Nagy Tamás (11.A)
Címkék
2022. szeptember 28., szerda
Gólyatábor (2022)
2022. szeptember 26., hétfő
Urbango program
Az osztályunk, a 7.T szeptember 23-án, pénteken az Urbango keretein belül csoportprogramon vett részt, amit a Városligetben rendeztek. A két és fél órás elfoglaltság – egyfajta kincskeresés – legfőbb célja a csapatmunka és a nyomozói készségek fejlesztése volt, eközben természetesen egy kellemes délelőttöt töltött együtt az osztályunk.Pénteken éppen hogy elkezdődött a harmadik óra, az osztályunk már készen állt az indulásra a Városligetbe. Négy 7-8 fős csapatba voltunk beosztva, amely mindegyikének volt egy tanár segítője, aki a játék folyamán segítette (és fegyelmezte) a csoportot. Egy csapatban mindenkinek megvolt a feladata a “szerepe” szerint, ezeket mi magunk osztottuk be egymás közt, így egymásra voltunk utalva, garantálva a csoportmunkát. Mindenki kapott egy vizes tetoválást, ami a szerepeinket jelképezte. Az alábbiak voltak a szerepek:
Városismereti séta
Kedves Rákóczisok!
A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) városismereti sétát szervez iskolánk diákjai (9-12. osztály) részére a Rákóczi környezetében. Építészet iránt érdeklődők és kíváncsi, nyitott tanulók részvételére számítunk szeptember 28-án, szerdán 14 órától. Olyanok is csatlakozhatnak, akik a program többi részében nem tudnak részt venni. A program kb. 60 perces, gyülekező a bejáratnál!😊
Fábián Nikolett tanárnő (szervező)
2022. szeptember 24., szombat
Vízitúra élménybeszámoló
Idén második alkalommal is meg tudtuk rendezni a Rákóczis
vízitúrát, most a Mosoni-Dunán eveztünk, a kísérőink Párdányi Borbála, Vámos
Krisztina és Lehel voltak. A kalandok már a Keletiben kezdődtek, ugyanis
vágányzár és egy baleset miatt az ország egyharmadában nem rendesen közlekedtek
a vonatok, úgyhogy az útvonal: metróval Kelenföld, vonattal Biatorbágy,
vonatpótló busszal Herceghalom, vonattal Bicske, vonattal Hegyeshalom, vonattal
Rajka (ha jól emlékszem). Ezután átsétáltunk Rajkán, egy csendes kisvárosnak
látszott átlagos épületekkel, csak egy ház lógott ki a sorból, a várostól odébb
feküdt. 2 méter magas, vastag betonkerítése volt kamerákkal, medencével és 3
terepjáróval az udvaron, érdekes volt.
A csoport Győrben
Miután valahogy megérkeztünk, elfoglaltuk a tábort, katonai
sátrakban aludtunk, majd próbaevezést tartottunk, hogy kitaláljuk a megfelelő
ülésrendet a kenukban, ez nem volt egyszerű, de a harmadik napra nagyjából
sikerült. A kenukban hátul ül a kormányos, aki irányít és figyel az
egyensúlyra, elöl ül a vezérevezős, az ő tempójában kell mindenkinek eveznie
(mint kiderült, ez sem egyszerű feladat). Utána fát gyűjtöttünk az esti
tábortűzhöz, ami ugyanis elengedhetetlen a táborhoz.
Eközben rendőrök elkezdték megállítani az autókat a tábor
melletti úton, ekkor már gyanakodtunk, hogy valami történik. Később megjelent a
TEK is, 28 TEK-es autót számoltunk. Reggel 7 felé még egy robbantást is
hallottunk. A helyiek azt mondták, hogy egy szlovák bérgyilkos lakott a
betonkerítéses házban, aki korábban a városban lakott, és a szomszédjának a
postaládájába egy töltényt tett figyelmeztetésként, meg lerobbantotta a házának
a tetejét. Mindenképpen izgalmasan indult a tábor, nem sokan mondhatják el
magukról, hogy a szomszédjukból a TEK-esek vittek el valakit.
Vacsora után megérkezett a táborba egy kutya, de nem egyedül
jött. Mario hozta, aki egy nagyon furcsa háromkerekű szerkezettel érkezett a
kempingbe. Vele hamar komolyabbra fordultak a témák, ugyanis kiderült róla,
hogy Németországból jött és világszerte fákat ültet öngyilkosságok elkövetése
után, és az áldozatok családjainak segít. Ő is megpróbált végezni magával, de
visszahozták, úgyhogy azóta gyalog járja a világot, és felhívja az emberek
figyelmét erre a problémára. Az útja során minden nap készít egy videót,
ezekben a videókban említ meg minket[i].
Este rendkívül hideg volt, egyeseknek megérte elég ruhát hozni a négyrétegű
öltözködéshez a hálózsák mellett.
Másnap átmentünk egy holtágfélébe, ott gyakoroltuk tovább az
evezést, a kormányosok pedig a kormányzást. Ekkor elmehettünk boltba is, ami,
mint tudjuk, a tábortűzön kívül a másik elengedhetetlen program a táborban.
Megvásároltuk a legszükségesebb dolgokat: szalonnát, rágcsát, üdítőt és egy kis
pillecukrot is, 6 zacskóval. Vacsora után ismét tábortűz, már Mario nélkül, ő reggel továbbindult Ausztriába. Úgyhogy magunk
voltunk, sütögettünk, zenét hallgattunk, beszélgettünk, este ismét nagyon hideg
volt.
![]() |
| Borulás csak kajakkal történt az ilyen akciók közben (Ő a túravezető, neki sikerült a hajón maradnia, amikor mi próbálkoztunk, akkor fürdött meg valaki) |
Aztán Mosonmagyaróvárra mentünk, a kempingben volt két macska, az egyik tudott egeret fogni, a másik meg csak volt. A hely tulajdonosa Rudi bácsi, ő maga a kemping, ha bármi kellett, hozzá fordultunk és megoldotta. De ehhez először összebarátkoztunk vele, a túravezetőnk azt javasolta, hogy vegyünk egy sört Rudi bácsinak a barátkozás előremozdítása érdekében. Ezt természetesen megtettük. Így adott fát a tábortűzhöz, de megkérdezte, hogy mire kell nekünk annyi fa, erdőtüzet szeretnénk? Mondtuk, hogy természetesen igen. Tőle kaptunk nyársakat meg tárcsát is, ezeket először el kellett mosni. Miután 25 percig sikáltuk a mosogatószerrel, a túravezető elmondta, hogy ő hogyan szokott "mosogatni": a tárcsát beteszi a folyóba, majd a parkolóból sóderrel dörzsöli, szóval így mostuk el a tárcsát, a tisztasága egy magyar kórházéval vetekedett. Az esti tábortüzezés hamar úgy nézett ki, mint Gordon Ramsay – A pokol konyhája legújabb epizódja, 3-5 főszakács volt egyszerre a tűz körül, és próbáltak valami értelmezhető ételt elkészíteni. Csináltunk főt tojást, tojásrántottát, a tükörtojás annyira nem sikerült, de a főfogás nyilvánvalóan a Lehel Burger volt. Ez úgy készül, hogy a zsömléket először szalonnazsírban kisütjük, majd teszünk bele szalonnát, virslit, majd paprikát ugyanúgy zsírban kisütve (az eredeti Lehel Burgert sajnos vagy nem sajnos nem kóstoltam meg, mivel már a zsírban sült zsemle is sok volt nekem).
Másnap a kenukkal mentünk egy kört a város körül, ez nagyon érdekes volt, főleg a kenucsúszdák. Nem olvastad félre, léteznek kenucsúszdák, ezek betonból vannak kiépítve, 5-10 méter hosszúak, és le lehet rajtuk menni a kenuval, utána viszont erőteljes hátraevezés javasolt, ha nem szeretnénk arccal tompítani az esést a végén lévő betonfalon. A városban megálltunk fagyizni egy kávézóban, jó volt a hely, csak az áraikból 2 Teslát fel lehetne küldeni a Vénuszra és vissza. Miután visszaértünk a szállásra, ismét bolt, tábortűz. A fához kitaláltuk, hogy raklapokat fogunk felaprítani, ehhez a túravezetőtől kaptunk egy baltát és egy fűrészt. Hamar beláttuk, hogy a balta nem úgy működik, mint az amerikai filmekben, hogy kettőt csapunk valahova és már szét is esik, inkább 10 ütés egy 2 centis lyukat eredményez, meg egy nagy sebet a kezeden. A fűrész már jobban megfelelt a feladatnak. Az esti extrém hideg mérséklődött, az esti extrém témák viszont nem, ezt tovább ne is taglaljuk. Este kaptunk egy még egy vihart is, de a sátor bírta, érdekes volt, hogy amikor az esőben kint felejtett szalonnáért valakit kiküldtünk. Ő látott rohanni egy teljesen meztelen csávót a kempingben, de nem derült ki, hogy ki volt az. És még el sem jutottunk Novákpusztára.

A nyárs méretét megfelelően kell megválasztani
Következő nap eleveztünk volna Novákpusztára, de néhányan mindenfelé elszórták az evezőjüket meg a mentőmellényüket, úgyhogy nagyon súlyos árfolyamon 40 fekvő vagy felülésért kaphatták vissza. A novákpusztai hely története: egy holland hippi házaspár elment kempingezni egy napra, majd kitalálták, hogy maradnak egy hétre, majd megvették az egész kempinget. Utána a haverjaik is idejöttek és vettek egy szigetet, az lett Taka Tuka Island (ez nem jelent semmit csak jól hangzik), építettek egy világítótornyot, fúrtak egy kutat, és tartottak egy feszivált, ezt az egészet egy GoGetFunding kampánnyal fizették. Mi csak a kempingbe mentünk, de ott is akadtak kalandok bőven. Először kipróbáltuk a majomhintát, az egy olyan dolog, amibe bele lehet kapaszkodni, és ellendülni a vízbe. Utána a kapaszkodó lóg a víz fölött, ezért egy 3 méteres bambuszrúddal nyúltunk érte. Mivel a hippik vegetáriánusok, valaki rögtön mellettük nyitott egy helyet, ahol a piaci rést kihasználva extra húsos ételeket lehet enni, nagyon finom volt a 4 húsos pizza. Ezután elmentünk a leghosszabb bolttúrára, egy laza 40 perces séta volt, csak oda. Mi viszont nem boltba mentünk, hanem megnéztük a lézervágót, hiszen itt az is van. Ez egyébként érthető, mivel lézervágó nélkül nem lehet élni (3D nyomtató csak otthon volt a helyi főnöknek), éppen egy WC táblát készített, amikor odaértünk, de sajnos valami probléma volt a lencsével, úgyhogy nem tudta befejezni. Az esti tűzrakáshoz meg kellett keresni a hely főnökét, akit a bundesliga-hajról lehet felismerni, viszont mások is voltak a kempingben, úgyhogy nem maradt tűzrakóhely, de a hippik, akik tényleg nagyon jó arcok, azt is megoldották nekünk, kaptunk ugyanis egy kerti konyhát gázégővel, azon is nagyon kaotikus körülmények között tudtunk nagyon finom hamburgert készíteni, kaptunk egy kevés olajat, úgyhogy mindent abban sütöttünk.
Novákpuszta után Dunaszeg felé vettük az irányt, ott az első
próbetétel az volt, hogy a hajókat át kellett vinni egy gáton. Ez még
kerekkekkel sem egyszerű feladat, de több csoportnak sikerült kézben átvinni a
csónakokat. Itt eljutottunk a tábor legutolsó tábortüzéhez, amihez a fát a
közeli erdőből kellett gyűjteni. Viszont az összes ilyen csoportnak itt volt az
utolsó éjszakája, és mindenkinél volt tábortűz, úgyhogy az erdőben megfelelő
fát találni is nagy feladat volt, de sikerült. Az utolsó esti sütögetés közben
beszélgettünk, vicceket meséltünk.
Reggel utoljára vízre tettük a csónakokat, Győr volt a cél,
ott a vízitelepen kiraktuk a hajókat és gyalog bejártunk a belvárost. Mivel
vasárnap volt, majdnem minden be volt zárva, de végül találtunk egy fagyizót,
ami nyitva volt. A hazafele vonatút sokkal gyorsabbnak érződött, mint az
odavezető út, de lehet, hogy ez azért volt, mert egy óra alatt megtettük az
odafelé hétórás utat.
Ez a cikk is olyan hamar véget ért, mint maga a tábor, a
lényeg, hogy mindenki nagyon jól érezte magát és rengeteg új élménnyel
gazdagodtunk. Remélem, sikerült egy kis ízelítőt adnom a tábor hangulatából,
bár így is sokmindent ki kellet hagynom, mint a 150 Ft-os, CBA-s kóla ízű
szénsavas üdítőitalt, meg a hajlakkal fülbemászóirtást, vagy hogy miként
jutottunk el hajnali egykor a bolygóművekhez, meg egyebeket, amiket csak azok
tudnak, akik eljöttek a táborba. Bízom benne, hogy felkeltettem az olvasók
érdeklődését a tábor iránt, és jövőre is ilyen jó hangulatban tudjuk megtartani
ismét.
Halmos Balázs
![]() |
| Az útvonal |
[i] Mario
vlogja, a tábor idejéből (angol):
·
Day 402, Hello Hungary. Online:
https://www.youtube.com/watch?v=q-v4szy6gB4&ab_channel=TreesofMemory
- 2022. 07. 19.
·
day 403 on the road of the death. Online: https://www.youtube.com/watch?v=jxZIAz_91IY&ab_channel=TreesofMemory
- 2022. 07. 19.
Vízitúra a Mosoni-Dunán
A júliusi kenutúra volt az idei nyár egyik legjobb programja. Annak ellenére, hogy kicsit izgultam az indulás előtt, egyáltalán nem bántam meg, hogy gólyaként csatlakoztam a Rákóczis túrához. Bár már többször kenuztam, először voltam kormányos. Először csillogtattam meg konyhaművészetemet is, de remélem, nem utoljára. Remek embereket ismertem meg, megyek jövőre is.
Pap Ákos (9.B)
2022. szeptember 20., kedd
Beszélgetés Suri Zoltánnal, az iskola nyugdíjba vonult gondnokával
Suri Zoltánt minden tanár és diák ismeri. Vagyis majdnem mindegyik, az idei gólyákat leszámítva. Suri Zoltánnál jobban pedig senki sem ismerte a Rákóczi épületét, hiszen 17 éven keresztül a jelenlegi iskolaépület karbantartásáért felelt. Abból az alkalomból beszélgettünk vele, hogy idén júniusban ment nyugdíjba.
Hogyan került a Rákócziba?
Pontosan emlékszem, 1992. február 18-án volt. A kőbányai Orion (televízió)gyárban dolgoztam akkoriban. Rábukkantam egy újsághirdetésre, és technikusként kerültem a gimnáziumba. Egy kis idő után, azt hiszem 1994-ben, amikor az akkori gondnok összeveszett az igazgatóval, és távozott az állásából, a gimnázium gondnoka lettem.
Milyen állapotok fogadták akkor?
Meglehetősen
kaotikus. Emlékszem egy tűzvédelmi ellenőrzésre, amikor a tűzoltóval felmentünk
az iskola padlására. Tele volt oda hányt poros, sérült osztálytablókkal, a
tűzoltó kis híján hanyatt esett megdöbbenésében. A tablók közül idővel sok
megsemmisült.
Melyek voltak egy átlagos tanév különösen
nehéz időszakai?
Az évnyitó, a ballagás és az évzáró. Különösen a régi épületben (2005 előtt), amikor lift nélkül kellett mindent felcipelni a salakos iskolaudvarra. Egy ideig az átköltözés után is az udvaron folytak ezek a rendezvények, és az állandó bizonytalanság, hogy lesz-e eső vagy sem, bizony elég idegőrlő volt. Az év vége, az érettségi időszaka is sűrű volt, ráadásul akkorra már mindenki elfáradt, többet idegeskedett.
Mi egy iskolagondnok feladata nyáron,
amikor nincs gyerek az épületben?
A bejövő
osztályok termeit ki kell festeni, a diákszekrényeket ki kell pofozni (ez
sokszor nem nagyon látszik meg), a zárakat egytől egyig végig próbálni, hogy
működnek-e. A függönyöket kitisztíttatjuk, néhány helyiségben vakszolunk, és ha
marad idő, akkor a termekben a padok meglazult csavarjait is meghúzzuk,
leszedjük a lejövő padszegélyeket. Nem unatkozunk.
Van-e emléke egy-egy diákról?
Megmondom
őszintén, főleg azokról, akikkel valamilyen probléma volt. Amelyik úgy
szétrúgta a szekrényét, hogy nem lehetett vele mit csinálni, vagy aki
összetörte az egyik padot a teremben. Nem olcsó mulatságról van egyébként szó:
a szekrényeket blokkban lehet venni, egy négyes blokk jelenleg kb. 170 000 Ft.
Egy hármas pad tetőlapja is több mint 10 000 Ft.
A feladatköréből fakadóan gyakran a rend
őreivel is együtt kellett működnie.
Igen,
mondhatom, hogy rendszeresen találkoztam a rendőrség képviselőivel. Ha egy-egy
magasabb rangú látogatónk volt, miniszterelnök, miniszter vagy államfő, mindig
kikérdeztek, bejártuk együtt az épületet. A nagy érettségik előtt is szokás
volt, hogy hajnalban megjelentek, és átvizsgálták az épületet, hogy nincs-e benne
bomba. A kilencvenes évek közepén egyébként rendszeresek voltak a bombariadók,
és mindig jöttek a tűzszerészek. Erről eszembejutott egy mulatságos történet,
amit akkor azért nem annak éltünk meg. Két kutyás csapat is kijött, és nem
tudtak egymásról. Az egyik járőr a tanáriban elrejtett egy robbanóanyag
tesztelésre használt anyagot, és erről nem tudott a másik csapat, aminek az
egyik kutyája felfedezte. Volt nagy riadalom, izgalom, amíg ki nem derült,
miről is van szó.
Vannak az épületnek rejtett zugai?
Nem sok. Két
irattár, az egyik az elsőn, a másik a földszinten, a negyedik emeleti gépészet,
és a kazánház. Meg egy-két apró raktárhelyiség. Érdekes még, hogy az aulában és
a menzán padlófűtés van.
Hány diákszekrény van az iskolában?
414
Hány kulcs van a kulcscsomóján?
Várjunk,
megszámolom… Pont negyven, és mindegyikről tudom, mit nyit!
Hány igazgató alatt dolgozott gondnokként?
Négy.
Mi a hobbija?
Kertészkedés,
borászat-szőlészet.
Mi a kedvenc étele?
Hát… Talán a
lecsó.
Mivel fognak telni a nyugdíjas évei?
Szeretnék sokat
olvasni, érdekelnek a történelem titkai, és persze sok időt szeretnék tölteni a
kis kertemben.
Hortobágyi Péter
2022. szeptember 18., vasárnap
2022. szeptember 15., csütörtök
Máltai utazás
Június végén az osztállyal Máltára repültünk! Rengeteg programban volt részünk, amelyek mind nagyon élvezetesek voltak, az elején egy kis kavarodás ellenére is. Többek között ellátogattunk Vallettába is, ahol volt sok szabadidőnk, így kényelmesen sétálhattunk és nézelődhettünk, vagy akár éttermekbe is beülhettünk. A sok program mellett iskolába is mentünk tanulni, ahol a legtöbben szimpatikusak és befogadóak voltak. Ez egy olyan kirándulás volt, amire mindegyikünk sokáig emlékezni fog!
A 9.C osztály
2022. június 7., kedd
Pierre Boulle: A majmok bolygója
Sziasztok megint! Ti el szoktatok gondolkodni azon, vajon mi lehet a fejünk fölött? Szoktatok egy nyári estén felnézni a csillagos égre, és érezni a remegést a gyomrotokban a világegyetemben rejtőző lehetőségek végtelenségétől? Beleszédülni a kérdések szintén végtelennek látszó sorába, ami feltolul a fejetekben? Vagy szerettek felnézni a csillagokra, és csöndben gondolkozni?
Ulysse Mérou egy újságíró, akit tűrhető sakkozási képességei miatt választott magának társául Antelle professzor a merész utazásra, aminek célja a világűr egy távoli pontja, a Betelgeuze nevű csillag. A tudós reméli, hogy a távoli naprendszerben egy, a hazaitól teljesen elütő világra találhatnak.
Amikor azonban a kétéves utazás után újból szilárd talajon állhatnak, a sajátjukéra szinte félelmetesen hasonlító világot találnak. Az űrhajójukból még civilizált városokat is észrevesznek. De nem tart sokáig, amíg számukra is kiderül, hogy valami bizarr apróság máshogy történhetett ezen a bolygón az evolúció során, számukra mindent megváltoztatva.
Nem egy túl nagy elköteleződés, könnyen olvasható, lapjai bizarr és fantáziadús ötletekkel vannak tele, azonban a tudományos-fantasztikus könyvek skáláján közelebb áll az utóbbihoz, így hogyha fontos neked a realitás az előbbi terén, figyelmeztetve légy.
Egy ember naplójának végfejezete
Mi az a végtelen sötétség, mi ott gomolyog ezen falu felett? Mi az, mi minden nap elteltével egy életet követel magának? Mi az, mi után én is idejöttem? Én még azóta sem tudom a válaszokat, mióta mit sem sejtvén, pusztán kíváncsiságból, a más utáni vágyódásomból idekerültem. Miért nem megyek el? Egyszerűen már nem vagyok képes rá. Abban a pillanatban, amikor betettem ide a lábam, egy számomra ismeretlen érzés uralkodott el rajtam, csakúgy megmagyarázhatatlan, mint a katasztrófaesetek ebben a felettébb nem átlagos faluban.
