A bizalom szirmai

A virágok szirmai,

Mint az ember bizalma,

Szükségesek,

De könnyen lehullnak.

Ha a virág gondos kezekbe kerül,

Locsolják, kap fényből is eleget,

Újabb szirmokat bontogat,

S megannyi levelet.

De ha a növény durva kézbe kerül,

Ápolása feledésbe merül,

Az érdes, kemény kezet sokáig nem bírja,

Színes szirmait sorban ledobja.

S midőn szirmai lehullanak,

Csúf lesz, s egyedül marad,

Boldogsága tovaszáll,

Így lesz szomorú virágszál.

És a virág, mit a földből kitép a szél,

Szirmaival együtt még tovább él,

De a másik, minek nincs több szirma,

Lesz magányos míg el nem hervad.

Mindegy, hogy virág,

Vagy érdes, kemény fa,

Legbelül ugyanúgy él a vágy,

A szirmokra, levelekre, bizalomra.

  Máthé Martin