A virágok szirmai,
Mint az ember bizalma,
Szükségesek,
De könnyen lehullnak.
Ha a virág gondos kezekbe kerül,
Locsolják, kap fényből is eleget,
Újabb szirmokat bontogat,
S megannyi levelet.
De ha a növény durva kézbe kerül,
Ápolása feledésbe merül,
Az érdes, kemény kezet sokáig nem bírja,
Színes szirmait sorban ledobja.
S midőn szirmai lehullanak,
Csúf lesz, s egyedül marad,
Boldogsága tovaszáll,
Így lesz szomorú virágszál.
És a virág, mit a földből kitép a szél,
Szirmaival együtt még tovább él,
De a másik, minek nincs több szirma,
Lesz magányos míg el nem hervad.
Mindegy, hogy virág,
Vagy érdes, kemény fa,
Legbelül ugyanúgy él a vágy,
A szirmokra, levelekre, bizalomra.
Máthé Martin
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése