Kezdhetném az elején
De az idő fogytán, és a türelem sem lazsál
Oly sok időt vettél el
Tőlem, tőled, magunktól
El is engedhetnélek, de nem tudlak
Elhúz a vágy, az emlék
És már nem látom a kiutat.
Az alagút hosszú, de nincs fény
Magam ellen játszok sakkot
Amiben nincs király
És a nép is kihalt már
Okolhatnám magamat, de minek
Amikor a düh kifut és a lelkem kiszáll
Egy üres test mire megy már?
Lelkem morajló tengere
És moshatod a kezedet
Megérintettél, és már fáj
Kezed sistergő helye
Oly édes vagy, de elszállt
Önmagaddal oly sokat foglalkoztál
És mindenki halott már
Csak te maradtál
Aki mindig csak a tűzre gondol
Sajnálom, hogy sajátod még nem égett ki
Nem akarlak összetörni, de már darabokra hullott,
Én, te és az a doboz
Akivel annyit foglalkoztál
Elfelejtettél engem már
És én is elfeledlek ezután
Szerettél, de mégsem,
Lehet, hogy az őszinteség ártalmas
De már a fájdalom úgyis hatalmas
Tompa Boglárka
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése