet tárolni semmit.  

Sz. L.: Ezek szerint a diákoknak érdemes megenniük mindent.

I.: Érdemes, de hát nagyon sokan nem eszik meg. Meg hát nem is mindig olyan jó a kaja.  

Sz. L.: Amikor ünnepek vannak, nekem nagyon tetszenek a dekorációk, és nagyon kreatív ötletnek tartom, mert ugye általában itt nagy a sor… 

I.: Igen, nagy a sor, kint áll az ajtón kívül.  

Sz. L.: És ez a díszítés az Önök ötlete volt?  

I.: Igen.  

Sz. L.: Nagyon tetszik.  

I.: Köszönjük szépen.  

K. A.: És ha lehetne beleszólása, akkor a diákoknak milyen menüt állítana össze?  

I.: Rántott húst mindenképpen, milánóit és hát ilyesmit, amit szeretnek, én olyat adnék nekik, amit meg is esznek. Például a sajtos tészta, abból mindig olyan keveset küldenek, én pedig mindenkinek adnék repetát.  

Sz. L.: Ha adódik lehetőség, szokott főzni otthon?  

I.: Igen, ha van időm.

Sz. L.: És mik a kedvenc desszertjei? 

I.: A mákos rétes, túrókrémtorták, ilyesmik.

K. A.: Az tény, hogy nagyon sok diák ebédel. Melyik szünetben jönnek kevesebben?

I.: Háromnegyed háromkor.  

Sz. L.: Tudna tanácsot adni azoknak, akik nem eszik meg az ebédet? 

I.: Hát, szoktuk mondani, hogy finom. Sokan el se viszik a levest. Sokan megkérdezik, hogy milyen leves, mondom, nagyon finom, egyél. Rám néz, és jól van, akkor elviszem.  

K. A.: Megtudtuk, hogy Önnek vannak macskái.

I.: Igen, macskát is tenyésztek.  

K. A.: Erről tudna nekünk mesélni?  

I.: Igen, a nőstény Európa-bajnok. Most nem is tudom, mennyi macskám van. Húz, huszonegy, huszonkettő, nem tudom.  

Sz. L.: És milyen fajtájúak?  

I.: Maine Coon. Az amerikai Maine államból származnak. Nagyon felkapott Magyarországon, sok tenyésztő is van már. Most azt hiszem, hét nőstényem van, három kandúr, meg született két alom, az egyikben négyen, a másikban nyolcan voltak, egy meghalt sajnos.  

Sz. L.: És mesélte, hogy az egyik macskája díjnyertes. 

I.: Nem csak az egyik, sok. Egy nem, azt nem lehet kiállításra vinni, mert az fúj. Van egy nagy kandúrom, az hatalmas. Tíz kiló körül van, őt nem mertem elhozni, mert kiszámíthatatlan, szeret odaharapni. Volt benne részem párszor, de senki mást nem harapott meg. Sok kiállításra el kell menni, meg van adva, hogy mennyitől kapják a diplomát. Ő most hat diplomával lett Európa-bajnok, de az mind különböző bírótól kell, hogy legyen.  

Sz. L.: És betanítja a cicákat?  

I.: Nem kell őket betanítani. Meg kell tanulni a fogást, hogy hogyan kell kifogni, de az is csak akkor kell, ha összevetés van egy kiállításon, amikor ugyanabból a kategóriából több macska van, akkor a bíró összeveti őket. Ha van három, abból csak egy kapja meg a címet.  

K. A.: Esetleg van valami más hobbija, amit szeret csinálni ezen kívül? 

I.: Ezen kívül már annyira tele van a napom, hogy hobbim már nem nagyon van. Keresztrejtvényt szeretek fejteni, és a török sorozatokat nézni.  

K. A.: Ha egy lakatlan szigetre kerülne, mi az a három dolog, amit magával vinne?

I.: Macskát biztosan. Lehet, hogy három macskát. Van egy unokám is, őt is elvinném.  

Sz. L.:  Azt hiszem, biztosan nem unatkozna a szigeten. 

  Megismerhettük magát Ibolya nénit, a szenvedélyét és még sok mást. Kiderült, hogy szeretett konyhás nénink egy igazi egyéniség, imád főzni, imádja az állatokat. Érdemes volt elbeszélgetni vele, mert megismerhettük, és most már bátran állíthatjuk, hogy egy kedves, jószívű és vidám ember. Ha még részeletesebben érdekelnek a témák, akkor nyugodtan menj oda hozzá, és kérdezd meg! Abban biztosak vagyunk, hogy boldogan fog válaszolni a kérdéseidre.

Szabó Lili, Kenéz Anna, Ollai Eszter