Pierre Boulle: A majmok bolygója

  Sziasztok megint! Ti el szoktatok gondolkodni azon, vajon mi lehet a fejünk fölött? Szoktatok egy nyári estén felnézni a csillagos égre, és érezni a remegést a gyomrotokban a világegyetemben rejtőző lehetőségek végtelenségétől? Beleszédülni a kérdések szintén végtelennek látszó sorába, ami feltolul a fejetekben? Vagy szerettek felnézni a csillagokra, és csöndben gondolkozni? 

  Ulysse Mérou egy újságíró, akit tűrhető sakkozási képességei miatt választott magának társául Antelle professzor a merész utazásra, aminek célja a világűr egy távoli pontja, a Betelgeuze nevű csillag. A tudós reméli, hogy a távoli naprendszerben egy, a hazaitól teljesen elütő világra találhatnak. 

  Amikor azonban a kétéves utazás után újból szilárd talajon állhatnak, a sajátjukéra szinte félelmetesen hasonlító világot találnak. Az űrhajójukból még civilizált városokat is észrevesznek. De nem tart sokáig, amíg számukra is kiderül, hogy valami bizarr apróság máshogy történhetett ezen a bolygón az evolúció során, számukra mindent megváltoztatva. 

  Nem egy túl nagy elköteleződés, könnyen olvasható, lapjai bizarr és fantáziadús ötletekkel vannak tele, azonban a tudományos-fantasztikus könyvek skáláján közelebb áll az utóbbihoz, így hogyha fontos neked a realitás az előbbi terén, figyelmeztetve légy. 

  Bethlenfalvy Franciska

Egy ember naplójának végfejezete

  Mi az a végtelen sötétség, mi ott gomolyog ezen falu felett? Mi az, mi minden nap elteltével egy életet követel magának? Mi az, mi után én is idejöttem? Én még azóta sem tudom a válaszokat, mióta mit sem sejtvén, pusztán kíváncsiságból, a más utáni vágyódásomból idekerültem. Miért nem megyek el? Egyszerűen már nem vagyok képes rá. Abban a pillanatban, amikor betettem ide a lábam, egy számomra ismeretlen érzés uralkodott el rajtam, csakúgy megmagyarázhatatlan, mint a katasztrófaesetek ebben a felettébb nem átlagos faluban.

  Az emberek észre sem veszik, mi történik körülöttük, úgy élik az életüket, bár minden este eltűnik egyikük. Hiába kérdeztem tőlük, mi tehette, ők egytől egyig csak vállrendítve azt felelték, hogy ennek így kellett történnie, és ebben nincs semmi különös. Kívülállóként idegennek érzem magam ezen a helyen, s bár hiába próbálok nyomozni ezután a lény után, nem jutok egyről a kettőre, helyette úgy érzem, kezdem elveszíteni önmagam, mintha ez a hely teljesen magába akarna szippantani.

  A sötétség, ami erre a falura telepedett, kezd átlagossá válni. A szemem hozzászokott a végtelen magasságokba nyúló sziklaszirtek látványához, és a kis település peremén elhelyezkedő szakadék sem aggasztja már a lelkem, aminek az alja az örök sötétségbe veszett.

  Éppen az én drága új otthonom felé tartottam, a fából épült, omladozó kis vityilló meglepetésemre nem bizonyult olyan hűvösnek, mint vártam ezen a zord és hideg nyáron. Éppen be akartam menni az ajtón, aminek a zárja és kilincse hiányzott, amikor hirtelen valaki megszólalt a hátam mögött.

  – Tízen – mondta a férfi a maga rekedtes hangján, de mielőtt megfordultam, már eltűnt.

  Tízen. Tízen maradtunk. Legkésőbb tíz nap múlva engem is utolér a végzetem. Pár héttel ezelőtt egy ilyen hír hallatán pánikba estem volna, de most már mindennek nem lenne értelme. Kinyitottam a házam ajtaját, és mit sem törődve a lépteim alatt nyikorgó fa zajával levettetem meleg szőrmekabátomat, amit az itteniektől kaptam üdvözlőajándéknak, és a házban lévő egyetlen bútorra, a kanapéra dobtam, amit egyben az ágyamkét tartottam fenn.

  Nem kellett sokat aludnom, hogy eljöjjön a következő nap, sosem tudhattam, mikor jön el az én időm, hogy átlépjek a túlvilág kapuján, sosem tudhattam, mikor láthatom életem végének közeledtét.

 Kimentem az utcára, amit kopár fatörzsek díszítettek. Nem kellett sokat keresnem a következő áldozatot, épp mikor a falu egyetlen étkezőjéhez tartottam, láttam, hogy a nő teste, aki ezt a helyet fenntartotta, ott hever a földút közepén, esetlenül és kifehéredetten. Arca beesett, mint az összes többi halottnak. Ha előtte nem láttam volna már egy tucat elhunytat, mint ő, akkor most elborzadtam volna, talán sírtam volna, de már arra sem emlékszem, milyen volt az első itt töltött napom, és milyen volt az első lélektelen testet megpillantani.

  Kikerülve a testet tovább haladtam az étkező felé, ami ugyancsak fából épült, mint az összes többi ház. Bent az életben maradt másik nyolc ember már a reggelijét fogyasztotta. Csatlakoztam hozzájuk, és folytattam értelmetlen életem.

  A további nyolc nap egymás után eltelt, és világossá vált számomra, hogy én vagyok az utolsó. Nem volt már több ember, akibe véletlenül belefutottam volna az utcán, vagy aki a napi étel elkészítésével foglalkozott volna, szóval ezzel elütöttem az egész napom, közben már rég az estén járt az eszem. 

 Tudtam, hogy közeleg a vég, és ma este minden véget ér, az egész település felejtésbe vész, és ha esetleg valaki véletlenül betérne valaha is ebbe a faluba, ő is ugyanerre a sorsra fog jutni, mint mi, mint én.

  Az este hamar leszállt, kimentem a falu szélén elhelyezkedő szakadékhoz, és vártam a véget. Mintha a távolból egy kattanást hallottam volna, egy számomra eddig láthatatlan templom órája éjfélt ütött. A világ mintha kitárult volna a szemeim elé, a házak zöldes-kékes fényben kezdtek fényleni, a föld alattam vörösesen izzani kezdet, és valami kilépett a fényre. Alakja nem volt állandó, sötétség áramlott keresztül az egész testén. Egyre közelebb jött hozzám, csak úgy siklott a levegőben.

  Mikor már szinte egy karnyújtásnyira volt tőlem, hirtelen az elmém felszabadult az eddig rátelepedő sötétségtől. Nem akaratam meghalni, el akartam futni, de már nem lett volna esélyem elmenekülni. Hátrálni szerettem volna, de a szakadék peremét simogatta már a lábam.

  Rám tört minden félelem, szomorúság, gyász, sóvárgás az élet iránt. Nem tudtam féken tartani az érzéseimet. A könnyem kicsordult, mikor egy utolsó kiáltást kieresztettem, és hátravetettem magamat a végtelen sötétségbe.

  Csak zuhantam lefelé, talán órákig tartott, vagy csak percekig, hogy a sötétség teljesen körbevegyen, és lehunyjam végleg a szemem.

  Névtelen beküldő

A bizalom szirmai

A virágok szirmai,

Mint az ember bizalma,

Szükségesek,

De könnyen lehullnak.

Ha a virág gondos kezekbe kerül,

Locsolják, kap fényből is eleget,

Újabb szirmokat bontogat,

S megannyi levelet.

De ha a növény durva kézbe kerül,

Ápolása feledésbe merül,

Az érdes, kemény kezet sokáig nem bírja,

Színes szirmait sorban ledobja.

S midőn szirmai lehullanak,

Csúf lesz, s egyedül marad,

Boldogsága tovaszáll,

Így lesz szomorú virágszál.

És a virág, mit a földből kitép a szél,

Szirmaival együtt még tovább él,

De a másik, minek nincs több szirma,

Lesz magányos míg el nem hervad.

Mindegy, hogy virág,

Vagy érdes, kemény fa,

Legbelül ugyanúgy él a vágy,

A szirmokra, levelekre, bizalomra.

  Máthé Martin

Az élet-étterem

Olyan az élet,

Mint egy tányér a kifőzdében.

Mindenki maga dönti el,

Mit tesz rá, és mit nem.

 

Van, kinek kis tányér jut,

S van, kinek óriás,

Mégis csak egy dolog fontos,

Az étel, semmi más.

 

És a kínálat?

Mi szem, szájnak ingere.

Köretek és fűszerek,

Fogásokkal, ízekkel tele.

 

És van, ki csak ízetlen rizst rágcsál,

Van, ki habzsolja a málnát,

Van, ki tömi a száját,

De van, ki csak csorgatja a nyálát.

 

Mindent elkér,

Mindent kikér,

Igen, ez a valaki látszólag habzsol,

De közben csak ízetlen dolgokat majszol.

 

Márpedig ízek nélkül élni az életet,

Pont olyan, mintha nem lenne szeretet.

Alapból az élet íztelen,

Csak akkor jó, ha van mi bele ízt vigyen.

Ha van szeretet, mi édes,

S van bánat, mi sós,

Van harag, mi csípős,

S van hála, mi jó.

 

Hiába van szegény és gazdag,

Az egyik boldog társaival,

Közben a másik,

Egyedül nyammog és hallgat.

 

S ki csak keveset, de jót evett,

Elégedetten elmehet,

Ki csomó íztelent majszolt,

Nem távozik, csak hajszol.

Kinek életében sok az érzelem,

Annak étele sohasem íztelen.

Ki mind ennek van híján,

Az nem eszik csak mindent kíván.

 

S távozáskor csak egy kérdés marad,

Ki tudja,

Mit tudni nem lehet,

Hogy lehet jól élni az életet?

 

  Máthé Martin

Mi az élet?

Mi az élet, kérdem én.

Festmény-e vagy költemény?

Az ember csak apró lény,

Kinek léte fontos, de kemény.

Ha festmény az élet,

Minden ember csak része a szépnek,

Egy ecsetvonás, egy szín,

Kinek jelentése öröm vagy kín.

Nagy festő az élet,

Jól áll kezében az ecset,

Van kivel szépet fest,

Van kivel keserveset.

Palettája telis-tele,

Csupa érdekes árnyalat,

Van, ki élénket ábrázol,

S van, ki csak árnyakat.

Mégis minden szín fontos,

S az élet ecsetje tűpontos,

Mindenkivel fest mit gondol,

Mégis minden szépen passzol.

Ha költemény az élet,

Sok mindent jelenthet léted.

Minden ember betű, szótag,

Mi e versnek jelentést ad.

Van ki sok jelentést hordoz,

S van, aki csak névelő,

Mégis mindenki fontos,

Hiszen így kerek a nagy mű.

Mindenkiben ott az esély,

Hogy egyszer nagyot alakít,

Még az is, ki csak apró vessző,

Lehet, mindent megfordít.

Nagy költő az élet,

Kezében meg nem áll a toll,

Minden szót jó helyre ír,

S úgy gondolja, te is nagy jelentést hordozol.

 

  Máthé Martin 

Shh!

 Kezdhetném az elején 

De az idő fogytán, és a türelem sem lazsál

Oly sok időt vettél el

Tőlem, tőled, magunktól

El is engedhetnélek, de nem tudlak

Elhúz a vágy, az emlék 

És már nem látom a kiutat.

 

Az alagút hosszú, de nincs fény 

Magam ellen játszok sakkot

Amiben nincs király

És a nép is kihalt már 

Okolhatnám magamat, de minek

Amikor a düh kifut és a lelkem kiszáll

Egy üres test mire megy már?

 

Lelkem morajló tengere 

És moshatod a kezedet

Megérintettél, és már fáj 

Kezed sistergő helye

 

Oly édes vagy, de elszállt 

Önmagaddal oly sokat foglalkoztál

És mindenki halott már 

Csak te maradtál 

Aki mindig csak a tűzre gondol

Sajnálom, hogy sajátod még nem égett ki 

 

Nem akarlak összetörni, de már darabokra hullott,

Én, te és az a doboz

Akivel annyit foglalkoztál 

Elfelejtettél engem már 

És én is elfeledlek ezután

 

Szerettél, de mégsem,

Lehet, hogy az őszinteség ártalmas

De már a fájdalom úgyis hatalmas

Tompa Boglárka

Mikor nősz már végre fel?

 Elbújtál a világ elől. Ne is tagadd, láttalak.

Csak hogy régi fecnikre véshess ki nem

mondott szavakat.

Szégyenkezve jöttél vissza, de csillogott a

két szemed. S mikor kérdték, merre jártál,

hát összetépted művedet.

Ó, mikor nősz már végre fel?

Megcsókoltad a sötétben. Aznap este, a fák alatt.

S a lopott szívvel elrohantál, nem kellett,

csak egy pillanat.

Pajkosan, nevetve dobáltad labdaként

az égbe fel.

De leejtetted, s összetörted. S úgy rebbentél

futva el.

Ó, mikor nősz már végre fel?

Lázadtál és eltiportak. Hisz miben hittél, elveszett.

S nyughatatlan, forró véred marad már csak

meg neked.

Rejtsd hát jól el: hogy ne lássák.

S míg a szelídséget színleled, hazudtold meg

azt, ki voltál, s azt, ki lennél. Egyre megy.

Ó, mikor nősz már végre fel?

Füstből készült a koronád, míg a halált szívod

peckesen. Oly fiatal még, s oly erős!

Az elmúlás mit nekem?

Pusztítód szemébe nevetsz, s bár a háború a

sarkadon, te dacos gyerekként ismételed,

hogy nincs semmi túl az alkonyon.

De arra gondolsz titkon belül:

Ha eljön majd a végzeted, vajon

a kérdést majd még felteszed?

  43196

Vers az első emeleti folyosón

Hány gyerek fér be egy 

komor kockatömbbe? 

S szemükben a szikrát 

hogyan oltod el? 

Meddig tud valaki egy 

padban ülni rendbe, 

míg penészes könyvek fölött 

krétaport nyel el? 

Hány elmét lehet még 

összetörni végleg? 

S a megkínzott sírást 

hogyan fojtod el? 

S hagyod-e, hogy egy 

életre láncra verjen téged 

ki rab: nálad nem különb 

s szolgává nevel 

  43196

Bajnokok

  A 2021-2022-es tanévben a rákóczis házi röplabdabajnokságot a 10.A osztály csapata nyerte meg. A csoportkör után az egyenes kieséses szakaszban a 10.A osztálynak le kellett győznie a 10.C-t, majd a 8.T-t. Az elődöntőben a korábbi győztes 12.C osztályt búcsúztatták, végül a döntőben a 9.T osztályt múlták felül. Gratulálunk a győzteseknek!

  A bajnokcsapat tagjai: 

Rozmán Amália

Szabó-Schilling Csenge

Tompa Lili

Kiss Alíz

Kerékgyártó Kiara

Németh Lilla

Rákosy Vanda

Négyesi Luca

Salánki Panna

Kádár Lara

Hajagos Petra

Bíró Anna

(a vastag betűvel szedett diákok nincsenek rajta a képen)

A Rákóczi Kupa döntője

 

 Befejeződött a 2021-2022-es tanév labdarúgó Rákóczi Kupa sorozata. Tavaly a vírushelyzet nem tette lehetővé, hogy a meccseket megrendezzük, de most szerencsére nem volt ilyen probléma. A színvonalas döntőt május 19-én a 11.CT és a 11.HR-10.T osztályok csapatai játszották a külső sportpályán, szép számú nézőközönség előtt. A rendes játékidő 0:0-ra, a hosszabbítás 1:1-es döntetlenre végződött, jöhettek a hetes rúgások. Ebben a 11.CT bizonyult jobbnak, így ők lettek a tanév bajnokai. Az érmek és a kupa átadására a tanévzáró ünnepségen kerül majd sor. Gratulálunk!

 A győztes csapat névsora:

Rosta Szabó Dániel

Fasang Lőrinc

Bertalan Tamás

Illés Levente

Kukla Barna

Homoki Péter

Fodor Csanád

Schvéger Domonkos

Gratulálunk! Eredmények 2022 tavaszán

 A Bien lire bien dire francia szépkiejtési verseny eredményei

Haladó: 

1.      Kovács Rudolf 12.C és Hégráth Barnabás 10.B 

2.      Menyhárt Hanna 10.B és Szalai Zsófia 11.HR 

3.      Juhász Fanni 12.B, Dernovics Eszter 11.A és Alhusain Heidi Mariam 9.A 

Kezdő: 

1.      Kovács Borbála 9.B 

2.      Jakab Tamás 9.T 

3.      Tagscherer Nikolett 9.A és Tárnoki-Zách Attila 9.C 

A szakmai zsűri

Az ünnepélyes megnyitó

A harmadik alkalommal megrendezett Jablonkay Pál biológia-kémia háziverseny eredményei

7-9. évfolyam:

1.       Farkas-Vándorffy Donát 9.A

2.       Fórián-Szabó Zoltán 9.A

3.       Alhusain Heidi Mariam 9.A 

10-12. évfolyam:

1.       Skribanek Hanna 12.A

2.       Gerecs Milán 12.A

3.       Fekete Zorka 11.T

A negyedik alkalommal megrendezett Lantosy Károly matematika-fizika háziverseny eredményei

7-9. évfolyam:

1.       Honvéd Hanna 9.HR

2.       Valner Benjámin 9.HR

3.       Zdeborsky-Vadász Ágnes 9.HR

10-12. évfolyam:

1.       Halmos Balázs 11.HR

2.       Kali Viktória 11.HR és Darvas Ottó 10.HR

  A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) és a Természet Világa újság immár harmincegyedik alkalommal hirdette meg a Természet-Tudomány Diákpályázatát középiskolások számára. Az önálló kutatások, elméleti összegzések kategóriában Dernovics Eszter Dalma 11.A osztályos tanuló a második helyezést érte el a Kukorica csíkos mozaikvírusa című pályamunkájával. Felkészítő tanára: Forrai Gabriella

  Április végén került a sor a hagyományos tortázásra az iskola ebédlőjében.  Ebből az alkalomból minden évben a legjobb versenyeredményt elérő diákokat és a felkészítő tanáraikat egy szelet tortára látja vendégül az iskolavezetés.

Ballag már a vén diák...

   2019 után végre ismét lehetett jelenléti ballagást szervezni, az öt végzős osztály legnagyobb örömére!

Ruhacsere

 

  Áprilisban megrendezésre került a 9. C osztály által egy ruhacsere, mely során minden II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumos tanuló a már nem használt ruháit behozhatta, és a program keretein belül elcserélhette. Az iskolás second hand nemcsak környezetvédelmi szempontból volt kiváló lehetőség a diákok számára, hogy újabb ruhákkal bővítsék ingyen a gardróbjukat, hanem egy nemes célt is szolgált. A megrendező osztály diákjai közül mindenki szorgosan besegített, hogy minél sikeresebb legyen a vásár. Mindenkinek megvolt a saját feladatköre: voltak, akik a ruháknak való helyszínt készítették elő, mások a behozott öltözetet válogatták szét és hajtogatták össze rendszerezve. Április 25-e és 28-a között minden szünetben örömmel vártuk a diákokat. A végén nagy büszkeséggel töltött el minket, hogy sok tanuló megtalálta a számára tökéletes darabokat. Számunkra az volt a legszebb ebben, hogy a végén a megmaradt ruhákat adományboltoknak ajándékoztuk, ezzel olyan gyerekeknek segítve, akik nem tudták volna ezt megengedni maguknak. Reméljük, hogy a rövid vásárunkkal az iskola tanulóinak is kedvére tudtunk tenni, valamint a legjobb helyre kerültek a megmaradt öltözékek.

Fenntarthatósági témahét és fotópályázat

 

  Április 25-29. között a fenntarthatósági témahét keretein belül számos színes program volt a Rákócziban. A témahétre már pénteken, a Föld napján (április 22.) ráhangolódott az iskola. A diákönkormányzat kérésére, aki tudott, gyalogosan vagy biciklivel érkezett aznap reggel. A 7.T osztály rendezte be a könyvtár előtti vitrint, az aulában pedig tematikus PPT volt látható ez alkalomból.

  A témahéten a 9.C osztály Magócs Éva intézményvezető kezdeményezésére ruhacsere-programot szervezett az aulában. Sokan hozták be már nem használt, de jó állapotban lévő ruhadarabjaikat. A szünetekben lehetett ruhákat próbálni, csereberélni. Az iskolában maradt ruhákat jótékonysági szervezetnek fogjuk felajánlani.

  A Buday Ádám által meghirdetett természetfotó pályázatra beérkezett műveket az aulában állítottuk ki.

  A szakmai zsűri az alábbi műveket találta a legkiválóbbaknak:

I. hely: Proano-Szepesi Francesca (9.B)

II. hely: Topor Sára (9.HR)

III. hely: Pintér Panna (9.B)

Legjobb ötlet: Csuday Anna (9.NY)

Beszélgetés a leköszönő diákelnökkel

  Mihályi Marcell 12.B osztályos tanuló két éven keresztül volt diákönkormányzati elnök. Idén tavasszal köszönt le az elnökségről, most az érettségire és a továbbtanulásra koncentrál. A ballagási ünnepségen ő kapta a legaktívabb végzős DÖK-ösnek járó DÖK-kutyát. Marcival beszélgettünk.

Visszatekintve a kétéves elnökségedre, globálisan hogyan értékeled a teljesítményedet?

  Azt gondolom, hogy nagyon jó két évünk volt, bizonyára lehetett volna jobban csinálni persze, de ha beszámítjuk, hogy egy teljes covidos év is volt, összességében nagyon sikeresnek tartom az elmúlt időszakot. Sikerült olyan dolgokat megvalósítanunk, amire korábban nem volt példa, említhetném pl. a tavalyi online diáknapot, vagy a tanárainkért való kiállást. Hogy mi volt ennek az ára, az egyik másik kérdés. Személy szerint rengeteg energiát öltem bele ebbe a két évbe, és örülök, hogy ezt a Rákócziért tehettem.

Mit tartasz a legnagyobb sikerednek?

  Nehéz egy dolgot kiemelni.  Ha szigorúan a rákóczis eseményekre gondolunk, akkor a tavalyi évből említeném az online diáknapot, ami a tankerület szerint országosan is kiemelkedő teljesítmény volt virtuális futóversennyel, főzőversennyel, vitakörrel, amit mindenki élvezett. Megmutattuk, hogy nehéz körülmények között is lehet élvezetes programot csinálni. A diáknappal is bizonyítottuk, hogy a rákóczisok összetartó közösséget alkotnak. Ha a gimnáziumi falakon kívülre tekintünk, első helyre a budapesti diákösszefogás és a tanárokért való kiállásunk kívánkozik.

Mi az, amit úgy érzel, hogy nem tudtál megvalósítani a céljaid közül?

  Sajnos nem tudtam kellőképpen a diákok közötti csapatszellemet erősíteni tankerületi és budapesti szinten. A DÖK-nek közösséget kell építenie, sokat fejlődtünk is ezen a téren, de érzésem szerint még nem tartunk ott, ahova szerettem volna, hogy két év alatt eljussunk. Fontosnak tartom, hogy a tankerületi diákönkormányzati vezetők fővárosi és országos szinten együtt dolgozzanak, ez túlmutat a Rákóczin. Az összefogás nem valósult meg, de most szerveződik egy csapat, és van esély rá, hogy a budapesti összefogás hatékonyabb lesz, és remélem, hogy ebben a Rákóczinak is nagy szerep jut.

Milyen tulajdonságok nélkülözhetetlenek egy DÖK-elnöknek?

  Elsőre a DÖK-elnökről az embereknek az jut az eszébe, hogy fontoskodik, állandóan kommunikál a tanárokkal, „pörög”. Pedig szerintem nem ezek a legfontosabb kvalitások. Elengedhetetlen persze, hogy letisztultan, érthetően beszéljen akár nagyobb tömeg előtt, hogy ne ijedjen meg ismeretlen helyzetben, de a leglényegesebb, hogy elfogadott legyen, hogy a programjával a diákok többsége azonosulni tudjon. Mert lehet akármilyen jó szónok, kiváló ember, ha olyan programokat támogat, amiket az iskola diákjai nem értékelnek, akkor nem lesz sikeres. A programoknál sem feltétlenül kell a hagyományokhoz ragaszkodni. Összhangban kell lenni a tanári elvárásokkal, de véleményem szerint nem ez e fő. Közvetlen kommunikációra van szükség a diákokkal, az elnöknek tudnia kell, hogy napi szinten mi történik, egy-egy képviselőnek mi éppen a baja. Ez nagy átlátást igényel, ami nekem nem volt meg a megválasztásomkor. Azt hiszem, két év után már átlátom a folyamatokat, bár az utolsó hónapokban nekem is elfogytak az energiáim.

Milyen szerinted egy jól működő diákönkormányzat?

  Azt gondolom, hogy egy jól működő diákönkormányzatnak mintáznia kell egy ország demokratikus felépítését. Nálunk a DÖK egy szépen felépített rendszer, évek óta dolgozunk rajta, folyamatosan vannak kisebb SZMSZ módosításaink. Más iskolával ellentétben nálunk nem az összes diák, hanem csak az osztály képviselők szavaznak a tisztújításkor. Véleményem szerint ez így jól van, kevesebb „macerával jár”, hiszen azok szavaznak, akikkel az elnök együtt fog azután dolgozni. Hogy a két képviselő per osztály jó-e vagy sem, nem tudnám megmondani. Az a fontos, hogy a képviselők jelezzék a problémákat, amin változtatni szeretnének. Mert mi azért vagyunk, hogy a diákok problémáit meghallgassuk és megoldjuk őket: ez a hatékony diákönkormányzatnak az egyik fő célja.

Tervezel-e a jövőben is ennyi energiát fordítani azoknak a közösségeknek az építésébe, ahova majd bekerülsz?

  A személyiségemből fakad vélhetően, hogy ha bekerülök egy közösségbe, szeretek valamilyen vezetői szerepet ellátni. A munkahelyemen is ez van, szeretek segíteni, tenni azért, hogy jobban menjen a munka, hogy mindig jobb napra ébredjünk. Nem vagyok biztos benne, hogy az egyetemi HÖK-ben (hallgatói önkormányzat) lesz-e szerepem. Azt viszont tudom, hogy bármilyen élethelyzetemben fontos lesz számomra, hogy segíteni tudjak, és hogy megpróbáljam mások életét pozitívabbá tenni.

Mik a céljaid az érettségi után?

  Több helyre is beadtam a jelentkezésemet pszichológia szakra. A munkahelyemen tapasztaltak alapján fordultam a pszichológia irányába. Szembesültem azzal, hogy a nagy multinacionális cégeknél sem törődnek azzal, hogy a munkavállaló éppen mit érez, hogyan érinti egy-egy vállalati döntés. Nem tudom, hogy felvesznek-e az egyetemre, de nem szeretnék feleslegesen stresszelni ezen. Azt gondolom, hogy nem a diploma az, ami megváltoztatja majd az életemet, hanem az egyetemen elsajátított ismeretek. Fontosnak tartom, hogy felelősséget vállaljak magamért, hogy el tudjam tartani magamat. Mindenkinek javasolnám, hogy az érettségi után kezdjen el heti 10-15 órát dolgozni, nincs ennél jobb tapasztalatszerzés. Minél több munkát próbál ki valaki, minél több új környezetbe kerülünk, annál nyitottabb lesz a gondolkodásunk. Biztos vagyok benne, hogy ha nem vesznek fel, nem leszek összetörve, ha persze sikerül, nagyon boldog leszek. A munkámat mindenképpen folytatni fogom itt Magyarországon.

Mit kívánsz az utódoknak, a frissen megválasztott társelnököknek?

  Rengeteg energiát, kitartást és megértést a másik felé. Korábban kicsit féltem, hogy a társelnökség jól fog-e működni. Természetesen nekem is voltak fenntartásaim. Az elmúlt hónap alapján azonban kijelenthetem, hogy nagyon jó, összeszedett páros benyomását keltik, tudnak együtt dolgozni, sok energiát fektetnek a munkába, és remélem, ez így lesz a következő egy évben is. Kívánom, hogy egy olyan gimnáziumot építsenek maguk köré, amit megálmodtak, amikor beadták a jelentkezésüket. Biztos lesznek nehéz helyzetek, amikor áldozatokat kell hozni, de lebegjen a cél a szemük előtt, hogy nekik miért fontos az adott ügy.

Milyen emlékeket őrzöl az iskolai menzáról?

  Kilencedik óta rengeteget fejlődött, akkor nagyon szenvedtem tőle. Tizenkettedikre sokat javult, talán azért, mert nagyobb lett az étvágyam. Főként a csütörtök és a péntek szokott egész jó lenni, bár a hónap végén azért néha kaptunk furcsa ételeket is.

Van-e kedvenc filmed?

 A Kaliforniai álom című musical 2016-ból nagy hatást tett rám, ezen jót szoktak derülni az ismerőseim. Könnyed, semmitmondó film, sok jó zenével, egyszerűen felszabadultnak érzem magam, ha megnézem.

Az interjút Hortobágyi Péter, a fényképeket Angyal Márton készítette

A 7.T és a 7.NY kirándulása Erdélyben

 A történet úgy kezdődött, hogy Osváth Emese tanárnő, a 7.NY osztályfőnöke és a 7.T egyik matektanára benyújtotta a két osztály jelentkezését a Határtalanul programra. És mi szerencsésen megnyertük ezt a pályázatot. Az én osztályom izgatottan fogadta a hírt, hiszen külföldre megyünk, és ottalvós. Amint kiderült, hogy Erdélybe megyünk, rögtön mindenki elkezdett beszélgetni, és olyan nagy volt a hangzavar, hogy az osztályfőnökünk alig tudta elcsitítani a csapatot. A susmogások főleg a körülményekről szóltak, mint például hol alszunk? Hány személyesek lesznek a szobák? Hova megyünk? Te bőröndöt vagy sporttáskát hozol? És még sok más.

Telt-múlt az idő, és eljött a várva várt pillanat. Május 5-én, csütörtökön reggeli indulással terveztük az utat Erdélybe. Hajnalok hajnalán keltem fel, és meglepetésemre még sötét volt az ég. Sietősen bepakoltam a bőröndömet a kocsiba, és elindultunk a megbeszélt találkozó felé. A suli felett, egy tágas utcában gyülekezett az osztály, látszott a csapaton az izgalom, de persze volt is miért izgulni. És néhány perc várakozás után megérkezett a buszunk is. A járműnek két emelete volt, fent ülések, lent ülések. Az emeleten a 7.NY helyezkedett el, a 7.T pedig alul foglalta el helyét, plusz még néhányunk felment az emeletre. Az út nagyjából öt órás lehetett, de nem számoltuk. Mindenki vidáman beszélgetett, kártyázott, esetleg olvasott az úton. Bátran állíthatom, hogy a földszinten a legjobb pozíció az elöl lévő, asztallal ellátott négyes helyek, ahol lehetőség volt kártyázásra. Az egyiket az osztálytársaim foglalták el, a másik pedig a tanárok bázisa volt. Viszont pozitívum, hogy egy kis időre miénk lehetett az egyik négyes, és tudtunk kártyázni. Odafelé hamar átjutottunk a határon, semmi akadály nem volt még.

Néhány óra múlva megérkeztünk az első állomásunkra, Nagyváradra, amerre megnéztük a Nagyváradi Római Katolikus Székesegyházat. Belül félhomály uralkodott, de ez tette érdekessé a templom hangulatát. Gyönyörű freskók díszítették a plafont, úgy tűnt, mintha egy mesebeli kastély egyik szárnyában lettünk volna. Terveztük még, hogy meglátogatunk egy érdekes szobát a templom környéken, de arra nem jutott idő. Indulnunk kellett tovább.

A következő helyszín Királyhágó volt, ahol egy gyors mosdószünetre és a kilátás miatt álltunk meg. Dombok és zöld vidék vett körül minket, mindenki fotózhatott és kigyönyörködhette magát a csodaszép helyen. A rövid megálló után tovább utaztunk egyenesen egy helyi vendéglőbe, ahol megkóstoltunk egy hagyományos román ételt, a puliszkát. Nekem nem igazán ízlett, nem az én ízvilágom. A vendéglő mellett megleltük az első szuvenírboltot, ott mindenki körülnézett, és felmérte az árakat. Voltak ott érdekes tárgyak, amiket röhögve mutogattunk egymásnak, és nagyokat nevettünk, hogy vajon kinek az ötlete lehetett efféle játékok gyártása. Lehet, hogy kicsit gyerekesnek hangzik, de tinédzserek vagyunk.