Az emberek észre sem veszik, mi történik körülöttük, úgy élik az életüket, bár minden este eltűnik egyikük. Hiába kérdeztem tőlük, mi tehette, ők egytől egyig csak vállrendítve azt felelték, hogy ennek így kellett történnie, és ebben nincs semmi különös. Kívülállóként idegennek érzem magam ezen a helyen, s bár hiába próbálok nyomozni ezután a lény után, nem jutok egyről a kettőre, helyette úgy érzem, kezdem elveszíteni önmagam, mintha ez a hely teljesen magába akarna szippantani.
A sötétség, ami erre a falura telepedett, kezd átlagossá válni. A szemem hozzászokott a végtelen magasságokba nyúló sziklaszirtek látványához, és a kis település peremén elhelyezkedő szakadék sem aggasztja már a lelkem, aminek az alja az örök sötétségbe veszett.
Éppen az én drága új otthonom felé tartottam, a fából épült, omladozó kis vityilló meglepetésemre nem bizonyult olyan hűvösnek, mint vártam ezen a zord és hideg nyáron. Éppen be akartam menni az ajtón, aminek a zárja és kilincse hiányzott, amikor hirtelen valaki megszólalt a hátam mögött.
– Tízen – mondta a férfi a maga rekedtes hangján, de mielőtt megfordultam, már eltűnt.
Tízen. Tízen maradtunk. Legkésőbb tíz nap múlva engem is utolér a végzetem. Pár héttel ezelőtt egy ilyen hír hallatán pánikba estem volna, de most már mindennek nem lenne értelme. Kinyitottam a házam ajtaját, és mit sem törődve a lépteim alatt nyikorgó fa zajával levettetem meleg szőrmekabátomat, amit az itteniektől kaptam üdvözlőajándéknak, és a házban lévő egyetlen bútorra, a kanapéra dobtam, amit egyben az ágyamkét tartottam fenn.
Nem kellett sokat aludnom, hogy eljöjjön a következő nap, sosem tudhattam, mikor jön el az én időm, hogy átlépjek a túlvilág kapuján, sosem tudhattam, mikor láthatom életem végének közeledtét.
Kimentem az utcára, amit kopár fatörzsek díszítettek. Nem kellett sokat keresnem a következő áldozatot, épp mikor a falu egyetlen étkezőjéhez tartottam, láttam, hogy a nő teste, aki ezt a helyet fenntartotta, ott hever a földút közepén, esetlenül és kifehéredetten. Arca beesett, mint az összes többi halottnak. Ha előtte nem láttam volna már egy tucat elhunytat, mint ő, akkor most elborzadtam volna, talán sírtam volna, de már arra sem emlékszem, milyen volt az első itt töltött napom, és milyen volt az első lélektelen testet megpillantani.
Kikerülve a testet tovább haladtam az étkező felé, ami ugyancsak fából épült, mint az összes többi ház. Bent az életben maradt másik nyolc ember már a reggelijét fogyasztotta. Csatlakoztam hozzájuk, és folytattam értelmetlen életem.
A további nyolc nap egymás után eltelt, és világossá vált számomra, hogy én vagyok az utolsó. Nem volt már több ember, akibe véletlenül belefutottam volna az utcán, vagy aki a napi étel elkészítésével foglalkozott volna, szóval ezzel elütöttem az egész napom, közben már rég az estén járt az eszem.
Tudtam, hogy közeleg a vég, és ma este minden véget ér, az egész település felejtésbe vész, és ha esetleg valaki véletlenül betérne valaha is ebbe a faluba, ő is ugyanerre a sorsra fog jutni, mint mi, mint én.
Az este hamar leszállt, kimentem a falu szélén elhelyezkedő szakadékhoz, és vártam a véget. Mintha a távolból egy kattanást hallottam volna, egy számomra eddig láthatatlan templom órája éjfélt ütött. A világ mintha kitárult volna a szemeim elé, a házak zöldes-kékes fényben kezdtek fényleni, a föld alattam vörösesen izzani kezdet, és valami kilépett a fényre. Alakja nem volt állandó, sötétség áramlott keresztül az egész testén. Egyre közelebb jött hozzám, csak úgy siklott a levegőben.