Megtöltöttük a kulacsunkat vízzel, és már robogtunk is Kolozsvár felé, ahol az volt a célunk, hogy megnézzük a Hunyadi Mátyás-szobrot és Mátyás király szülőházát. A téren csináltunk egy csoportképet, és részletesen elemeztük az alkotást. Miközben hallgattuk idegenvezetőnk beszédét, egy helyi ember odajött hozzánk, és megkérdezte, hogy magyarok vagyunk-e. Mi mosolyogva bólintottuk, utána pedig elsütött egy faviccet, ami nem is lett volna olyan vicces, ha komolyak vagyunk. De mi fáradtak voltunk a sok gyaloglástól és a hangulatunkra még rátett egy lapáttal az, hogy nagyon meleg volt, és folyt le rólunk az izzadság. És igen, ezek miatt nevettük el magunkat a viccen.

Mátyás király szülőházát is megcsodáltuk, viszont szomorúan közlöm, hogy nem lehetett bemenni, pedig én szívesen benéztem volna, hiszen ez egy hihetetlen dolog. Nagy örömömre később meglátogathattunk egy másik történelmi személy szülőházát is, de arról majd később.

Az aznapi kirándulás utolsó állomása a híres Torockó, egy kis falu a Székelykő alatt, amerre elvileg kétszer kel fel a nap. Mi egy parasztházban szálltunk meg, ahol a szobák kandalókkal voltak ellátva, ami kellemes meleget varázsolt a szűk térbe.

A második nap a Torockói Néprajzi Múzeummal kezdődött, ahol helyi dolgokat nézhettünk meg, miközben a helyi néni magyarázott a tárgyakról és a faluról. Nekem a legjobban Torockó tetszett, ahol jártam a kirándulás alatt.

A Tordai-hasadék volt a következő állomás. Túrázás következett, szerencsénk volt, mert ragyogóan sütött a nap, és nem esett eső, viszont egy kissé nedvesek voltak a sziklák, de ezen ne akadjunk fent. Kis fahidakon keltünk át, ami félelmetesen himbálózott, amikor átért egy diák a túloldalra. Természetközelben voltunk, a madarak vidáman csiripeltek, ez pedig nyugodttá tette az erdőt. A túra után ismét megkóstoltunk egy helyi különlegességet, a mititeit (ejtsd: mics). Utána visszagyalogoltunk a buszhoz.

Kora délutánra értünk a tordai sóbányához, ott kellemes hideg uralkodott. Kipróbáltuk a visszhangot, a választott szavunk az alkohol volt (amit a hol, hol végződés miatt volt érdemes választani az idegenvezetőnk szerint). Amúgy a tárnák gyönyörűek, csak pont képet nem tudtam készíteni. Emiatt inkább azt javaslom, hogy nézzétek meg élőben. Megéri! Később utolsó helyszínként vetettünk egy pillantást a híres fűzfákra egy magyar kollégiumban Nagyenyeden, ahol több híres ember is tanult.

Az éjszakát az én osztályom Harókon töltötte. Ott egy gyönyörű, felújított, vidéki stílusú ház várt ránk, a szobák is modernek, kényelmesek és tágasak, az éjszaka kellemesen telt. A legjobb része az volt, hogy a szállás rendelkezik egy kis terasszal, ahol ki tudtunk ülni beszélgetni. Sajnos nem maradhattunk sokáig, mert az éjszaka kezdett hűvös lenni, de így is volt lehetőségünk beszélgetni.

Az utolsó nap kezdetén meglátogattunk egy gyermekotthont, ott meghallgathattunk egy rövid előadást a gyermekotthon működéséről. A hely vezetője és alapítója Böjte Csaba (Csaba testvér).

Ellátogattunk Hunyadra is, amely főleg a vár felfedezéséről szólt. Kaptunk egy kis időt, hogy körülnézhessünk, és persze szuvenírvásárlási lehetőségünk is akadt, szerencsére mindenki be tudta szerezni a szükséges emlékeket.

Utolsó állomásként ejtettünk egy rövid látogatást a Veresbástyához, ahol meghallgattunk egy érdekfeszítő előadást Bethlen Gáborról, és megnéztünk egy dokumentumfilmet is.

A kirándulás összességében szuper élménynek bizonyult, viszont egy kissé feszített volt a tempó.

Szabó Lili

Képek: Kincses Adél