Mikor már szinte egy karnyújtásnyira volt tőlem, hirtelen az elmém felszabadult az eddig rátelepedő sötétségtől. Nem akaratam meghalni, el akartam futni, de már nem lett volna esélyem elmenekülni. Hátrálni szerettem volna, de a szakadék peremét simogatta már a lábam.
Rám tört minden félelem, szomorúság, gyász, sóvárgás az élet iránt. Nem tudtam féken tartani az érzéseimet. A könnyem kicsordult, mikor egy utolsó kiáltást kieresztettem, és hátravetettem magamat a végtelen sötétségbe.
Csak zuhantam lefelé, talán órákig tartott, vagy csak percekig, hogy a sötétség teljesen körbevegyen, és lehunyjam végleg a szemem.
A bizalom szirmai
A virágok szirmai,
Mint az ember bizalma,
Szükségesek,
De könnyen lehullnak.
Ha a virág gondos kezekbe kerül,
Locsolják, kap fényből is eleget,
Újabb szirmokat bontogat,
S megannyi levelet.
De ha a növény durva kézbe kerül,
Ápolása feledésbe merül,
Az érdes, kemény kezet sokáig nem bírja,
Színes szirmait sorban ledobja.
S midőn szirmai lehullanak,
Csúf lesz, s egyedül marad,
Boldogsága tovaszáll,
Így lesz szomorú virágszál.
És a virág, mit a földből kitép a szél,
Szirmaival együtt még tovább él,
De a másik, minek nincs több szirma,
Lesz magányos míg el nem hervad.
Mindegy, hogy virág,
Vagy érdes, kemény fa,
Legbelül ugyanúgy él a vágy,
A szirmokra, levelekre, bizalomra.
Máthé Martin
Az élet-étterem
Olyan az élet,
Mint egy tányér a
kifőzdében.
Mindenki maga dönti el,
Mit tesz rá, és mit nem.
Van, kinek kis tányér
jut,
S van, kinek óriás,
Mégis csak egy dolog
fontos,
Az étel, semmi más.
És a kínálat?
Mi szem, szájnak ingere.
Köretek és fűszerek,
Fogásokkal, ízekkel tele.
És van, ki csak ízetlen
rizst rágcsál,
Van, ki habzsolja a
málnát,
Van, ki tömi a száját,
De van, ki csak csorgatja
a nyálát.
Mindent elkér,
Mindent kikér,
Igen, ez a valaki
látszólag habzsol,
De közben csak ízetlen
dolgokat majszol.
Márpedig ízek nélkül élni
az életet,
Pont olyan, mintha nem
lenne szeretet.
Alapból az élet íztelen,
Csak akkor jó, ha van mi
bele ízt vigyen.
Ha van szeretet, mi édes,
S van bánat, mi sós,
Van harag, mi csípős,
S van hála, mi jó.
Hiába van szegény és
gazdag,
Az egyik boldog
társaival,
Közben a másik,
Egyedül nyammog és
hallgat.
S ki csak keveset, de jót
evett,
Elégedetten elmehet,
Ki csomó íztelent
majszolt,
Nem távozik, csak
hajszol.
Kinek életében sok az
érzelem,
Annak étele sohasem
íztelen.
Ki mind ennek van híján,
Az nem eszik csak mindent
kíván.
S
távozáskor csak egy kérdés marad,
Ki
tudja,
Mit
tudni nem lehet,
Hogy
lehet jól élni az életet?
Máthé Martin
Lantossy-Jablonkay emléktábla avató a Rákócziban
A pályaorientációs témahét nyitányaként, november 5-én került sor Dr. v. Nagy József István, kutatóbiológus előadására, aki támogatója és f...
-
7.HR: Bosszúállók 7.NY: Toy Story 9.A: Harry Potter 9.B: Mamma mia 9.NY: Star Wars Össztánc: gólyatánc Videók: Kerekes Ábel 12.B...
-
Idén ismét Balatonfenyvesen tartottuk a rákóczis gólyatáborunkat augusztus végén. A tábort a gimnáziumi diákönkormányzat szervezte a bejöv...
-
December 5-én pénteken a mikulás megérkezett a Rákócziba is. Krampuszaival bejárta az osztályokat, és ajándékokat osztogatott. Az alábbi kép...






.png)









